bezár
 

film

2013. 07. 07.
Karlovy Vary – Jók szűkösen, Szász János sikere
Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál, 2013.06.28.-07.06.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Karlovy Vary – Jók szűkösen, Szász János sikere A fesztivál népszerű, a pénztárak előtt kígyóznak a sorok, a vetítések telt házzal futnak. Az igazán látogatott filmek azonban nem itt élték meg premierjüket. Sorrentino The Great Beauty-jának sajtóvetítésén a csilláról is csüngtek, az Ain’t Them Bodies Saintset feladtam, amikor láttam a terem előtt ácsorgó tömeget. Karlovy Vary kicsit olyannak tűnik, mintha Cannes és a Berlinale utánjátszó mozija lenne. Időközben jött a hír, hogy Szász János A nagy füzet című filmje nyerte a fesztivál Kristály Glóbusz elnevezésű fődíját, amit a film német producere Sőth Sándor vett át.
Van, hogy egy film már akkor elveszti érdeklődésünket, amikor a minimális technikai elvárásoknak sem képes megfelelni, amikor egyszerűen rosszul néz ki, mert úgy próbál viselkedni, mint egy mozifilm, miközben képei bevilágítása, operatőri munkája (a digitális kamera minden hátrányával) a Barátok közt képi világára emlékeztet. A The Value of Time (O ouro do tempo) című spanyol munka már eleve ebből a rossz helyzetből indul. Cselekménye emellett gyengécske, minimálisan sem játssza ki a benne rejlő bizarrságot (egy idős férfi története, aki évtizedekkel ezelőtt lefagyasztotta elhunyt felesége testét, bízva abban, hogy egyszer a tudomány majd képes lesz gyógyítani betegségét). Egy film, mely az elmúlásról szól, mely gyakran használ csendes, mernegő képeket, az időt a természet változásával is érzékeltetni igyekszik, a szépséget keresi, egyszerűen nem teheti meg, hogy digitális havat használ, hogy képei a tévéesztétika legalját is nehezen érik el. Lehet egy film remek, miközben világítás nélkül, nem megfelelő kamerával rögzítik, egyes műveknek kimondottan jól is áll, de a The Value of Time nem ilyen. Egy teljesen más minőségi szinten , de hasonlót éreztem a Papusza című lengyel film esetében is. Fényképezését untig dícsérték, miközben képei jól láthatóan 35 mm-re kívánkoznának. Persze ettől még az operatőri munka izgalmas marad – bár engem valamiért nem fogott meg –, mégiscsak ellentmondásos kissé.

The Value of Time

A versenyprogram összeségében rossz volt, de mindig talál az ember filmeket, melyek így vagy úgy, de megragadják a figyelmét. Olykor egészen kellemes nyomot hagyva maguk után.

Az amerikai elsőfilmes Lance Edmands mozija, a Bluebird leginkább érzékenysségével tűnik ki. Valahol Maine államban járunk, havas tájakon, fenyőfákkal, karácsony környékén. Lesley iskolabuszt vezet, férje, Richard (a Mad Menből ismert John Slattery) a fakitermelésben dolgozik, lányuk középiskolás. Lesley egyik reggel észreveszi, hogy egy kisfiú bent maradt az iskolabuszban, és majdnem halálra fagyott. Edmands bemutat egy anyát, aki szinte összeroppan ettől a balesettől, és ezzel párhuzamosan egy másik anyát, a fiatal Marlát, aki soha nem foglalkozott fiával, és zavarában nem tudja, hogyan helyes cselekedni. A Bluebird lassan és alaposan térképez fel egy családot és egy kis közösséget.  Apróságokra épít, gesztusokkal, a színészi játék rezdüléseivel jellemez embereket. Elég csendes, komótos munka, kicsit már-már andalítóan az. Ellentéte lesz az olasz Viva la liberta című filmnek. Ez nosztalgikus szerelmi történet, és kicsit butácska politikai szatíra egyben, Toni Servillo főszereplésével (A szerelem következményei, The Great Beauty), aki csináljon bármit, bármeddig elnézem. Itt ráadásul egyből két szerepkörben is felbukkan: amíg a megfáradt ellenzéki pártelnök Párizsba menekül  régi szerelméhez, munkatársa megtalálja elmegyógyintézetből kiengedett filózófus ikertestvérét, akivel aztán helyettesítik a a választások előtt igencsak hiányzó politikust. Nincsenek itt nagyon komoly dolgok, de ami van, azon lehet nevetni. És még a film érzelmessége is rendben van.
Viva la Liberta

Ben Wheatley A Field in Englandjáról – be kell vallanom – nem tudok anélkül írni, hogy ne lássam mégegyszer a filmet. Meglehetősen bizarr alkotás, mind történetében, mind vizuális kiállításában. Hogy mégis itt áll, és megemlítését nem kerülöm el óvatosan, annak oka, hogy annál fontosabbnak tűnik. A film egyébként július 5-től mindenféle formában elérhetővé vált, így bárki megnézheti.
(http://www.afieldinengland.com/screenings/)

A nagy füzet

A versenyprogram számunkra legérdekesebb része Szász János Agota Kristof könyvének (fesztiválnyertes - a szerk.) adaptációja, A nagy füzet . Egy olyan regényé, mely – nyers, szenvtelen sítlusban, mégis hihetetlenül erőteljes képekkel fogalmaz – megfilmesíthetlennek tűnik. Szász nyílvánvalóan a saját világához formálta, mind elbeszélésmódjának lassúsága, mind pedig Christian Berger operatőri munkája közel állnak korábbi filmjeihez, a Wittman fiúkhoz és az Ópiumhoz.  Ahogy ezekben a művekben, az erőszak A nagy füzetben is központi szerepet játszik, vizuálisan mégsem tör a felszínre. A II. világháború alatt az ikrek apja a fronton, anyjuk a háború elől a nagymamához menekíti őket. Egy mogorva öregasszonyhoz, akiről az a hír terjeng, hogy megmérgezte férjét (Molnár Piroska remek alakítása). Üti-veri őket, mint mindenki más, a fiúk pedig úgy döntenek, megtanulnak túlélni; legyőzni a fájdalmat, tűrni az éhséget, elfelejteni a gyengéd szavakat, kizárni az érzelmeket. Ennek a folyamatát veszi aprólékosan végig Szász. A beállítások, a vágások, mind mintha egyfajta kettősséget vinnének végig. Az első képen a ikrek egymás melletti koszos arca látható. Fekszenek, szemeik csukva vannak.  “Ők ketten ugyanaz az ember" – mondja később az anya. Szinte alig van olyan jelenet, ahol ők ne lennének jelen, gyakran az ő nézőpontjaikat látjuk, halljuk gondolataikat, mégsem férünk hozzájuk közel. "Olyan furcsák! Az ember sohasem tudhatja, mi jár a fejükben" – áll a könyvben (fordította Bognár Róbert). Ezzel szemben mégiscsak ők mutatják meg a túlélés módszerét, az érzelmek megszüntetését, de egyfajta erkölcsi rend felépítését.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ruprech Dániel --

Ruprech Dániel a Pécsi Tudományegyetem filmelmélet és filmtörténet, valamint esztétika szakán végzett, jelenleg a berlini Deutsche Film- und Fernsehakademie hallgatója.


További írások a rovatból

Sajtótájékoztató Enyedi Ildikó új filmjéről, A feleségem történetéről
Interjú Halász Glória filmrendezővel nyitottságról, szerzőiség és hitelesség egyensúlyáról, valamint az önmagunkba vetett hitről
Michael Herbig: A hőlégballon

Más művészeti ágakról

irodalom

Nosztalgia, konyhaművészet és poszthumanizmus Nosztalgia, konyhaművészet és poszthumanizmus
A Prae Kiadó könyvheti bemutatkozása a Fugában
A második HUBBY-est a B32-ben, június 4-én


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés