Szilasi az élettörténeti adatoknak a fülszöveg mentén való pontosítgatása után azt kérdezte meg, hogy valóban békésen él-e a szerző a szó állapothatározói értelmében. Szil nevetett, és kérdéssel válaszolt: "Hát lehet egy bölcsész boldog?" Szilasi bizony már látott ilyet, Szil azonban kontrázott, miszerint egy ideig ő is így hitte, de azért valóban viszonylag békésen él. Szilasi persze nem engedte futni a szálat: "– Tehát jól érzed itt magad? – Nem. – Nem? – Nem. – Tehát nem." Az írónő a nyelvromlást hozta szóba, hozzátéve, hogy tudja, nem illik nyelvromlást emlegetni manapság. Szilasi jóvoltából előkerült Nádasdy is, és a beszélgetők végül megegyeztek abban, hogy anyanyelvi beszélő nem tévedhet, bunkóság azonban létezik.

Az előképek tekintetében már a pesti esten is terítékre került Esterházy és Örkény kapcsán Szilasi úgy fogalmazott, hogy le van nyűgözve, hogy "két ilyen végletes marhát" lehet egyszerre szeretni. Szerinte például Esterházy a "de jó élni" szentencia hirdetője, méghozzá szöges ellentétben Örkénnyel. Szil szerint azonban Örkényhez inkább "az élet egy diliház, amit nem szabad komolyan venni" kivonat illene. Szilasi azt is megkérdezte, hogy a szerző nem unja-e Esterházyt, így megtudhattuk, hogy Szil Ágnes ugyan újra és újra előveszi a Harmonia Caelestist, viszont az Utazás a tizenhatos mélyére című könyvet nem szerette. Szilasi azzal folytatta, hogy a Tangramból sokat tanult arról, hogy egy nő hogyan láthatja a férfit. Ehhez kapcsolódóan itt is, akárcsak Pesten, felmerült a női írás kérdése, és az is, hogy érték-e a szerzőt a női szempont kidolgozásában szerepet játszó hatások. Szil elmondta, hogy nem érte ilyen hatás, azonban míg Pesten arról beszélt, hogy szerinte a nők hátránnyal indulnak az írásban, méghozzá a fogadtatás és az elfogadás szintjén, s ezért vigyázott arra is, hogy ne csak a női szempont érvényesüljön írásaiban, Szegeden már az írás körülményeit –  "három gyerek, kutya, kenyérsütő, mosógép" – hozta fel, mint különbséget.

A női tematika után a kedvenc kortársak lista következett, melyre most Garaczi László, Szvoren Edina és Nádas Péter került fel. Arra a kérdésre, hogy van-e békési irodalom, némi tanakodás után a beszélgetők inkább a nemre hajlottak, de a szerző szerint alföldi irodalom biztos van. A békési irodalom szervezési oldalára áttérve Szilasi azt is megkérdezte, hogy az Szil számára milyen jelentőséggel bírt, bír a Bárka. A válasz szerint egy összetűzés miatt, ami egy szövege műfaji hovatartozása kapcsán alakult ki, idáig rövid a története a Bárkával, azonban jónak és fontosnak tartja a lapot. Első munkája, ami megjelent náluk, egy József Attiláról szóló esszé volt.

Szilasi ezután a szerző írási szokásai felől érdeklődött, először is a latinból való fordítás kapcsán. Szil elmesélte, hogy a fordítást még egyetemista korában kezdte, és hogy nem nehéz belemerülni egy ilyen munkába falun, mert ahol nincs kihez szólni, ott előbb-utóbb hexameterek kezdenek csorogni az ember tollából. A Tangramra áttérve elmondta, hogy a könyvet az utóbbi két-három évben írta, ceruzával, határidőnaplóba, majd onnan vitte át gépre, ha épp békén hagyták. A szövegek terjedelmére vonatkozó kérdés kapcsán megtudhattuk, hogy a jövőben hosszabb szövegekre számíthatunk, mire Szilasi megörült, ugyanis neki ezek tetszettek jobban, a rövidebbek szerinte hajlamosabbak maximaszerűvé válni. Az is kiderült, hogy a szerkesztői munka során, amit Orcsik Roland és Sopotnik Zoltán végzett, több változás is történt, például kimaradt egy teljes terjedelmében latin szöveg, és elmaradtak az írások címei is. A borítószöveg is szóba került, a szerző nagyon örült, és meg is lepődött, hogy – bár Garaczival nem ismerik egymást – az író ilyen jól látja szövegeit. A kritikák kapcsán Szilasi azt kérdezte, hogy lehet-e tanulni belőlük, hisz az általános költői, írói hozzáállás az, hogy kritikustól tanulni nem lehet. Szil nem osztja ezt a véleményt, azt mondta, ő nem csak a kritikákból, de minden beszélgetésből, hozzászólásból tanul.

Szilasi zárókérdése az volt, hogy fél-e a szerző a sikertől, és hogyha kívánhatna, melyik kiadót választaná következő könyve kiadásához. Szil Ágnes szilárd meggyőződéssel jelentette ki, hogy nem fél, hisz ezt akarta, és reméli, folytatódni fog a sikerhadjárat, a kiadók közül pedig a Magvető, a Jelenkor és a Kalligram a dobogósai.

A JAKkendő-díjról is esett pár szó, Gaborják Ádámtól megtudhattuk, hogy a bő hetven pályamunka között több ígéretes szöveg is volt, és ezek közül láthatunk is majd néhányat egy, a könyvhétre megjelenő kiadványban.