bezár
 

zene

2013. 02. 20.
Rozsdamentes acél
LGT Maraton, főpróba, 2014. február 14., 19.00, Papp László Sportaréna, Budapest
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rozsdamentes acél Háromórányi ezüstös hat húr, billentyűkavalkád, egyszemélyes rézfúvó-szekció, szívritmus-zavart okozó dob és három, bármikor azonosítható hang. Ez volt, és úgy tűnik, még mindig ez az LGT - az idő talán csak az egyre erősödő Füles-hangulatban érhető tetten.
A zenekar folytonosságát képviselő Presser Gábor ugyanis a mostani, 3+1 napos koncertsorozatot megelőzően minden riportban megragadta az alkalmat arra, hogy kicsit sajnáltathassa magát/magukat. Hogy ez mekkora munka lesz, meg milyen nagyon fáradtak lesznek estére, meg hogy ők már milyen öregek, meg már nincs is annyi pénzük, hogy ezt megfinanszírozzák - és még a sajtófotósoknak is bemutattak azzal, hogy minden fotót bekérnek meózásra.

Fene a finnyás mindenüket!

Sajnálni persze nem kell őket, nem sok együttes örvend ekkora népszerűségnek úgy, hogy közben közel harminc éve jóformán csak búcsúzkodik. (Ők is hiányoznak a közönségnek, a közönség is hiányzik nekik, ez egyértelmű - és hát meg kell élni valamiből.)

Aztán amikor felemelkedett a sorompó a színpadon, és belekezdtek a Mondd, mi lesz velem-be, akkor mindez pont senkit sem érdekelt. Presser persze – megfelelve a Füles-szerepnek – a szám végét követően rögtön bocsánatot kért az esetleges hibákért, s elmondta, hogy ez csak egy próba. Mi ezt tudomásul vettük, elfogadtuk, előre is szemet hunytunk felettük, s reméljük, a többi napra kijavítják azt a pár apróságot: kicsit döcögött a hangosítás, a hangulat néha leült, valamint teljesen fölöslegesek és érthetetlenek voltak a táncoslányok és -fiúk és egyéb színházi elemek. Az LGT-felirat miatt pedig nem látszódott a mögötte lévő kivetítő, így csomó vizuális nosztalgiaélmény nem tudott teljessé válni.

De mindegy, mert ezek négyen tényleg úgy tudnak zenélni és énekelni, mint senki. Az, ami a Somló torkán - rágózva, zsebretett kézzel - kijön, hihetetlen, még multiinstrumentalizmusa is már-már eltörpül mellette, Karácsonynak a magasabb hangok ugyan már csak halkabban mennek, de a biztonságos tartományban ő sem öregedett egy percet sem, s mióta levágatta a haját, már nem néz ki úgy, mint aki meghibbant. Sűrűn váltogatott gitárjaival megidézte elődjét, Barta Tamást, de szerintem bárkit el-, sőt lejátszana a színpadról. (Még arra lettem volna kíváncsi, hogy a bekészített, de végül nem használt tizenkéthúrossal mit tervezett.)

Solti ugyan most már vékonyabb, mint Christian Bale volt a Gépész című filmben, de úgy dobol, ahogy Magyarországon nem sokan: erős, pontos, gyors, virtuóz és kitartó. Presser hangja pedig - ha akar - még mindig olyan bivalyerősen tud szólni, hogy igazán senki sem hihette, hogy ez valami oldboys nosztalgiakoncert. Mivel pedig még a próbahangulat is csak néha-néha érződött, igazán választhatna már Presser magának egy másik Milne-karaktert!

A színpadon persze nem csak négyen voltak. Három órát végigállni már 30 körül is feladat, nemhogy végigzenélni 60 felett; kaptak tehát - fedezetül - három rézfúvos-vokalistát, egy kongás-vokalistát, egy billentyűs-gitáros-vokalistát és egy extra basszeros-vokalistát.

Ment volna nélkülük is, de nagyon jót tettek a koncertnek; az pedig külön szórakoztató volt, ahogy Presser - bemutatkozás gyanánt - elénekeltette velünk a nevüket.

De nem csak ez volt unortodox: a számok nagy részét áthangszerelték, átértelmezték, máshogy szólaltatták meg. Somló végre kipróbálhatta, milyen a Boogie a zongorán, Solti belemerülhetett az elektronika világába, Karácsony szólózhatott a közönség sorai között, és bár az egész Arénát biztonsági okokból nem füvesíthették be, három szám erejéig egy, a nézőtér közepén elhelyezett miniszínpadon mégis újra átélhettük a Tabán-feelinget.

Presser pedig mindvégig emberi hangon beszélt az Arénát majdnem teljesen megtöltő, meglepően vegyes korosztályú rajongókkal, akik kívülről fújták az összes dalt, s lelkesen csatlakoztak a nők elleni erőszak ellen küzdő One billion rising felhívásához és táncoltak, ahogy Pici bácsi kérte.

És hát ezek négyen egymással is olyan helyesek voltak, hogy tényleg elhittem, hogy szeretik, tisztelik egymást, és élvezik egymás játékát. Profik voltak, naná!

A 35 dalt tartalmazó tracklistben viszont súlyos hiányosságok voltak: a Fiú, a Ha a csend beszélni tudna és a Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián sajnos lemaradtak a főpróbáról, és még elviseltem volna néhány más, ős-LGT-darabot is.

De nincs kétségem, hogy a következő újrahasznosítási rohamban ezekre is sor kerül.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szél Dávid --


Más művészeti ágakról

irodalom

Arra összpontosít, hogy tisztességes mondatokat állítson elő Arra összpontosít, hogy tisztességes mondatokat állítson elő
Beszélgetés Kutasy Mercédesz műfordítóval
színház

A színházi nevelés felelőssége A színházi nevelés felelőssége
Ahogy teccik a Gyulai Shakespeare Fesztiválon
színház

Szól bennünk a világ Szól bennünk a világ
Háy János Elem című darabja a Szkénében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés