bezár
 

zene

2012. 07. 14.
Magyar népdal, hindusztáni rága, szúfi rock
Pakisztáni élmények II.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyar népdal, hindusztáni rága, szúfi rock Az Iszlámábádban megrendezett magyar-pakisztáni fusion koncertünk másnapján zenésztársaimmal, Chand és Suraj Khannal buszra szálltunk, hogy az indiai határnál fekvő Lahorba, a szülővárosukba utazzunk. Itt a tervek szerint már aznap este élő tévéforgatás várt, később pedig a Khan testvérek hindusztáni klasszikus-zenei koncertjére voltam hivatalos.
Klasszikus kedvencek 2018.
Lahore – tévéműsor az éjszaka közepén

Sokat beszélhetnék Chand és Suraj édesapja, a híres Hussain Baksh Gullo vendégszeretetéről, aki épp akkoriban kapott egy igen jelentős állami elismerést, amikor a házában megszálltam. Elég azonban annyit megemlítenem, hogy egy zenész házában állandóan szól a harmónium, és ha a hőség miatt az ember szobafogságra kényszerül, a legjobb foglalatosság az éneklés.

Amikor a koncert másnapján Iszlámábádból Lahore-ba értünk, épp áramszünet volt. Gyertya mellett kezdtem a készülődést az éjszakai forgatásra, a Kohenoor tévécsatorna autóját pedig fél 9-re ígérték.

A műsor, ahová hivatalos voltam, a Shaam K Baad nevet viseli (Az este után). Elég adást végignéztem az interneten, hogy nagyjából tudjam, mi vár rám a stúdióban. Irodalmi műsorról van szó, vendégekkel, betelefonáló érdeklődőkkel, akik saját verseiket olvassák be élő adásban.
 
A műsorvezető, Farhat Abbas Shah nemcsak urdu költészetéről ismert, hanem politikai, szociális témákat megcélzó műsorairól is. Hónapokkal korábban, még azelőtt, hogy a pakisztáni utam koordinátái kialakultak volna, jelezte felém, hogy szívesen látna élő adásban. Kíváncsi voltam erre a különös, aktív figurára, aki a politikai műsoraiban energikus, recsegő hangon emeli fel szavát a társadalmi igazságtalanságok ellen, míg a Shaam K Baadban lebegő nyugalommal ül a kamera előtt, hallgatva a betelefonálókat, olvasva, énekelve saját szerzeményeit.

Mindezt azonban egészen eddig csak a világhálóról tapasztalhattam meg: a valódi izgalom akkor töltött el, amikor lahore-i szállásom közelében megláttam a ránk váró médiaautót, Kohenoor TV felirattal.



A mesebeli díszlet a videókból már ismerős volt. Farhat Abbas elfoglalta a helyét középen, én a jobbján, másik vendége pedig saját fia, a fiatal Sameer, a balján. Négy, egyenként háromperces zenei blokkot vártak tőlem: magyar népdalokat, hangszeres dallamokat. Amikor megemlítettem, hogy hagyománya van a kettő ötvözésének is, vagyis az énekelt verssszakok hangszeres sorokkal való váltakoztatásának, Farhat Abbas azonnal kitalálta, hogy ilyenből mindenképp mutassak párat.

A műsor elején a Gergelyes táncát játszottam el, később pedig egy altatót a kavallal váltakoztatva.

Ez egészen álomszerű! - jegyezte meg Farhat Abbas a Cserefát égetek című altató kapcsán, amely felerészt dúdoló szótagokból áll, így a hangulatot nem is annyira a szavak jelentése teszi jellegzetessé, mint maga a dallam.



Sameer, a még alakuló profilú énekes édesapja költeményeit is énekelte aznap este, de Lionel Ritchie-re is sor került (tampuragép-kísérettel). A rap, amit az indiai zene ritmusszavaival váltakoztatva levágott, nem volt mindennapi. Aranyos volt és igencsak ambíciózus, szeretném szemmel tartani, s kivárni, mi lesz belőle.

A reklámblokkok alatt megbeszéltük, milyen száraz a levegő, s milyen hálátlan feladat az élő tévézés ilyen meleg időben. Nekem is nehezen nyílt a torkom a forró stúdióban, de már nem érdekeltek a kisebb nehézségek. Jóval később, már itthon megkaptam a videófelvételeket: az eredeti adásban a kavalozásomat néhány másodpercre egy zajos Gypsy fehérítőkrém-reklám szakította meg.



Lahore Music Forum – ha ez nem kultikus, akkor semmi sem az

Egyetlen kőbe vésett dátum miatt mozgattam meg mindent azért, hogy épp ebben az időszakban lehessek Pakisztánban. Ezzel a dátummal kerestem meg újra a nagykövetséget is a közös koncertünk ügyében, hogy a szervezési folyamatot meggyorsítsam. Ígértem, hogy eljövök egyedül, kobzás nélkül is koncertezni, csak hadd jöhessek most.

Lahore klasszikus zenei fórumát, ezt a rendszeresen megrendezésre kerülő, hagyományápoló eseményt a bőrömön akartam megtapasztalni. Az interneten elérhető videókat végignézve a közönség lelkesítő beszólásai és intései az előadók felé, a tapsok, az éljenzések, és egyáltalán, a fellépők állandó kapcsolata a közönséggel egyszerre töltött el izgalommal és irigységgel. Milyen csodálatos lehet úgy fellépni, hogy a hallgatóság a zenésszel együtt lélegezve reagál minden jól elkapott pillanatra, értőn tetszését nyilvánítja a megfelelő időben, a megfelelő módon.



Nyilván nem véletlen, hogy az európai klasszikus zenei koncertek közönsége csenddel tiszteli meg az előadót, így segítve őt a koncentrációban, a már megkomponált, leírt zene reprodukálásában. Másfajta bátorítást igényel az, aki rögtönzéssel keresi a közönség kegyeit, egyszerre egyénivé téve a rágák előadásmódját, és betartva a hozzájuk kötődő szabályokat.

A Lahore Music Forumot időszakos szponzorációval működtetik abból a célból, hogy a lahore-i illetőségű klasszikus zenészek egymást bátoríthassák, egymás munkáját értékelhessék, egymással versenghessenek. Minden előadóról – akik egyenként kb. 40 percig ülnek a színpadon – írásos kritika készül, nem épp kíméletesen.



Chand és Suraj nagyjából kéthavonta lép fel ezen a rendezvényen. Izgultam értük, nem is kicsit. A koncertünk április 18-án volt, az LMF fellépésre pedig április 20-án került sor. Nem volt egyszerű feladat időt keríteni a próbálásra, gyakorlásra (amelyet, reméltem, én is végignézhetek).

Nem vagyok hivatva a hindusztáni klasszikus zene főbb jellemzőit felvázolni, azonban a benyomásaimról könnyen tudok nyilatkozni: bárki, aki zenei kreativitást érez magában, kihívásnak tekinti ezt az előadásmódot, és minél többet ismer meg belőle, annál jobban érzékeli, hogy mekkora távlatok nyílnak meg előtte.

Én személy szerint a díszítési és hangképzési lehetőségek miatt keveredtem az indiai zene közelébe, és kezdtem el próbálgatni éppen úgy, ahogy valamikor a szibériai torokéneket. Elég hamar láttam, hogy a hajlítások technikája más, a díszítési lehetőségek színesebbek, mint amit eddig ismertem. (Ami már csak azért sem meglepő, mert tudatosan kidolgozott rendszerről van szó, ami a népzenére már természetéből és rendeltetéséből adódóan sem jellemző.)



Hála az Égnek, abban a szobában próbáltak, ahol én is aludtam. Éppen áramszünet volt, sötétben kezdték a harmónium mellett bemelegíteni a hangjukat, amely a hangszál ellazításából, egyetlen lentről indított, kitartott hangból állt.

Ha napi rendszerességgel végzed ezt a gyakorlatot, soha nem véted el a hangmagasságokat - jegyezte meg Chand, még mielőtt belealudtam a próbába. Mert sajnos pár perccel azután, hogy a madhkauns hangsorába kezdtek belehelyezkedni, elnyomott a buzgóság.

Amikor megint felrezzentem, Hussain Baksh úr állt az ajtónál, a híres édesapa. Valami kérdés merülhetett fel a kompozícióval kapcsolatban, mert a ritmikát próbálták egyeztetni, az ujjak összeérintésével számolták a tálát. Egy harmadik fiútestvér jött, és egy fél tablát ütött nekik, amíg minden össze nem állt. Aztán már csak arra emlékszem, hogy valaki óvatosan behúzza maga után az ajtót, és magamra hagynak a sötét szobában.

Nem alhattam sokáig, hamarosan készülődni kellett. Indulás előtt a testvérek közül ki a tetőtéren magába mélyedve, ki a szobájában imádkozva töltötte a maradék időt, majd szokás szerint az édesapa bátorításáért mentek, s mielőtt a lakásból kiléptünk, a díjakkal és elismerésekkel megrakott szoba ajtajánál is megálltak egy pillanatra.

A taxi mellett már várt ránk Majid, a beállós harmóniumjátékos, és egy kamaszfiúcska, az édesapa egyik helyi tanítványa. A taxiba préselődve "egyedül maradtam" az izgatott pandzsábi beszéd közepette, amit hamarosan – és váratlanul – vérbő kántálás szakított félbe. Egymást követve kezdtek bele egy-egy recitálásra emlékeztető sorba, közben erősen lefelé húzva a fülcimpájukat.

Mi így kérünk áldást a Szenttől, hogy a fellépés jól sikerüljön, és megőrizhessük a tekintélyünket a közönség előtt – magyarázták.



Az Alhamra Academy of Performing Arts, ez az impozáns komplexum, amely az esti koncerteknek otthont adott, Lahore egyik igen forgalmas útja mellett található. Az épületben, ahol a nagyszínpadon már folyt az előadás, arcról arcra ismertem fel a zenészeket, akikkel eddig csak két dimenzióban, a neten találkoztam.

Bemutattak az est fellépőinek, az énekeseknek és hangszereseknek, míg aztán Saqib Razaq, a fórum házigazdája betessékelt a nézőtérre, és az első sorba ültetett. Az eddig csak képernyőről megtapasztalt világ most közvetlenül a szemem elé tárult, két tampurással, szárangival az orrom előtt, a tablással, és persze az énekessel, aki az amúgy is magasra állított hangosításra még egy lapáttal rátett különösen éles, erős hangjával.

Őt még nem ismertem; a kisugárzásában volt valami fölényes és kemény. A stílusa magabiztos volt, ám ez sosem elég ahhoz, hogy az értő közönséget levegye a lábáról, s nem is nagyon hallottam tetszésnyilvánító hangokat a hátam mögül. Utána egy fiatal énekes következett, őt szívesebben fogadták: a rangidős tablás, aki kísérte, elismerően mosolygott minden merész megoldásánál.

Ezután Chand és Suraj lépett a színpadra, s az átállás alatt Saqib megkért, hogy a műsoruk után én is szóljak pár szót a fővárosi koncertünkről, és egyáltalán, osszak meg pár gondolatot a közönséggel arról, hogyan találtam rá erre a fórumra ott, a világ másik végén.



Itt egy szakértő beszámolónak kellene következnie Chand és Suraj Khan Raag Madhkauns előadásáról, de nyilván megértik az olvasók, hogy az elemzésre – egyelőre – nem vagyok képes. Ami átjött, és erősen megérintett, az a közönséggel való oldott kapcsolat volt, a brillírozó és mégis mélységekre nyíló énektechnika, a közönség részéről pedig a gyakori tetszésnyilvánítás.

Még a rága előtt szóban köszöntötték az összes híres mestert és előadót, akit onnan, fentről kiszúrtak, és külön nekem is szántak néhány szép szót. Ha a közönség soraiban nagymestereket veszünk észre, az nem frusztrál minket, sőt, inkább arra ösztökél, hogy túltegyünk önmagunkon, és minden tudásunkat megmutassuk - magyarázta később Chand.

Az inkább drámai, mint lírai hangulatú madhkauns-t Chand és Suraj szokásuk szerint kettejük felelgetésére építve adta elő. A lassabb, szabadabb ritmikájú tételektől a ritmikailag megszabottabb, sűrűbb, tempósabb tételek felé haladtak, egészen a kompozícióig, amelyet még délután, a szobában gyakoroltak.

Chand és Suraj Khan, a mai este legjobb előadói! - kiáltotta lelkesen a mikrofonba Saqib, már a taps alatt. Tekintve, hogy még egy produkció hátra volt, a kijelentés kissé merésznek tűnt.



Ráadásként Chand és Suraj egy kafit énekelt, egy szerelmes témájú szúfi dallamot, hangulatuk szerint díszítve. Ezt a műsorszámot az előzőnél is oldottabban, igazán virtuóz módon adták elő, s a kafit követően Saqib a színpadra szólított: röviden be kellett számolnom a közönségnek összeismerkedésünkről, az iszlámábádi koncertről és hónapok óta tartó, különös "vonzalmamról" az LMF iránt.

Az este felpörgetett hangulatát nehéz volt lecsengetni. Rajongók és barátok vették körül a testvérpárt, s engem csoportról csoportra kísérgettek a komplexum rosszul világított udvarán, az éjszakában. Nem lepődtem meg azon, hogy ennyire vigyáznak rám, és később kiderült az is, hogy egy kisebb incidens zavarta meg az ünnepi hangulatot.



Az első fellépő, akit kemény megjelenése tett emlékezetessé, szívére vette Saqib legutóbbi kijelentését Chandról és Surajról. Megkereste őket, és féltékenységében sértő megjegyzést tett a stílusukra: azt állította, hogy Chand és Suraj nem igazi klasszikus zenész, inkább a könnyed műfaj képviselői. Mint megtudtam, nem sok kellett ahhoz, hogy verekedés törjön ki: Chand és Suraj rajongói nem akarták annyiban hagyni az irigykedő énekes vádját, szerencsére azonban, azon kívül, hogy a testvérpár még vagy egy órán át füstölgött a beszólás miatt, más nem történt.

Ha valaki ilyet mond ránk, azt igyekszünk magunkról lepergetni – magyarázta Chand később. A mi lelkiismeretünk tiszta. A fellépésekre lelkileg felkészülve megyünk, jóhírünket a rajongóink terjesztik, nem mi magunk. Mindenkinek megadjuk a tiszteletet, Imrant ugyanúgy köszöntöttük a színpadról, mint a többieket. Ha ezek után valaki irigykedik, azzal csakis saját magának árt.

Igen, ez rendben van, gondoltam. Nemcsak hogy rendben van, de irigylésre méltó. Ahol a zenészek generációkon át adják gyermekeiknek tovább a tudást, ott az arcbőr is vastagabb, nehezebb a rossz nyelveknek földbe döngölni az ambíciót.



Később a lahore-i zenésztársakkal, barátokkal együtt ünnepeltem, és fel sem tűnt, hogy a társaságban kizárólag férfiak vesznek körül. Éjszakába nyúlóan, vég nélkül érkeztek a gratuláló telefonhívások, üzenetek. Az édesapa már aludt, a testvérek másnapra tartogatták a beszámolót. Sajnos nem voltam ott, hogy lássam, hogyan fogadja apjuk a féltékenykedő pályatársról szóló történetet.

Hamarosan elfogytak lahore-i napjaim is, bár a végére még jutott egy kis stúdiólátogatás, ahol kíváncsi fülek hallatára fújtam meg a kavalt, és egy bögre édes tea mellett hallgattam másokat, amint szitármódra nyúlnak a gitárhoz, vagy rockos beütésű, friss szúfi zenei felvételeiket mutogatják.



Hangszereim közül igazán a tilinkóra, a lyuk nélküli furulyára lettek volna kíváncsiak, ám azt a szálláshelyemen hagytam. Suraj telefonjáról, mp3-ban hallgatták, hogyan játszom és éneklem a bukovinai Tavasz, tavaszt, értelmezték kézjeleikkel, s szolmizálgatták a maguk jelrendszerében.

Ha Budapesten játszunk, ez a dal tilinkóval menjen – mondták. Persze, persze, gondoltam magamban: megcsináljuk ezt is, és ami jó még kimaradt... a Diófának három ágát, a Megérett a kökényt.

De amit a jövőben igazán várni fogok, az a próbák sora lesz: ahogy megint együtt játszunk, vagy épp csak hallgatjuk egymást egy nappaliban, egy hotelszobában vagy épp a színpad takarásában... és a másiké mellé teheti ki-ki azt, amit szíve szerint odaillőnek gondol, még ha a hangskála megegyezésén túl a dallamoknak más közük nincs is egymáshoz... még ha a nagyját aztán el is vetjük. Csak gondolkozzunk együtt, minél tovább...





Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Burns Katalin --


További írások a rovatból

zene

Az iguána sikolya Az iguána sikolya
Iggy Pop on/off
Ivan & The Parazol lemezbemutató koncert, Akvárium Klub, 2019. 05. 03.
About Me – a hetedik lemez
A MI kapcsolata a művészetekkel

Más művészeti ágakról

Interjúsorozat a cirkuszról, változásokról, zártságról és nyitottságról, klasszikus és új találkozásairól
Jon Watts: Pókember: Idegeben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés