A nagy kritikai visszhangot kiváltó, Bródy- és Déry-díjjal kitüntetett Pertu után sokan nagyon várták Szvoren Edina második kötetét. Pogrányi Péter, a beszélgetés moderátora is arra kíváncsi első körben, hogy a Pertu "berobbanása" után milyen várakozások előzték meg a Nincs és ne is legyen olvasását. Tamás Zsuzsa arról számol be, hogy milyen megrázó, sőt "viszolyogtató" hatással volt rá az első Szvoren-szöveg, amelyet még a Próbaidő című, 2009-ben kiadott antológiában olvasott. A szállásadónő rövid éjszakái című novellában a tragikus gyermeksors érintette meg leginkább (mint később kiderül, gyerekkönyvszerzőként Szvoren többi szövegében is elsősorban a gyermekperspektíva fontos a számára), Benedek Anna szintén a viszolygásról beszél a szvoreni világgal való első, zsigeri találkozás kapcsán: a Pertut nem csupán a szöveg sűrűsége és komplexitása, hanem az általa kiváltott erős érzelmi reakciók miatt is nehéz olvasni. Ehhez képest a Nincs és ne is legyen szikárabbnak és kevésbé felkavarónak tűnik.

Lengyel Imre Zsolt kanonizáló állítással indít: a Pertut a magyar irodalom nagy klasszikusai közé sorolja. Olyan könyvnek tartja, amelyet érdemes akár évente újraolvasni. A Pertu recepciója hol a könyv sötét világlátását, hol pedig játékosságát hangsúlyozta. Ezzel szemben a Nincs és ne is legyen esetében a játékosság és a virtuozitás egyértelműen háttérbe szorul. A szűkebbre szabott kereteken beül az írások úgy manipulálják az olvasót, hogy a manipuláció eszközei nem olyan szembetűnőek, mint korábban.

A felvezető kérdés után egy nem túl szerencsés megfogalmazás miatt úgy tűnik, mintha a moderátor a szerző életkorának tulajdonítaná a szövegek kiforrottságát (1974-ben született), majd általánosságok hangzanak el arról, hogy a prózaírók eleve később érnek, később debütálnak, mint a költők. Benedek Anna felhívja rá a figyelmet, hogy csupán a 2000-es évek magyar irodalmi színterére jellemző, hogy a pályakezdők között kevés az igazán jó prózaíró, miközben a költészet területén nagyon erős a mezőny. Az, hogy a Pertu ekkorát "robbant", részben ennek a helyzetnek is köszönhető.

Arról is megoszlanak a vélemények, hogy kik azok a szerzők, akik összefüggésbe hozhatók Szvoren prózájával. Tamás Zsuzsa előbb Elfriede Jelinek komor írásait említi, majd Podmaniczky Szilárd Kisgyerekek emlékiratai című könyvét. Benedek Anna éppen azt tartja fontosnak, hogy a szerző nem tipikus irodalmár közegből érkezett, sokáig csak világirodalmat olvasott, ezért nem biztos, hogy a szokásos módon lehet az őt ért hatásokat feltérképezni. Lengyel Imre Zsolt viszont bevállalja ezt a feltérképezést. Konrád György A látogató című regényét tartja a legfontosabb előképnek, ezen kívül még Nádas Péter, Tarr Sándor, Hajnóczy nevét említi. A pályakezdőket tekintve szerinte Bencsik Orsolya és Szőcs Petra poétikája rokonítható leginkább a szvoreni látásmóddal. Ennek nem az az oka, hogy történetesen mindhárman nők, hanem az, hogy egzisztenciális súllyal bíró szövegeket írnak, amelyek indirekt módon reflektálnak társadalmi problémákra.

Egy kis kitérő után, amelynek során többek között a trauma kérdéskörének fontosságáról, divatosságáról és örök aktualitásáról esik szó, a beszélgetés visszakanyarodik a Nincs és ne is legyen prózapoétikai specifikumait érintő kérdésekhez. Abban mindenki egyetért, hogy a Nincs és ne is legyen kötetszervező koncepciója egységesebb a Pertuhoz viszonyítva. A nyelv szerepe kitüntetetté válik: minden szövegben felbukkan valamilyen szinten a szóhasználatra, a kommunikációra vagy magára az írásra irányuló reflexió. Ugyanakkor a rendkívül stilizált novellák fő szervezőelve nem a narráció, hanem a szétszórt motívumok szövedéke.

Fontos újítás az első kötethez képest, hogy nem csupán az egyes novellákon belül, hanem az egész kötet szintjén vannak visszatérő motívumok, sőt egyes szereplők is több helyen felbukkannak. A testi fogyatékosság motívuma például gyakran egészen sajátságos módon tematizálódik: a szövegekben megjelenő figurák nem tekintik szokatlannak testi defektusaikat, sőt másokéhoz is ugyanilyen természetességgel viszonyulnak. De ugyanígy teret kap a másik véglet is a testhez való viszonyulás tekintetében, hiszen két novellában is találkozhatunk olyan szülőkkel, akik gyermekeik kiemelkedő sportteljesítményére áhítoznak.

A test-problematika a személyiség kialakulásával/torzulásával is szoros összefüggésben áll. Jó példa erre a Babajkó című szöveg, ahol a feleség szexuális kielégítetlensége és személyiségének elnyomása között épül ki érzéki-metaforikus kapcsolat. Végül egy kifogott harcsa szenvedéseivel való azonosulása robbantja ki a család korlátozó közege elleni lázadását, személyisége visszaszerzésére irányuló kétségbeesett kísérletét. A Nincs és ne is legyen hiányosságaira vonatkozó záró kérdésre érkező válaszok rendre a kötet dicséretébe torkollanak. Két lehetséges kifogás kerül szóba: az egyik a megkomponáltság/kimódoltság dilemmáját érinti, a másik pedig a gyermek perspektívából való beszéd hitelességét/ hiteltelenségét. Lengyel Imre Zsolt hozzáteszi még, hogy egyes kritikusok azt kifogásolják, hogy a szövegek nehezen megfejthetőek, de ő ezt inkább pozitív vonásként értékeli. Mint a fentiekből is kiderül, a másfél órás beszélgetés során inkább a szvoreni írásmód általános jellemzésén volt a hangsúly.

A szövegek komplexitása valóban számos értelmezési lehetőségre ad alkalmat, amint ezt a Műút februári lapszámában megjelent négy kritika is igazolja, amelyekre többször is hivatkoztak a részvevők. Az, hogy a beszélgetés néha átcsúszott nagyon általános, vagy - éppen ellenkezőleg - túlságosan is szubjektív dimenzióba, szintén azt mutatja, hogy nehéz határozott állításokat megfogalmazni Szvoren Edina novelláival kapcsolatban és még gyakorlott kritikusok sem mentesek minden elfogódottságtól, ha róla kell beszélniük.