A három kiadó (JAK, PRAE.HU, Forum) gondozásában megjelent kötet elkészülése hosszas szerkesztői munka eredménye. Sirbik Attilával a vizuális megjelenés, Orcsik Rolanddal és Sopotnik Zoltánnal a szöveganyag, főleg a cím körül akadt sok egyeztetnivaló. Az eredeti cím A kertben volt, de – ahogy Bicskei fogalmazott – Orcsik és Sopotnik szerint ez nem lett volna elég eladható. A Puha kerten kívül egyébként felmerült még a Puha fül is, ezt végül elvetették.
 


Ha már a cím szóba került, Bencsik Orsolya felvetette, hogy az igen beszédes az ars poeticát illetően, amennyiben a határok hangsúlyos elmosódásának lehetünk tanúi az elbeszélők, individuumok, szerepek, identitások között. Bencsik ezzel a szubjektumközi lebegéssel hozta párhuzamba az illusztrációk "alaktalan húslényeit, szellemlényeit", melyek gyakran térképrészletekkel vannak összedolgozva. Utóbbiak kapcsán megtudhattuk, hogy Sagmeister Laurának édesapja, mivel horvát származású volt és nem tudott magyarul, térképekkel mesélt lányának, ahogy Bicskei édesapja is sokat beszélt a térképekről az írónőnek gyerekkorában. Emellett mindkét alkotó nagyon sokat utazott is, Sagmeisternek pedig közvetlen inspirációt jelentett, amikor Tolnai Ottó a kilencvenes évek közepén kiszuperált iskolai térképeket hozott neki – ezekkel azonnal el is kezdett dolgozni, egész sorozatok születtek így.

Bencsik a térképből kiindulva Deleuze rizóma-fogalmát veti fel a szövegek működésének jellemzéseként: nincs bejárat és kijárat, csak szökéspontok vannak. A felvetést követően azonban Bencsik − a kötetet ért egyik visszatérő kritikára utalva − rögtön a könyv hermetikusságára, nehéz befogadhatóságára kérdezett rá, Bicskei viszont hárította a válaszadást, mondván, ezt nem tőle kéne kérdezni, hiszen ő érti, amit írt. Sagmeister azonban válaszolt a kérdésre: számára nyitott, befogadható a Puha kert. Bencsik csatlakozott ehhez, posztmodern szövegként jól olvashatónak érzi a kötetet, mely építkezése által lehetővé teszi, hogy bárhol felüthető legyen, miközben ellenáll az autoriter olvasásnak, a befogadót pedig társíróvá emeli.
 


A szöveg önreflexivitása is szóba került: Bicskei a kiúttalan, zárt végtelenről beszélt, mint a Puha kert szövegműködéséről, amit, mint struktúrát a narrátorok is emlegetnek. Bencsik konkrét példaként hozta a harmadik fejezet 25. számú szövegét, ahol egymásnak tartott tükrök és paloták, udvarok véget nem érő láncolatai szolgálhatnak a szövegépítkezés leképezéséül.
 
A kötetben a kert is fontos szerephez jut, a szövegekben újra és újra, különböző országokban különböző típusú kertek jelennek meg, de az illusztrációkon sem ritka a növényzet. Az alkotók elmondták, hogy mindkettejük gyerekkorában kivételes jelentőségű volt a nagyszülői kert, mely valami vágyott, keresett állapotot testesít meg számukra. Az elemeltebb, szimbolikusabb kerttér mellett több helyszín és kor is szerepel a könyvben, a jelenkorban játszódó történetek mellett középkoriak is felbukkannak, megfordulunk Londonban, Amszterdamban, a Vajdaságban. A középkor iránti vonzalom Bicskeinél régi dolog, de funkcióját tekintve szerinte a kötetben megjelenő kamaszos elvágyódáshoz is kapcsolható.
 
Az estet egy kis keletkezéstörténet zárta, Bicskei Symposionos múltjáról, barátságáról Virág Gáborral és Pressburger Csabával, arról, hogy egy tengerparti utazásnak hogyan lett kéziratszerkesztés a vége. A kötet kiadását egyébként a Forum részéről még Németh Ferenc vállalta, de a kéziratot már Virág kapta meg tavaly februárban.
 
Bicskei és Sagmeister még aztán annyit elárultak Bencsik kérdésére, hogy már mindketten dolgoznak a következő munkájukon, viszont erről egyelőre nem szeretnének beszélni.