Kathrin Schärer illusztrátor új könyvében is állatokat rajzol, akárcsak előző, magyarul megjelent gyerekkönyvében (Hű, de bátor!). Elégedetlen, csetlő-botló főhősünk itt egy lánymalac. Számtalan csavaros helyzetet köszönthetünk neki, miközben fél és borzad, segít és pimaszkodik is a világgal, csupa jót tesz, csupa kedvesség. A végén mi is jól megkedveljük tévedéseit, és azonosulunk harcával.



Johanna, a könyv főhőse, meztelen malac. Egyedül utazik a fülkében egy hosszú vonaton és a másik fülkében ülő kecskétől kapja a nevét. Hiszen az előbb még se neve, se ruhája nem volt. Egy rajzoló asztalán született. A könyv ezzel az asztallal indul. A rajzolás, a meseírás maga a kerettörténet. Aztán rajzolójától inget kap Johanna, amivel eleinte nem túlságosan elégedett, így folyton visszabeszél, és átrajzoltatja magát. Mi pedig minden egyes variánst, vagyis képkockát látunk a történetből. Gazdag, szellemes könyv, jól variálható, mesélhető. Vicces, ironikus nyelvezete is könnyedén változtatható, variálható. Nekem kissé darabos maradt egy-egy magyar mondat a németből átültetve, vagy túl kevés információt hordozott, ezért folyton kiegészítettem felolvasás közben. Az sem feltétlen előnye a könyvnek, hogy túl sok idegen személynevet mozgat, a kecske és a malac párbeszédénél szerencsésebb volna magyar beceneveket használni.



Nagyon érdekes megoldás, hogy minden oldalpáron egészen más perspektívából látjuk az említett vonatutat. Eközben az út is elég kalandossá válik, hiszen a vonat alagútban, éjszakában és egy pályaudvaron is sokat időzik. Ez utóbbi állomásán a mi hiperaktív kismalacunk megment egy kölyök jegesmedvét. Méghozzá úgy, hogy visszaforgatja a mesét. Azt kéri rajzolójától, hogy ne vegye el a medvebocsot ideges szüleitől. Maradjon csak az anyja közelében, vagyis másképp alakuljon a történet, mint ahogy eredetileg haladt volna. Ezután minden megnyugodni látszik, az éjszakai oldalpár a könyv egyik legsötétebb, ám vizuálisan izgalmas élményét adja. A sötét lapon ablakokban látunk családi jeleneteket. Johanna nem fél, hanem álmélkodik. De ezt a rajzoló nem hagyja: azonnal rémisztő útitársakat kap. Csakhogy Johanna felesel: egy csípős malacvinnyogással hamar megszabadul a farkastól és a szörnytől. A rajzoló igyekszik a malac kívánságait teljesíteni, kedvébe akar járni hősének (alkotótársának), vagy inkább azért, mert a malac minden változtatásért komolyan megküzd. Megérdemli hát a virágos inget, a szép nevet, és a fülkét, majd végül a kedves malacútitársat.



A félelem, a sötét, a magányos utazás mind témái a svájci illusztrátornak, mindezt egy kisállat rózsaszín bőrén keresztül és naiv szemléletével tárja elénk, amivel egy óvodás korú gyerek könnyen azonosul. Külön érdekessége a könyvnek, hogy Johanna rajzolója éppúgy a mese hőse és kitalálója, mint maga a malac. Kathrin Schärer könyve első oldalán rajzoló kezek láthatók, egy íróasztalnál ülünk. Balra a svájci irodalom (Max Frisch, Dürrnematt) lezárt könyvei. Olló, oldószerek, ecset, festék, ceruzák, magnó és egy IPod, hogy kezdődhessen az alkotás. Leülünk az alkotás íróasztalához.

Interaktív mesekönyvet olvasunk, melyben számtalan csavar vár ránk, a malac szerepe, jelleme, és a rajzoló munkája is a játék része. A könyv alkotója és a főhőse együtt találják ki a történetet, amit aztán a rajzoló megörökít, de újra és újra visszalapozhatunk, vagyis a történet nincs eldöntve, így többféleképpen is elmondható. Johanna utazása nem ér véget, nyitott marad a történet. A könyv végén ugyanis egy hajót rajzol a kéz, és a kockás írásfüzetben máris egy másik történetet (könyvet) ígér. "De ez már egy másik mese."