bezár
 

film

2013. 11. 05.
10. VERZIÓ: Az élet rizikója
10. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, Budapest, 2013. november 5-10., Kaspar Astrup Schröder: Családkölcsönző
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
November 5-én kezdődik a tizedik VERZIÓ. A sajtótájékoztató reggelén úgy határoztam, gyalogosan veszem nyakamba a frissen mosdott várost, ez még érthető. Az már kevésbé védhető, hogy miért kerestem meg azt a bizonyos "rövidebb utat", ami garantálta a csaknem fél órás késést, ez is az élet rizikója. A Toldi mozihoz érve azonban nem bénított meg az a félelem, ami miatt az ember ilyenkor inkább már be sem nyit, még az is elegánsabb. Hiszen a VERZIÓ sajtótájékoztatója tartózkodott minden szigorú komolykodástól, körbeülős beszélgetésbe csöppentem, éppen Báron György mesélt Groó Diana Reginájáról...

Báron György ugyanis az idén tizedik alkalommal megrendezésre kerülő VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál Magyar Panoráma szekcióját mutatta be. Groó Diana Regina című dokumentumfilmjével kapcsolatban kiemelte: a berlini rabbinő portréjában egyesül a XX. század történelme, a holokauszt története, egy női sors és egy tragikus szerelmi szál. A film erénye nem csak az, hogy a hitleri Németországban egy korát megelőző női rabbit talált meg hőséül (nem eltagadhatóak a feminista vonatkozások), hanem a portré műfaj által felvetett temérdek kérdésre adott határozott filmalkotói válasz. Regináról (Rabbi Regina Jonas) ugyanis néhány visszaemlékezésen, levélen kívül alig maradt fent dokumentum, képi megörökítés pedig egyedül egy fotó. Így a komoly kihívást éppen a filmmé formálás jelentette, nevezetesen a mozgóképi és hanganyagok megtalálása-megalkotása, melyekkel a hiány kipótolható. Groó Diana ugyan nem tud részt venni a filmjét követő közönségtalálkozón külföldi fesztiválszereplése miatt, de – ahogyan ezt Teszler Tamás, a Diákverzió felelőse hozzátette – lesz beszélgetés, méghozzá egy ilyen alkotási folyamatban a másik két legizgalmasabb szereplővel, a film vágójával, Mógor Ágnessel és a film hangmesterével, Bőhm Dániellel.

Báron György emellett mesélt Nagy Dénes Másik Magyarország című filmjéről, amelynek csak színleg hőse az ismert képzőművész, Bukta Imre, valójában pedig egy leszakadó kis magyarországi faluról, Mezőszemeréről tár elénk az alcím alapján töredékes dokumentációt. Valamint figyelmünkbe ajánlotta Nagy Viktor Oszkár Felsőbb parancs című dokumentumfilmjét, amely a Szerbián keresztül hazánkba menekülő emigránsokról szól, vetítését pedig migrációs kérdések köré font szakmai beszélgetés követi, és a Homo Ludens – Egy színházi projekt naplója című filmet, amely egy Schilling Árpád-előadás kapcsán idegenség és elfogadás kérdését vizsgálja a színpadi fikcióban és a színházi valóságban. Báron György később a Chris Marker Retrospektívet szavazta meg a legnagyobb látványosságnak, mivel a francia új hullámos alkotó nem csak hogy saját zsánert teremtett valahol a játékfilm, a cinéma verité és a klasszikus értelemben vett dokumentumfilm háromszögében, de eddig sosem volt ekkora válogatás tőle Magyarországon vásznon látható. Pláne nem úgy, hogy a vetítéssorozatot nemzetközi konferencia is kíséri.

Teszler Tamás ezután a Diákverzióról árult el kulisszatitkokat, például hogy idén a "legek" diákprogramjáról beszélhetünk, hiszen, eddig példátlanul, 8 előadás keretében 9 iskola és 275 diák fog részt venni a vetítéseken és a műhelymunkában. A diákokkal pedig nem csupán a vetített filmek kapcsán felmerülő problémákat beszélik meg, hanem a filmek formanyelvéről vagy a dokumentumfilmezés módszertanáról is szó esik majd – összességében árnyalt kritikai szemléletre ösztönözve a fiatal néző-hallgatósereget.

Végül visszakerült a szó a fesztivál programigazgatójához, Oksana Sarkisovához, aki, látva a kérdezésre hirtelenjében tanácstalan körbeülőket a nemzetközi filmes programból sorolt fel izgalmas résztvevőket. Kiemelte például a Gyermekáldás című dán filmet, amely egy örökbefogadás igaz történetét mutatja meg, hosszú távú követés árán valóban árnyaltan ábrázolva a helyzetet. Legyen bár minden fél a legjobb szándékkal is jelen, mégis olyan sok félresikerülés és baj fenyeget. Felhívta a figyelmet a megdöbbentő A holokauszt egy tapétaragasztó? című orosz dokura: a film egy utazás története, amelynek ötlete annak a botránynak a nyomán körvonalazódott, hogy egy tévés kvízjátékon két fiatal lány arra tippelt, a holokauszt egy tapétaragasztó, és amely azt tűzte ki célul, hogy a lányokat az auschwitzi koncentrációs táborban szembesíti a szó valódi jelentésével. De mesélt olyan igazán hétköznapi problémákat körüljáró alkotásról is, mint a Kérem vissza a pénzem, amely egy semmivé váló családi örökség nyomvonalán haladva a globális gazdaság és a gazdasági válság működésének struktúráját firtatja, feltéve a kérdést, kinek vagy miben hihetünk, ha pénzről van szó. Vagy ha már a boldogulás, a boldogság kerül szóba, előkerült a S. P. A. R. T. A. A boldogság földjén című film is, ami egy 20 éve működő kommuna saját logika szerint felépített boldogságvízióját elemzi Ukrajnában. De ötlettel szolgált a nosztalgikusoknak is, az Optikai tengely című film ugyanis 100 év előtti fotókat olvas rá jelenkori valóságokra a mozgókép eszközeinek segítségével.

Végül a kis csapat megnézhette a fesztivál zárófilmjét, a Családkölcsönző című dán dokut, melynek hőse egy családjában tragikusan magányos japán férfi, aki emiatt vállalkozásának segítségével mások élethelyzeteiben éli meg tulajdon személyiségének pozitív visszacsatolásait, magát pénzért mások életébe kölcsönadva éli át azt a katarzist, amit megszavaznánk minden embertársunknak alanyi jogon.

A dán Kaspar Astrup Schröder filmje egy Japánban egyre kelendőbb vállalkozás egyik előljáró vállalkozóját mutatja be. A Tokió nyugodt, vidékies külvárosában, látszólag rendezett körülmények között, egy feleséggel, két gyerekkel és egy kutyával éldegélő középkorú férfi ugyanis egy emberkölcsönző vállalatot üzemeltet, szülőket, baráti kört, férjet, exférjet kölcsönöz mindenféle ünnepi vagy társas helyzetekre, ismeretlen megrendelőknek. A film határozott erénye első pillantásra felmérhető: jelenetszervezése, vizuális koncepciója határozottan játékfilmes, dokumentum és fikció határai kreatívan mosódnak össze, a valóság alapján megrendezett, újrajátszott jelenetek ötvöződnek valódi megfigyelő filmezéssel és interjúszekvenciákkal. Eleinte grafikai találékonysággal elhelyezett feliratok segítik a tájékozódást. Amellett, hogy szórakoztatnak ezek a játékos elemek, vaskos morális dilemmákkal szolgáló szituációk feszegetik máris a néző nyugalmát: vajon helyes-e felbérelni egy álapát, hogy adja áldását egy házasság előtti együttélésre, nem jobb megoldás-e az engedetlen lázadás vagy a valódi konfrontáció? Nem szolgálja-e ez az egész színjáték éppen azt a megkövesedett morált, ami gúzsba köti a modernizálódó társadalmat? Nem könnyű álca-e mindez megannyi, számlálatlanul megbújó magánynak és megnemértettségnek?

Azután, ahogyan egyre mélyebbre ásunk a hétköznapi üzleti rutinba éppúgy, mint a főhős családi hétköznapjaiba, vesz rajtunk erőt a döbbenet. A tét ezúttal nem csupán egy furcsa vállalkozás bemutatása, egy társadalomról alkotott határozott nézőpontú portré megalkotása, se nem pedig pusztán hősünk motivációinak és élethelyzetének feltárása. Mindez ugyanis titok. Volt. Legalábbis hősünk titka tulajdon családja előtt. Így a tét egy coming out sikeressége, egy új kommunikációs korszak kezdete. Hihetetlen felelősség. A filmalkotóké? Hiszen, ha sikeres volt az akció, sok minden megváltozik majd. És hogy hogyan? Nos, ez már nem filmünk tárgya, hanem valóban az élet rizikója.

Azé az életé, aminek még megannyi szeletét megtalálhatják 2013. november 5. és 10. között a VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál vetítésein.

Bővebb információ:

www.verzio.org 

info@verzio.hu

Bérlet: 4500 Ft november 5-ig; 5000 Ft november 5-től

Jegyárak: 850 Ft

Bérletek a Toldi Mozi és a Művész Mozi pénztáraiban kaphatók november 3-tól.

Programfüzet:

10. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál

(Lead kép: Nagy Dénes, Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból)

nyomtat

Szerzők

-- Forgács Nóra Kinga --


További írások a rovatból

A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés