bezár
 

film

2013. 11. 12.
Az ellenség szorítása
Paul Greengrass: Phillips kapitány
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Egyik nyilatkozata szerint Paul Greengrass azért filmez kézből, mert nem futotta neki statívra. Mostani, 55 milliós stúdiómozijában már volt pénze állványra, ám nyílt vízen játszódó igaz története más miatt lesz emlékezetes.
2009 áprilisa alighanem – hogy stílszerűek maradjunk – vízválasztó az amerikai hajózás történelmében. Richard Phillips kapitányt és a Maersk Alabama teherhajó legénységét ekkor kényszerítették térdre az Abduwali Muse vezette szomáliai kalózok, a támadás pedig azért precedensértékű, mert ilyen helyzetbe 200 éve nem került senki a honfitársai közül. Teljes kiszolgáltatottság, kényszerű passzivitás egy csapat haramia társaságában – a Phillips kapitány e pszichológiailag is érdekes, vagy inkább megterhelő állapotrajz skiccelésére vállalkozik.
Paul Greengrass pedig igen otthonosan mozog ezen a terepen. Azon felül, hogy a brit direktor kétségkívül szerző, akit a dokumentarista érzékenység, a shaky cam (eddig) sűrű bevetése, az átlagemberek nehéz szituációba helyezése, illetőleg a megtörtént eseményekhez való ragaszkodás határoz meg, jórészt nagy hangsúlyt fektet a karakterrajzra. Legyen szó a Véres vasárnapként ismert 1972-es derry-i felvonulásról, mely során az angol katonák géppuskatűz alá vették a demonstráló Ivan Coopert és társait, essen szó a United 93-as utasairól, akik 2001 szeptemberében a World Trade Center ikertornyai helyett egy pennsylvaniai mezőn lelték halálukat a gépeltérítőkkel együtt, Greengrass örökké nyomás alatt vergődő, és mindenek előtt kidolgozott figurákat mozgat felvevőgépei előtt. Sőt, ez a közelítésmód akkor sem tűnik el, amikor a rendező hollywoodi rendelésre dolgozik, lévén Greengrass az akcióműfaj 2000-es évekbeli pionírja, a szintén brit Christopher Nolan mellett neki köszönhető, hogy a zsáner realista vérátömlesztésen esett át, a denevéremberen kívül az ő Jason Bourne-je is hús-vér ember, távol a kütyüdús James Bond-koordinátáktól. (Érdekességképpen pedig épp a "bevándorló" Greengrass szemszöge kellett ahhoz, hogy a Casino Royale-lal újjászülessen a 007-franchise.)
A Phillips kapitány (az A Captain’s Duty című önéletrajzi írás nyomán) mindazonáltal jóval közelebb áll a rendező alacsonyabb költségvetésű, karcos true story-jaihoz, inkább a Véres vasárnap és a United 93-as mintájára készült, csak épp A Bourne-csapda és A Bourne-ultimátum anyagi és kritikai diadala után immár a Sony/Columbia égisze alatt.

Erénye nemcsak produkciós értékeiben merül ki, azaz nem kizárólag adrenalindúsra rendezett ostrom, menekülés, túszmentés-jelenetei adják az erejét, hanem inkább az ember bemutatása, akiről a történet voltaképpen szól. Sokan, rengeteg helyen írták már, jelen sorok szerzője sem hagyhatja ki, hogy Tom Hankset vélhetően Oscar-díjra jelölik majd alakításáért. A színész továbbra is átlagember marad, az a figuratípus, akire immár 30 éve építi karrierjét Forrest Gumptól az Apollo 13-on át a Terminálig, játéka pontosan ezért marad hiteles. (A közönség pedig örül, hogy végre nem egy olyan őszintétlen mozieposzban nézheti, mint a Felhőatlasz, hanem egy olyan ügyesen összerakott műfaji darabban, mint amilyen A kárhozat útja volt – noha a filmek műfaja természetesen különböző.) Elhisszük, hogy négy-öt fegyveressel szemben alig bírja kinyitni a száját, kétségbevonhatatlanul hiteles, hogy nem "all american hero"-ként tesz rendet, hanem egy közülünk való családapa, aki becsülettel hisz a konzervatív családi, munkahelyi értékekben, és aki azért nem száll szembe a rámorduló kalózókkal, mert nem egyszemélyes kommandó, hanem egyszerű melós.
A Phillips kapitány éppen emiatt nem is köntörfalaz. Azt az állapotot vázolja fel, amikor szűk térben, a klausztrofóbiától is sújtva vagyunk kénytelenek helytállni és az eszünket használni öklünk helyett. Helyesebben: inkább thriller ez, mint pisztolyropogástól zajos akciómozi. Greengrass tudatja velünk, milyen az, amikor már-már A tengeralattjáró bezártsága nyomaszt, és egy ilyen közegben a halántékunkhoz szegetett gépkarabélyok, a hangos szavak (ráadásul olyan nyelven, amit a túszok nem értenek), a parancsok orkánjában, a nyílt vízi, Isten háta mögötti senkiföldjén, egy fémkoporsóhoz hasonlatos mentőcsónakban muszáj életben maradnunk – a Phillips kapitány emiatt pszichológiai nyomásra gyúró filmnek titulálható. Egyedül, fenyegetetten, üvöltések kakofóniájában, izoláltan. Akárcsak egy gunatanamói fogoly, akit éppen vallatótisztek vesznek kezelésbe, vagy mint egy dzsungelben lefegyverzett katona, akit a természet fegyvereivel törnek meg testileg-lelkileg. Pszichológiai sokk, szikár, realista, dokumentarista tudósítás, a centrumban pedig csak egy kapitány. Nem az örökké rohanó Jason Bourne, végképp nem egy propagandisztikus jenki legény. Pusztán egy mindennapi munkáját végző ember. Ilyenkor pedig irreleváns, hogy a való életbeli Richard Phillips többek szerint antipatikus figura, Greengrass thrillerje nem önéletrajzi regény vagy tévéhíradó, hanem fikciós-mesélő extenzív kalandthriller, csakis ilyen rangban kell brillíroznia.
Újabb pozitívum, hogy a rendező nemcsak az Alabama legénységét dolgozza ki, vagyis árnyalja jól a bajtársiasság, a kitartás fogalomköreit és ruházza fel arccal az árufuvarozókat, tiszteket, hanem a Phillipsékre rontó kalózokat is személyiséggel bíró karakterekként jeleníti meg, nem egyoldalú, hőzöngő vadállatokként. Utóbbit nemcsak az bizonyítja, hogy Greengrass mindkét oldalt elkülöníti, ugyanannyi snitten és ugyanolyan hosszú ideig örökíti a hajósok vízre szállását, mint a(z egyébként szervezett bűnözőknek is beillő) kalózok nekiiramodását, hanem az is, hogy a haramiák egymással is többször összetűzésbe kerülnek, ők is sérülékenyek, nekik is élniük kell, röviden: emberiek, nem pedig gyilkolandó ellenségek. Ez a kétoldalú bemutatás szintén ismerős lehet mind a Véres vasárnapból, mind a United 93-ból: nemcsak az írek/angolok tábora, hanem az utasok/arab terroristák is egyenrangú felek. Greengrass pedig helyesen felismeri ezt: Tom Hanks és a korábban sofőrként dolgozó fiatal szomáliai aktor, a Musét éleltre keltő Barkhad Abdi ugyanolyan erős jelenléttel bírnak a vásznon, egymás méltó párjai. Párharcuk feszült és kemény, inkább verbális, mint fizikai alapokon nyugvó bajvívásuk olyan klasszikusokat idézhet, mint David Lean egyik csúcsfilmje, Híd a Kwai folyón, vagy Greengrass egyik kedvenc mozija, Az algíri csata című Pontecorvo-mű, de legfőképpen a jellemek ütközetére, a fogvatartó erőszakosságára és a rab helytállásának ellentétére hajt rá úgy, hogy maximálisan hiteles legyen a szorult helyzet. Nincs politikai, sem történelmi analízis, pusztán két átlagember, más-más világnézet, eltérő szándékok és hangulatok. Egy zárt helyre költöztetett túszdráma ez, számtalan torokszorító pillanattal.  
Természetesen Greengrass akkor sem bukik el, ha akciójeleneteket kell vászonra varázsolnia. Mind a kalózok érkezését és a Maersk Alabama legénységeinek bujkálását ábrázoló párhuzamos montázs, mind a Phillips menekülési kísérletét, a Navy Seals intézkedéseit, az ostrom alá vettek segítségére érkező másik hajót feltáró jelenetsor dúskál a feszültségben, így a Phillips kapitány produkciós értékei sem mondanak csütörtököt, az is maradéktalanul élvezheti mind a 134 percet, akit csupán egy fordulatos akcióthriller ígérete vonz. Sőt, a rendező ekkor is képes a talajközeli ábrázolásmódra: Mi történik, ha a "hadifókák" túl sok ideig várakoznak az összes célpont bemérésével, és közben golyót repítenek a célszemély fejébe? A Phillips kapitány éppen ekkor válik a kalózkodásról szóló fabulák egyik éllovasává, hiszen olyan embertelen részletességgel tolja az arcunkba a kommandósok pepecselését és közben az áldozat kiszolgáltatottságát, hogy immár nemcsak a körmünket rágjuk, de szomorkodunk, bosszankodunk is, drámát élünk át. Maga a kínzó fiziológia, amikor a mozi végén a bekötött szemű, levetkőztetett Phillips kapitány aggódik az életéért vaksötétben, tudatlanul, véresen. Arra pedig, ahogy Greengrass zárja a történetet, ahogy a klisészámba menő Spielberg-befejezés (napfény, ölelkezés, patetikus zene) helyett egy összetört, zokogó, beszélni és a saját nevét kimondani is alig képes jedermannt kísér fedélzetre a mentőosztag, csak egy szó létezik, mégpedig a zsibbasztó.
Nemrég hazánkban is bemutatták a dán Emberrablás című thrillert. Derekasan helytállt, csakúgy, mint a Phillips kapitány. Ám míg az egy multinacionális céget is bevont a játékba, esendőként ábrázolva az öltönyösök brigádját, a kalózokat és a legénységet is, addig Greengrass karakterológiája visszafogottabb: ő jóformán egyetlen karakterrel hagyja összezárva a nézőket. Ezúttal nem rángatja a kameráját, hanem állványra szereli, a földre teszi azt, hogy egy rendkívül erős történetet mondjon el egy közülünk származó hajóskapitányról.

Phillips kapitány (Captain Phillips)
Színes, feliratos amerikai thriller, 2013, 134 perc
Rendezte: Paul Greengrass
Írta: Richard Phillips és Stephan Talty
A Captain’s Duty című regénye nyomán Billy Ray
Zene: Henry Jackman
Operatőr: Barry Ackroyd
Vágó: Christopher Rouse
Szereplők: Tom Hanks (Richard Phillips kapitány), Barkhad Abdi (Muse), Catherine Keener (Andrea Phillips), Michael Chernus (Shane Murphy), Corey Johnson (Ken Quinn)
Forgalmazza: InterCom
Korhatár:   
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

8. Budapest International Documentary Festival
8. Budapest International Documentary Festival
Gondolatok a 18. Verzió nemzetközi versenyprogramjának filmjeiről
18. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál

Más művészeti ágakról

art&design

Táncház, vendégmunkás, indián Táncház, vendégmunkás, indián
Interjú Korniss Péterrel külföldi kiállításokról, sikerekről, változó világunkról és a magyar fotográfia nemzetközi megítéléséről
színház

Száz év, egy dráma Száz év, egy dráma
Páros interjú Rák Katival és Czető Bernát Lászlóval
irodalom

Hétköznapi diskurzusok Hétköznapi diskurzusok
Kovács Viktor és Kovács Dominik voltak a Kötetlenül sorozat vendégei
irodalom

Amikor már lilul az arcod Amikor már lilul az arcod
Halász Rita: Mély levegő, Libri Kiadó, 2020


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés