PRAE.HU: A napokban jelent meg a Szíved helyén épül már a Halálcsillag című regényed. Eddig főként novellistaként, esszéistaként, tárcaíróként és gasztronómiai újságíróként ismerhetett a közönség. Mi történt veled, hogy elkezdtél regényt írni?

A kedvenc irodalmi műfajomra nincs jó kifejezés, mert a "novellafüzér" meg a "novellaciklus" szavak bénák, és nem is fejezik ki a dolog lényegét, a "novellaregény" meg egy hülyeség. A "ha akarod, novella, ha akarod, regény" típusú próza, ami a kettő között játszik, nagyon erős műfaja a magyar irodalomnak. Szindbád, Esti Kornél, Rembrandt, Sinistra, Csillagmajor, A mi utcánk, vagy éppen legutóbb Kerékgyártó István Rükverc című műve mind ebbe az átmeneti műfajba tartozik. Olvasni és írni is ilyeneket szerettem legjobban. Most úgy alakult, hogy más forma kellett.

PRAE.HU: A Félelem és reszketés Nagyhályogon és a Puszibolt című köteted is ilyen "átmeneti" kompozíció volt.

A Puszibolt sokkal töredékesebb volt, mint a Halálcsillag: egy képzeletbeli városban játszódott, visszatérő szereplőkkel. A Puszibolt közepén beépítettem egy alagutat, amin ki lehetett jutni a valóságba. Ez az alagút egy nő méhe volt, amin keresztül egy abortált csecsemő átjuthatott a valóságba. Nem nagyon értették ezt a dolgot, nagyon komoly kritikus is feltette a kérdést: miért kerülünk az utolsó novellában Pestre, a valóságba, amikor az egész könyv egy másik, álombéli világban játszódik. Én a mai napig büszke vagyok a Puszibolt szerkezetére, még akkor is, ha kevesen értették. Hogy mi az álom és mi a valóság, relatív, attól függ, éppen hol vagyunk.

PRAE.HU: Sokszor azt tapasztalom, hogy az olvasók és a kritikusok is meg akarják erőszakolni ezeket az átmeneti műfajokat, és mindenáron regényként akarják olvasni a kispróza és a regény határán lévő műveket.

Egy kiadótól teljesen érthető, ha egy novellafüzért regényként akar eladni, mert az olvasók alapvetően regényt akarnak olvasni. Örkény egyperceseinek lassan fél évszázados használati utasításából az olvasható ki, a jövő olvasójának, az időszűkében lévő, időspórolásra szorított olvasó számára az ideális műfaj a novella lesz, abból is a rövidebb fajta. Ez nagyon logikus gondolatmenetnek tűnik most is. Csak éppen nem igaz. A novella halott, senki nem olvas novellát. Az olvasók valamiért a vastag könyveket veszik, azokat, amelyekre szép nagy betűkkel ráírják: REGÉNY.

A vers, az esszé, a kispróza eladhatatlan. Fogalmam sincs, mi ennek az oka. Én, ha választanom kellene (szerencsére nem kell!) a regény és novella között, olvasóként és íróként is inkább a novellát választanám. Vannak persze óriási regényeink is, de én a magyar irodalmat alapvetően inkább novellisztikusnak gondolom. Szerintem a novella a prózai mesterség csúcsa, a novella a kicsiszolt gyémánt. Ha mondanom kellene 10 magyar prózai művet (szerencsére nem kell!), ami nélkül nem hagynám el ezt az országot örökre, abban több novellás könyv lenne, mint regény.

PRAE.HU: Akkor fölteszem a klasszikus kérdést: mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?

Mikes Kelemen leveleit biztosan. A legnagyobb stiliszta minden magyar író közül. Hunyady Sándor novellái is biztos befutók. Vagy a Hajnali háztetők. Szép Ernő Ádámcsutkája. Krúdy. Hajnóczy. Nagyon nehéz lenne csak tíz könyvet kiválogatni.

PRAE.HU: Nem tudtál vagy nem akartál regényt írni?

Nem tudtam. A regényhez egész más képességek kellenek, mint a novellához. A Halálcsillaggal az történt, hogy elkezdtem írni valamit, ami egyre csak duzzadt és duzzadt, és egy idő után észrevettem, hogy ez regény lesz. Novellákat írtam egy Farsang nevű fiatalemberről, néhány ezekből meg is jelent itt-ott, aztán kezdett összeállni bennem valami nagyobb történet. Fogalmam se volt, hogy kell csinálni, írtam, vagdostam, turmixoltam a szövegeket, rakosgattam ide-oda, lukakat tömtem be. Két év volt, mire láttam, mit is akarok tulajdonképpen.

PRAE.HU: Mi volt az egésznek a magja? Ráadásul nem is egy, hanem két regényről kell beszélnünk, hiszen a Halálcsillag regény a regényben: két szálon, két külön idősíkon játszódik a történet.

Az egyik magja a western volt, amit azért kezdtem el írni, mert magam is westernrajongó vagyok. Elég sok westernt olvastam és láttam az évek során, a szívemhez nőtt ez a műfaj. Az egyik legjobb barátommal, Boros Imivel (kb. fél éve) minden vasárnap western-klubot tartunk. Vagy nálam, vagy nála, felváltva. Este főzünk, aztán megnézünk egy westernfilmet. És persze iszunk. Nem nagy klasszikusokat nézünk, hanem általában elfelejtett, kevésbé sikerült filmeket. Imádom a westernek hosszú, kinyújtott, unalmas idejét. El lehet ringatózni benne, nem sietünk sehova, időnk az van…

Szóval. Egy novellista anyagilag jól kiszámítható: amint novella méretet ölt valami, fogja és eladja. Ebből a westernből azonban egy mukkanást sem tudtam eladni, mert nem voltak kerek, novellisztikus egységei. Szépen növögetett a fiókban (a gépben). Egyre hosszabb és hosszabb lett, ami, hogy őszinte legyek, engem elsősorban rémülettel töltött el.

PRAE.HU: Szerintem lehet érezni a Halálcsillagon, hogy novellákból nőtte ki magát, mert epizodikusan építkezik: amikor véget ér egy megpróbáltatás, hőseink újabb és újabb kalandokba keverednek.

Biztos, hogy van benne valami, mert a fejezeteit is igyekeztem valamennyire lekerekíteni. Például a fejezetek végét kicsit blikkfangosra megcsinálni, különösen a westernben. Ebben A fej nélküli lovas volt az egyik nagy minta számomra, olyannyira, hogy ennek a regénynek egy részlete parodisztikusan meg is jelenik a regényben. De hát volt elég minta ezen kívül is: a Winnetou, a Limonádé Joe vagy éppen a Ballada hatlövetűre. És persze a filmek…

PRAE.HU: Amikor olvastam a western részeket, arra gondoltam, hogy a szerző nagyon jól szórakozott, miközben írta őket, de ezt biztos mindjárt meg fogod cáfolni.

Az első könyvem után sokan mondták nekem, hogy érződik az írásaimon, hogy nagyon szeretek írni, hogy élvezem az írást. Meglepődtem. Őszintén megmondom, kínnal-keservvel, lassan írok. Mint, gondolom, minden író. Hiszen ez nem szórakozás, hanem munka. A munka pedig mindig erőfeszítéssel, izzadsággal jár. Egyik kedvenc idézetem az írásról Hunter S. Thompsontól való: "Írni olyan, mint dugni: csak az amatőrök élvezik, egy vén kurva már nemigen vihorászik közben." Nagyon remélem, hogy amikor valaki azt gondolja, élvezettel írtam valamit, az azért van, mert ő élvezettel olvassa. Az igaz, hogy nem a kritikusoknak és az irodalomelméleti szakembereknek készülnek az írásaim, hanem próbálok úgy írni, hogy az minél szélesebb körben élvezhető, szórakoztató legyen.

Hiszek abban, hogy az igazi irodalom szórakoztató, izgalmas, sírós-nevetős. Nem hiszek az unalomban. Se a magaskultúra VIP-klubjában, ahová csak keveseknek, a kifinomult ízlésű elitnek van belépés. A sok száz éve fönnmaradt művek jelentős része szórakoztató népkönyv, tele kalanddal, izgalommal, szex-szel, zülléssel, élettel: Homérosz eposzai, a Dekameron, a Gulliver, a Don Quijote, a Gargantua és Pantagruel, a Švejk, stb. Ezeket olvassuk ma világirodalomként.

PRAE.HU: Az interjú olvasóinak közben nehogy úgy tűnjön, hogy a Halálcsillagban csak lövöldöznek a fej nélküli lovasok a prérin, és mindenki másnaposan haldoklik egy Király utcai kocsmában. A könyv bizonyos részeiben hosszas filozófiai fejtegetéseket olvashatunk, Spinoza és Schopenhauer például központi figurák.

Ez egy többrétegű könyv, mivel én is többrétegű vagyok, mint a WC-papír. Sok rétegből áll, amelyekből csak egy a western. A főhős, Emlék Bundás édesapja miatt lép Schopenhauer a képbe, egyébként az ő pesszimizmusa, cinizmusa nem áll távol a westernhősök szemléletétől. És Emlék beleszeret Pécsen egy lányba, akiről viszont kiderül, hogy Spinozát tanít az egyetemen. Így kerül elő a filozófia.

PRAE.HU: Egy adott ponton a két történet, a jelen idejű, Király utcai történet és a western összeér, és Emlék Bundást elkezdik fenyegetni a saját hősei, akiket megír. Neked volt olyan élményed, hogy összeért a fikció és a valóság?

Rengeteg ilyen élményem volt, de szerintem mindenkinek vannak ilyen élményei. Vannak egészen hátborzongató esetek. Többször előfordult, hogy egy karaktert megmintáztam az egyik ismerősömről, kitaláltam hozzá egy sztorit, és később megtörtént vele a valóságban, amit megírtam. Ha nem is ugyanaz, de valami nagyon hasonló. Talán azért van ez, mert a karaktereknek van egy saját logikájuk, ami szerint működnek. A novellában talán nem is én találtam ki a sztorit, csak követtem a karakter logikáját. Ahogy az élet is követte…

PRAE.HU: Általában milyen viszonyban vagy a hőseiddel?

Mindenki hozott anyagból dolgozik, olyan nincs, hogy 100%-osan kitalálsz valamit. Mindig van valami aprócska valóságmag, amiből elindulsz. Ebben is nagyon különbözik a regény és a novella: furcsa dolog megtapasztalni, hogy a regény egy adott ponton elkezdi írni önmagát. Ez nem egy misztikus dolog, hanem a regénynek egyszerűen van egy belső logikája, ami kiköveteli, hogy mi történjen. A belső szerkezete és ritmusa alapján tudod, hogy csak egyetlen jó megoldás felé mehetsz. Nem te irányítasz.

Persze sokan felteszik a kérdést, Emlék Bundás, a főhős, mennyire azonos velem. Sokban. De inkább apróságokban. Lényegileg inkább nem. A regényben szerepelnek borotvával kimetszett mondatok az életemből, és valóban megtörtént események, de ez a könyv nem rólam szól. Sok valós figura szerepel benne, de nem hiszem, hogy magukra ismernének. A férfiak biztos nem.



PRAE.HU: A Kolozsváron töltött fél éved is belekerült a regénybe, például a Halálcsillag egyik emblematikus jelenete a kultikus kolozsvári Bulgakov kocsmában játszódik.

Kolozsváron rengeteg novellát írtam, amik már egy következő könyvben fognak megjelenni. Mivel a nagyapám és az apám is Kolozsváron született, rengeteg szállal kötődöm a városhoz: sok a családi történet. Fél évet töltöttem Kolozsváron, ott fejeztem be a regényt. El kellett vonulnom valahová, hogy be tudjam fejezni. Ki kellett lépnem az életemből. Tulajdonképpen a befejezéshez egy lakatlan sziget is jó lett volna, csak adjanak sört.