bezár
 

film

2013. 02. 07.
Berlinale-nyitány csütörtökön: Wong Kar Wai új filmjével
Berlinale - 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, 2013. február 7-17., Berlin
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Berlinale-nyitány csütörtökön: Wong Kar Wai új filmjével A nemzetközi zsűri bemutatkozásával, és Wong Kar Wai The Grandmaster című nyitófilmjének vetítésévél megkezdődött a 63. Berlinale. A helyszín, a Marlene-Dietrich-Platzon álló Grand Hyatt Hotel ránézésre nem túl nagy, ám mégiscsak 350 fő befogadására alkalmas terme már majdnem tömve van, amikor belépek. Kis késéssel megérkezik a héttagú zsűri: Ellen Kuras, Tim Robbins, Shirin Neshat, a zsűrielnök Wong Kar Wai, Susanne Bier, Andreas Dresen és Athina Rachel Tsangari.
A moderátor a zsűri rövid bemutatása után egyből a közönségnek adja át a szót. Az egész – azon kívül persze, hogy mégiscsak jó érzés ezeket az embereket látni és hallgatni – nem túl érdekes. Sok kérdést kap ugyan Wong Kar Wai, a legtöbbet mégsem ő, hanem az iráni rendezőnő, Shirin Neshat. Különösen azért, mert honfitársa, Jafar Panahi műve versenyzik az Arany Medvéért, ám a rendező háziőrizetben van, így minden bizonnyal nem tud majd résztvenni filmje vetítésén. Neshat egyébként mindenkit megnyugtat: az iráni filmet – politikától függetlenül – filmes kvalitásai alapján fogják majd értékelni. Ahogy azt már a szervezők a bevezető sajtótájekoztatón elmondták, az idei Berlinale programjának középpontjában a világ gazdasági-politikai helyzete áll, a kérdések nagy része is ezt érinti: mire számíthatunk a görög filmtől, túléli-e a válságot, mi a helyzet az arab világban, stb. A zsűri tagjai pedig udvariasan és diplomatikusan válaszolnak, miközben egyre többen hagyják el a termet. Valamit tudhatnak, gondolom magamban, de nem megyek, megvárom a konferencia végét.



Nos, ha én is elindultam volna velük, akkor nem a második sor bal széléről kellett volna végignéznem Wong Kar Wai The Grandmaster című filmjét, de azt hiszem, így is jól jártam, mert nem sokkal utánam bezárták az ajtókat. És még ekkor is volt több mint fél óra a kezdésig. Elővettem a Potsdamer Platzon kezembe nyomott Süddeutsche Zeitugot, és céltudatosan a kultúra rovathoz lapoztam, melyben találtam is egy cikket a Berlinaléval kapcsolatban. Tobias Kniebe Az első éjszaka drámája (Das Drama der ersten Nacht) című cikkében egészen pontosan azt írja, hogy a 63. Berlinale egy újabb mélypontját élte meg Kosslick tizenegy éve alatt. Mindezt pedig arra alapozza az újsagíró, hogy a Berlinale – Cannes-nal vagy Velencével ellentétben – alig-alig tud világpremiereket produkálni. Nyitófilmje, melyre éppen most várok, már egy hónapja fut Kínában és Tajvanban. Hasonló a helyzet Gus van Sant vagy Steven Soderbergh alkotásával. A tanulság pedig az, hogy Kosslick bár jó szervező és szórakoztató is, a Berlinalénak azonban el kellene választania egymastól a szervezési és művészeti feladatokat. Na jó, gondolom, igaz lehet, de ettől még élvezni fogom ezeket a filmeket akkor is, ha nem vagyok az elsők között, akik láthatják.



Ekkor el is sötétedik a teremben, és kezdődik a The Grandmaster, túl közelről, túl oldalról, és túlságosan digitálisan vetítve, ami – egy olyan film esetében, mely a lassított vagy a felgyorsított képsorok ellenpontozására épít – igencsak zavaró. A kép szaggat, gyakran pixelesebb a kelleténél. Megpróbálom inkább a cselekményt követni, mert már az is elég nagy kihívásnak tűnik számomra. Egy történelmi kung-fu filmet látunk ugyanis, Ip Manről, aki mint a Wing Tsun kung-fu mestere vált legendává, és tette mindenki számára elérhetővé az addig titkos harcművészetet. (Ő tanította egyébként Bruce Lee-t is.) A mozi ennél fogva bővelkedik akciójelenetekben, melyek erősségéről azonban nem vagyok meggyőződve. Amíg a cselekményt a történelmi eseményekre, egy férfi és egy nő között ki nem bontakozó szerelmi szálra, valamint egy bosszútörténetre építi, addig a szerkezete a képi világával összhangban a lassítást, kimerevítest, az apró részletekre fókuszálást szembe állítja a gyorsasággal és az ugrassal. Időkezelése, mely hol roppant részletes, hol pedig nagyvonalúan kihagy fontos eseményeket, melyekről csupán feliratban tájékoztat, szinte leképzi magukat az akciójeleneteket, melyekben hol alaposan megfigyelhetővé válnak az egyes mozdulatok, hol pedig – gyorsaság, kitakartság miatt – szinte elvesznek a szemünk elől, mindezt persze a rendezőre jellemző pátosszal érdemes elképzelni. Nem valószínű, hogy Wong Kar Wai legjobb filmjével nyílik meg a 63. Berlinale, megnézi azonban érdemes.

Wong Kar Wai

Az alkotók jelenlétével (a rendező mellett az operatőr Philippe Le Sourd, valamint a két főszereplő Tony Leung és Ziyi Zhang) megtartott sajtótájékoztatón szintén nem hangzanak el rendkívül fontos információk, a középpontban a kung-fu és annak filozófiája áll, valamint az a négy éves alkotói folyamat, amíg elmerültek benne, és Leung megtanulta ezt a számára ismeretlen harcművészetet. Innen már időben távozom, hogy elérjem a Forum szekcióban helyett kapott, amerikai függetlenfilmes Matt Porterfield I Used to Be Darker című moziját. Bár a sorokat tekintve feljebb nem jutok, legalább középen találok magamnak helyet. A technika egyébként itt sem tökéletes, csúszik a német felirat. Porterfield műve meglehetősen visszafogott és érzékeny dráma egy elveszett lányról, aki nagynénjékhez menekül, akiknél éppen felbomlik a család. Nem szól ugyan nagyot, mégis alapos film, melynek kíváncsisága hősei és az őket megformáló színészek iránt mindenképpen tiszteletre méltó.
I Used to Be Darker

A Potsdamer Platz és környéke épülget, egyre több ember bukkan fel, az igazi nyüzsgés azonban még egy kicsit várat magára, kivéve persze a sajtóvetítésekre kijelölt termekben.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ruprech Dániel --

Ruprech Dániel a Pécsi Tudományegyetem filmelmélet és filmtörténet, valamint esztétika szakán végzett, jelenleg a berlini Deutsche Film- und Fernsehakademie hallgatója.


További írások a rovatból

Beszélgetés Lichter Péter kísérletifilm-rendezővel a hosszú távú karrierépítésről és a sikerparadoxonról
Justin Baldoni: Két lépés távolság
Francis Ford Coppola: Apokalipszis most

Más művészeti ágakról

irodalom

Huszonegyedik #7 Huszonegyedik #7
Poszthumanizmus és szimpátia. Avagy kiút az identitáspolitika csapdájából
Interjú Kristóf Krisztiánnal nyitottságról, örökölt hitelességről, a klasszikus és az új cirkusz találkozásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés