A film az elején feliratban tájékoztat minket arról, hogy valódi történetet dolgoz fel. Az 1950-es években, Írországban a "bűnbeesett", családjuk által kitagadott lányok átnevelésére apácazárdákat működtetett az egyház. A nővérek a segítségükért nyújtott fizetségképpen több évig rabszolgaként dolgoztatták a fiatal anyákat, akiktől a gyereküket elvették és pénzért eladták amerikai gyermektelen házaspároknak. A kegyetlen apácák története igazán drámai, mint ahogy ezt Peter Mullan A Magdolna nővérek című filmmel 2002-ben már bizonyította. Stephen Frears azonban másfajta nézőpontot választott. A fiatalon erre a szomorú sorsra kárhoztatott, most már nagymama korú Philomena oldalán egy cinikus újságíróval elindul, hogy megkeresse a tőle ötven éve elszakított fiát. A furcsa páros útja Írországtól egészen Washingtonig vezet ebben a drámai felütésű, mégis humorral teli road movie-ban.
A forgatókönyv a brit komikus, Steve Coogan Jeff Pope-pal közösen írt adaptáptációja Martin Sixsmith The Lost Child of Philomena Lee című oknyomozó könyvének. Coogan mint az egyik főszereplő is játszik a filmben. Az általa megformált Sixsmith a BBC egykori tudósítója, egy baki miatt kitagadott kormány sajtóreferens, szabadúszó újságíróként kénytelen fenntartani magát. Philomena lányával való találkozása után dönt úgy, hogy megírja a "műveletlen hülyéknek" az általa tökéletesen lenézett "human interest" sztorit. Frears az ő figuráján keresztül így még újságírós kliséket is kifiguráz.
A másik főszerepet játszó Judi Dench zseniális alakítása már önmagában elegendő ahhoz, hogy megnézzük ezt a filmet. A nyitójelenetben a hetvenes éveiben járó Philomena egy flashbackben emlékszik vissza a vásárra, ahol egy fiatal fiú elcsábította. A flashback közben Judi Dench fájdalomtól eltorzult arcát látjuk közeliben, a színésznő minden egyes arcrezdülésével képes érzelmeket közvetíteni. A tőle megszokott hideg, kimért dámákkal ellentétben (mint a Skyfall ikonikus M-je), itt egy műveletlenségével és egyszerűségével már már idegesítő, Sixsmith poénjait fel nem fogó, de végtelenül kedves, csupaszív nagymamát játszik, aki amikor megérkezik Washingtonba, szívesebben nézné meg a szálloda videótárában megtalált Gagyi mamit, minthogy meglátogassa a Lincoln emlékművet. Őszinte, naiv emberszeretetével és az apácák kegyetlen bánásmódja ellenére is szilárdan megőrzött, Isten jóságába vetett hitével tökéletes ellenpontját képezi az ateista, cinikus és intellektuális fölénye ellenére (vagy pont azért?) sokkal boldogtalanabb újságírónak. A tipikus amerikai filmekkel ellentétben a Philomena bravúrja az, hogy karakterei egyáltalán nem tökéletesek. Épp gyarlóságukban emberiek, pont a hibáik miatt szerethetőek. Sixsmith hol kigúnyolja a világot gyermekként felfedező nagyit, hol pedig türelmesen végighallgatja, amikor Philomena a legapróbb részletekbe menően elmeséli egy romantikus ponyva történetét. Ebben a filmben a főszereplők nem azért kerülnek össze, hogy a közös utazás végén jobb emberekké váljanak, hanem, hogy általuk a rendező két tökéletesen ellentétes álláspontot mutasson be, és mi mégis egyszerre mindkettővel egyetértsünk. Frears bravúrja, hogy a két karakterrel nem csak a humoros és a drámai hangvételt vegyíti, de egyszerre ajánl fel kettős azonosulási lehetőséget is: aki akar, haragudhat, aki akar, megbocsáthat a könyörtelen apácáknak.

A fiút végül meg is találják, de egyáltalán nem úgy, ahogy erre számítanánk. A homoszexuális és mégis a Reagan kormány HIV kutatásokat megakadályozó republikánus tisztségviselőjeként dolgozó, nyilvánvalóan identitásválsággal küzdő férfi karakterén keresztül Frears még az Egyesült Államok politikatörténetének egy sötét foltjára is rámutat. Ugyanúgy mint az apácazárdák esetében, érezhető a társadalomkritikai él a szexualitást elnyomni próbáló képmutató viselkedéssel szemben.

Ennek ellenére a Philomena mégis a megbocsátás története. Sőt, egy felemelő történet a megbocsátásról. A road movie nemcsak az Írország és Washington közötti utat járja be, hanem az idős asszony belső utazása is, aki a fájdalmas múlttal való, sokáig halogatott szembenézéstől, a megbocsátáson keresztül eljut a megbékélésig.