bezár
 

zene

2013. 10. 28.
Pilinckázó öregúr
Café Budapest Fesztivál – John Abercrombie Quartet. 2013. 10. 15.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Van néhány gitáros, aki mai szemmel és füllel nem tűnik meghatározónak, mégis olyan hatással volt a zenetörténet alakulására, ami ma is tagadhatatlan. John Abercrombie azon zenészek közé tartozik, akikről viszonylag ritkán hallunk, miközben a legnagyobb sztárokkal játszott együtt és a legnevesebb jazzfesztiválokon lépett fel sikerrel.

Ahogy most élőben is megbizonyosodtam róla, sajátos játéktechnikája van John Abercrombie-nak: a hüvelykujjával penget, azzal is kizárólag lefelé - újjal és nem körömmel. E játékmódnak előnyei és hátrányai is vannak. Mivel a bőrével penget, az így nyert hangzás nem túl erős, és a virtuóz játékosoktól megszokott gyorsaságra nem képes. Cserébe viszont hihetetlenül pontosan kontrollálja a hangok megszólalását, és érzékeny balkézzel párosulva a jobb kéz lassúsága miatt hiányzó hangokat a balkéz pótolja. Nem virtuóz, hanem érzékeny gitáros, akinek minden hangja pontosan akkor és úgy szól, amikor és ahogyan kell. Nem véletlenül zenélt olyan muzsikusokkal, akik a zene határait keresték. 

<iframe width="420" height="315" src="//www.youtube.com/embed/CQF9bJE800s" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

John Abercrombie Dave Holland Jack DeJohnette - Homecoming

A Budapest Jazz Club jól bejáratott szórakozóhely, legfeljebb a helyszíne változott az utóbbi években. A mozibejárat után előkelő bár, majd felújított székek: látható a színvonal mindenben, ahogy hallható is. Különös, hogy a fiatal személyzettel kontrasztban a közösség nagyrészt velem egykorú, még inkább nálam idősebb. Azon tanakodom, hol lehettek ezek az emberek amikor a nagy fesztiválok voltak Nagykanizsán, Szegeden és Debrecenben. 

<iframe width="420" height="315" src="//www.youtube.com/embed/xVKXOw_-6gI" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

John Abercrombie - Thalia

Határozottan öregdiák találkozó érzésem kezd lenni. Annak ellenére, hogy a bárban többen is ajánlottak jegyet eladásra, odabent külön személyzeti segítségre volt szükség, hogy mindenki helyhez jusson, több embernek pedig már csak állóhely jutott. Végül a John Abercrombie Quartet is színpadra lépett, John pedig a színpad jobb oldalán foglalt helyet, egy széken. 

<iframe width="420" height="315" src="//www.youtube.com/embed/b_nYNoLsQoE" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Abercrombie, Guilfoyle, and the Calino String Quartet

Újra volt alkalmam megcsodálni a szakmai együttérzést: a legrosszabb az ilyen közösségben az, hogy mindenáron szóvá akarja tenni hozzáértését, és ebben az semm zavarja, hogy a kolléga éppen játszik. Egyébként is, az első félidő láthatóan csalódást okozott: viszonylag sokan érezték úgy az első negyed-fél óra után, hogy halaszthatlan dolguk akad. A dolognak azonban előnyös oldala is volt: hamarosan eltűnt mellőlem a szakmai, és egyébként is megszűrődött a közönség. 

<iframe width="420" height="315" src="//www.youtube.com/embed/aFMJx1atcm0" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Dave Liebman, Billy Hart, Marc Copland, John Abercrombie & Drew Gress

John amikor leült a székére, ahonnan aztán - a szünetet kivéve - alig mozdult, egy darabig csak bíbelődött a mikrofonnal, amíg rájött (illetve szóltak neki), hogy be kell kapcsolnia. Majd elmondta, hogy igazi technikai analfabéta, csoda, hogy tud gitározni. Ezzel máris belopta magát a közönség szívébe. 

<iframe width="420" height="315" src="//www.youtube.com/embed/1rsGjeYwMrE" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Autumn Leaves by Larry Coryell ,Larry Carlton, John Abercrombie, John Scofield, and Tal Farlow

Amit azonban ezután  produkált, az igazi prüntyögés volt: negédes dallamok, egészen az ismerősségig, fapofával, székében alig mozdulva, valahogy úgy, hogy minden gitárhoz valamennyire is értő ember úgy érezze, hogy bármikor kirázza az ujjából ezt a "bravúrt". Ami a koncertet vitte, az a többi zenész játéka volt. De ne gondoljuk, hogy azok különösebben virtuózkodtak: egyszerűen a helyére tettek mindent. Közben különböző zenészek kerültek az előtérbe: a dobos láthatóan a new york-i stílust hozta, viszonylag korlátozott készleten nagyon meglepő váltásokkal "szólózott". A zongorista leginkább Rainer Brüninghause-ra emlékeztetett: mellőzte a szokásos virtuóz futamokat, inkább a ritmussal dolgozott. Legtöbbször a bőgős volt előtérben, bár ő is nagyon finoman, éppen csak megcsillantva egy-egy ponton a tudását. John Abercrombie játéka pedig úgy nyert értelmet, hogy az egyébként banális futamok a megfelelő helyre, a megfelelő hangsúlypontokra estek az összjátékban. 

<iframe width="420" height="315" src="//www.youtube.com/embed/iMkBTGnmXOw" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Rainer Bruninghaus - Piano Solo into Fire Side (1989)

A szünetben hallottam azt a kijelentést, amit aztán írásom címéül adtam: "csak pilinckázik, túl okos a játéka". Nem vitázom vele, mert bizonyos értelemben nagyon is pontos leírás: kevés hang, de úgy és ott, ahol és ahogyan kell. 

Utólag nem lehet nem a tökéletes műsorfelépítésnek tekintenem, hogy a második félidő volt az, amiben Abercrombie bemutatta, hogy mire képes az ő technikájával. A második félidő, amikorra már csak az maradt, aki értékelte ezt a játékot, és most aztán valóban volt mit értékelnie. 

<iframe width="420" height="236" src="//www.youtube.com/embed/IM_7U7ultOY" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Larry Coryell, Badi Assad and John Abercrombie - Three Guitars

A negédes, lágy dallamok átmentek igazi szólókba: John bemutatta, hogy mire képes a bal keze. Mert az, amit játszott, nagyrészt "hajlítás" volt: a jobb kéz, pontosabban hüvelykujja csupán irányította a hangokat, ami azokat létrehozta, az a bal kéz volt. Most sem volt azonban túl gyors, meg sem közelítette mondjuk John McLaughlin sebességét, viszont továbbra is minden hang pontosan úgy és ott szólt, ahogyan kellett, és ilyen gyorsaság mellett nehéz volt nem észrevenni, hogy ha nem is a megszokott módon, de zseniálisan virtuóz.

<iframe width="420" height="236" src="//www.youtube.com/embed/7PzQtFnBuCk" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

John Abercrombie Quartet, 2013 (TVJazz.tv)

A koncert során többnyire a legutóbbi, 39 Steps (ECM, 2013) című lemez zenéiből adtak elő, és azt kell mondanom, hogy John Abercrombie játéka nem rozsdásodott be. Annak ellenére, hogy nagyon különböző és meghatározó zenészekkel játszott eddig együtt, az egész életművön érezni azt, ami John sajátossága. Furcsa, de ez annyi év alatt sem változott: nem újult meg, nem volt miért megújulnia.

Dallamszövésében jazz, ritmuskezelésében minimál, érzékenységében (és mikrotonalitásában) keleti: minden, ami kell, benne van.

<iframe width="420" height="315" src="//www.youtube.com/embed/G9tOWjS4I_0" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

John Abercrombie Quartet - Chic of Araby (2009)

 

Közreműködött:

John Abercrombie – gitár

Drew Gress – nagybőgő

Marc Copland – billentyűs hangszerek

Joey Baron – dob

nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben
Recenzió Ábrahám Márta: Chaconne-kézikönyvéről

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés