Hogy az időjárás tette-e (egész nap gyönyörűen esett a hó, már csak a karácsonyi díszkivilágítás hiányzott a Károlyi Mihály utcában…) vagy talán az előző nap csipetnyi csalódottságából szűrődött át péntekre egy kevés, nem tudom, mindenesetre úgy éreztem, kevésbé izzik a levegő, mint két éve, az előző Aranyvackoron.

A szakmai program pedig elképesztően izgalmas volt és szinte minden előadáson tele volt a terem. Elsőként Gombos Pétert hallhattuk, aki a Magyar Olvasástársaság elnöke, és maga is gyakorló magyartanár.  A kortárs irodalom és az olvasóvá nevelés című prezentációját már láthattuk-hallhattuk korábban is, de mondandójának aktualitása vajmi keveset változott. 2010-ben készítettek egy felmérést középiskolai tanárok és tanulók között. Kiderült, hogy a tanárok általában 7 könyvet olvastatnak el egy évben, amelyek közül a legfiatalabb kiadású 1994-es, tehát friss, kortárs irodalom nem jelenik meg a kötelező olvasmányok között (!). A diákokat a felmérést végzők arról kérdezték, számukra mi az irodalom. A válaszok szintén elgondolkodtatóak: 43%-uk szerint az irodalom "valami régi", 42% szerint "valami, ami nehezen érthető", viszont 93% számára az irodalom "tanít valamire". Azért, hogy a tanulók olvasáshoz való hozzáállása megváltozzon, sokat tehet a tanár. Gombos Péter azt javasolta, inkább az új, kortárs irodalom olvasásával haladjanak a klasszikusok felé. A ma irodalomoktatásának egyik legnagyobb problémája, hogy irodalomelmélet és irodalomtörténet tanítása folyik, ahelyett, hogy magukra a szövegekre helyeznénk a hangsúlyt. Nem attól lesz az Abigél fontos, hogy Szabó Magda mikor született és hol élt, hanem hogy milyen üzenet rejlik egy mai diák számára Abigél történetében. Gombos Péter néhány példával illusztrálta, hogy az ő iskolájukban hogyan próbálják a diákokat olvasásra "bírni". Szlovákiából importálták az ötletet: az iskolában egy bizonyos jelre mindenki elkezd olvasni. A Dobj el mindent, és olvass! programban tanár, diák húsz percig semmi mást nem csinál, csak olvas. Elképesztő hatása van annak, ha alkalmat adunk az olvasásra. A mai felsősöknek, középiskolásoknak nem feltétlenül jut eszükbe csak úgy elővenni egy könyvet. Ha viszont megteremtjük az alkalmat erre, akkor lehet, hogy ezután máskor is megpróbálkozik vele, eszébe fog jutni, hogy olvasással is elütheti az időt.



Gombos Péter bemutatott egy hosszú listát is, amely alsósok számára összeállított kötelező irodalmat sorolt fel. A listán sok-sok olyan könyv szerepel, amely az utóbbi 10-15 év termése: ott volt többek között Bagossy László Sötétben látó tündére, Berg Judit Rumini-sorozata, Dávid Ádám A Virág utcai focibajnokság című regénye, Lackfi János Kövér Lajos-könyvei stb.

A fiatal kamaszoknak szóló könyvekre tért ki ezután, kiemelve, hogy mennyire előtérbe kerültek mostanában az antiutópiák/disztópiák. S ami tíz éve még kevéssé volt elképzelhető, mára teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a fantasztikus irodalom arat a tinik körében. A legnépszerűbb címek között ott van az Éhezők viadala, a Csúfok, a Delirium, A beavatott, valamint az Incarceron, amelyek – valószínűleg szerelmi szálakkal átszőtt tartalmuktól nem függetlenül – nagyon népszerűek a lányok körében is. Mintha erre a jelenségre reagált volna szinte öntudatlanul az egyik délutáni előadó, Fenyő D. György, akinek előadására a későbbiekben térek ki.

A szakmai nap következő eseménye a Könyvtári lehetőségek az olvasásfejlesztésben címet kapta. A kerekasztalnál Edinger Katalin, a Meseutca.hu lapigazgatója moderált, résztvevők voltak: Ramháb Mária, a kecskeméti Katona József Könyvtár igazgatója, főtanácsos, Nyulas Ágnes, a Cerkabella Kiadó vezetője, Demény Eszter, a Pagony Kiadó társtulajdonosa, valamint Illés Andrea, a Scolar Kiadó vezető szerkesztője.

Rövid időn belül nyilvánvaló lett, hogy köszönet illeti meg a szervezőket, amiért felvetették, hogy kiadók és könyvtárosok élő, a napi problémákat, kérdéseket felvető és továbbgondolásra ösztönző beszélgetését kezdeményezzék. Eddig is sok kérdés fogalmazódhatott meg a kiadók fejében a könyveik könyvtárakba kerüléséről, most végre alkalom nyílhatott ezeknek a kérdéseknek a tisztázására. Ramháb Mária, a kecskeméti megyei könyvtár igazgatója, az Informatikai és Könyvtári Szövetség alelnöke és több NKA-kuratórium tagja, pontos és szakszerű választ adott a kiadók kérdéseire. Mint elmondta, nagyon sok minden változik/változott az utóbbi időben a könyvtárellátás területén. 2013. január 1-jétől egy törvénymódosítás nyomán a megyei könyvtárak és 5000 fő alatti települések könyvtári szolgáltatásai lényegesen javulhatnak. A 19 megyei könyvtár fogja össze a térségükben levő kistelepülések könyvtárellátását, ami koncentráltabb, szakszerűbb állománygyarapítást tesz lehetővé.


 
A könyvtáros–kiadó eszmecserén szó esett a Márai-programról is, amely az NKA által koordinált állománygyarapító pályázati lehetőség. Megtudtuk, hogy 2013-ben az előzetes hírekkel ellentétben újraindul a Márai-program, mintegy 200 millió forinttal. A pályázat végleges szövegezésére a napokban kerül sor.

A beszélgetés végén a közönség soraiból kérdezett egy iskolai könyvtáros hölgy. Miért kerültek hátrányos helyzetbe az iskolai könyvtárak? Már csak olyan pályázatok vannak, amelyen közkönyvtárak, közművelődési intézmények pályázhatnak, az iskolai könyvtárak szinte semmilyen plusz forráshoz nem tudnak jutni.

Mint Ramháb Mária elmondta, nem szabad általánosítani, nem minden iskolai könyvtár van rossz helyzetben. Sok iskolai könyvtár igenis megtalálja a módját a sikeres állománygyarapításnak. És ha az iskolai könyvtár nem nyit az utcára, akkor azt ő nem is nevezné könyvtárnak!

Erre volt némi felszisszenés, és a kerekasztal zárultával odafordultam a kérdést feltevő könyvtároshoz, elégedett-e a válasszal. Az iskolai könyvtár utcára nyitásával több gond van, mert az alapjában véve egy zárt közösség számára létesült, ráadásul a nyitás sokszor fizikailag is megoldhatatlan.



Az ebédszünet után Paulovkin Boglárka tervezőgrafikus, az Aranyvackor egyik szülőanyja tartotta meg sok-sok nevet felsorakoztató, élvezetes, professzionális előadását a "modern könyv" születéséről, a vizuális kommunikáció végtelen számú lehetőségeiről. Prezentációjában bemutatta a könyvdesign legnagyobb előfutárainak és kortárs mestereinek néhány igen fontos munkáját, Maurice Sendak, Randolph Caldecott, Bruno Munari, André François, Eric Carle, Wolf Erlbruch, Oliver Jeffers és más külföldi alkotók munkái mellett szép tablót láthattunk magyar grafikusok munkáiból is, többek között Gyöngyösi Adrienn, Kun Fruzsina, Maros Krisztina, Takács Mari, Szalma Edit, Kasza Juli, Szulyovszky Sarolta könyvterveiből, abban a reményben, hogy ha a designnal már egészen kicsi korban megismertetjük gyermekeinket, akkor remélhető, hogy 20-30 év múlva mi is tarthatunk ott, ahol a nagy nyugati tervezőgrafika…



Ezután Csörsz Katalin drámapedagógus, a Mesemúzeum munkatársának kissé száraz előadása következett, pedig egy nagyon is élő, mozgó dologról, a drámapedagógiáról beszélt, annak szükségességéről és módszereiről. Bevezetőjében néhány pontban összefoglalta a drámapedagógia elméleti lényegét, majd egy nagyon érdekes utazást tehettünk egy konkrét szöveg, Bagossy László Sötétben látó tündér című meséjének iskolai drámapedagógiai szempontú feldolgozásában. Csörsz Katalin ötödikesekkel végzett közös munkájának elemzésekor rengeteg gyakorlati tapasztalatot megosztott a hallgatósággal. Hogyan induljunk a szöveg felé, hogyan tudjuk a gyerekeket minél jobban bevonni a mesébe, milyen eszközökre van szükség (papírguriga, ami egy távcső is lehet, például). A mese feldolgozása során a gyerekek valós problémái is felszínre kerülhetnek (ami a drámapedagógia egyik célja is természetesen), például amikor a legkisebb királyfi úgy érzi, neki soha nem jut már senki, és mindig ő az, aki ki- és lemarad. Azok számára, akik drámapedagógiával foglalkoznak, bizonyára számos feldolgozási elem ismerős lehetett, de az ilyen téren tapasztalatlan néző nagyon sok újdonságot hallhatott, ami megint csak arra a lényeges momentumra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos, hogy a gyerekek kortárs szövegekkel is találkozzanak.



Fenyő D. György magyartanár, irodalomtörténész, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke szórakoztatóan informatív előadásában a címben feltett kérdésre (Miért nem szeretnek olvasni a mai gyerekek?) egy lehetséges válaszként a kulturális szokások megváltozását említette. A mai gyerekek/fiatal felnőttek számára magától értetődő a vizuális és virtuális világban létezés; felgyorsult a kultúrafogyasztás, pörög az információcsere, és egy közösségi oldal áramlásához képest a könyv jóval lassabban adagolja az információt. Megfigyelték, hogy ha valaki először olvas, és azután ül le az internet elé, jobb eredményeket ér el szövegértésben, mintha fordított sorrendben tenné ugyanezt.

Fenyő D. György szerint azért is fontos az olvasás megszerettetése, mert a világot történeteken keresztül ismerjük meg. Ez abból is látszik, hogy ha már egyáltalán olvas egy mai felsős vagy középiskolás, akkor meglepő módon leginkább a nagyobb lélegzetű, több kötetes könyveket illetve a sorozatokat bújja: a Harry Potter-könyvek, az Alkonyat-sorozat, az Éhezők viadala, a Trónok harca, Darren Shan vámpír-könyvei, Patrick Ness Chaos Walking-trilógiája vagy a Szent Johanna Gimi-sorozat szerepel a körükben legolvasottabb könyvek listáján, vagyis csupa hosszú-hosszú történet, autonóm virtuális világokkal.



A tanár úr is konkrét javaslatokkal állt a tanárok elé, hogyan ösztönözzék a diákokat (még) több olvasásra. Nagyon fontosnak tartja például, hogy a líra helyett az epikára, a történetekre fókuszáljanak, mert a diákot azzal sokkal jobban le tudják kötni, s csak akkor kezdjenek el klasszikus költőinkkel foglalkozni, ha már becsábították őt az irodalom világába. Az epikán belül hangsúlyos helyet kellene, hogy kapjon a mitológia, a mitológiai történetek, vagy a történelmi legendák, de akár a szentek legendái is. Csak az a lényeg, hogy érthető, szerethető nyelven közvetítsék a történeteket az ifjúság felé, mert ők szomjazzák a fiktív, régi világban játszódó sztorikat. Azért is fontos ez, mert 10-14 éves korban alakítjuk ki bennük a kulturális szokásokat, itt még lehet őket formálni.
Fontosnak tartja, hogy a magyartanár számára alapelv legyen a 4P-módszer: Present, Personal, Popular, Practical, vagyis kortárs, személyes, népszerű és praktikus legyen a kiválasztott irodalom.

Az előadó a fentiek fényében tartott beszámolót gyakorlati tapasztalatairól a hetedik osztályosaival. Hatodik év végén az osztály minden tanulójának kellett javasolni kötelező irodalmat a következő évre. A diákoknak ajánlót kellett írniuk, amiket azután kiraktak a faliújságra. Így került azután szavazás útján a hetedikes kötelező irodalmak közé többek között egy hetvenes években írt Moldova-regény vagy Agatha Christie…