Csehov klasszikusával sosem könnyű bánni. Vigyázni, hogy elunás helyett az apró nüánszokból életre kelő drámát pont ezek a leheletnyi apróságok növesszék aztán hatalmassá, heroikus és intenzív munkát kíván. A kaposvári harmadéves színészosztály ezt a feladatot a játékos ügyesség mesterien szabott eszköztárával sziporkázóan oldotta meg – melytől Csehovnak e darabját pergőnek és eme pergő lendülettől az előadást az elviselhetetlen tehetetlenség csehovi drámájának látni. Félreérthetetlenül úgy, ahogy maga Csehov is felkínálja nekünk.
Kelemen József és a színművészosztály értő összjátéka ez a Három nővér, amelyben mindenki a maga talpalatnyiságában birtokolja is, és jól is használja a szerepe adta világ levegőjét. Olyan olvasata ez Csehovnak, amelyben a fiatal játssza az időst, ha tetszik, a jelen eljátssza önmaga majdani jövőjét. Az első felvonás kollégiumi önfeledtsége beleszáguld a kilátástalanul be nem teljesedő második felvonás vágyott jövőjébe. Mintha ezek az emberek már most azt élnék meg, hogy sem Moszkvához, sem máshoz nem képesek felnőni.

Itt Olga (Gábri Nikolett), Mása (Tenki Dalma), Irina (Hartai Petra) olyan eleven mosollyal adják meg ennek a darabnak a felütést, amelyről szinte mindent készséggel elhiszünk, csupán a kiúttalanság nyomasztó levegőjét nem. Eleven csacsogás gondtalansága leng be minden más szereplőt is, így igazi klubdélután jellege lesz minden csehovi dialógusnak. Könnyed, levegővel teli elevenség. A díszlet (Cselényi Nóra) a maga moziszéksoraival, a falakat díszítő kollázsképeivel már magában is rájátszik erre a "kollégisták együtt" hangulatra.  Ez a két sornyi moziszék hol a jókedvű brancs hangulatának elmaradhatatlan védjegye, hol jobb híján ágy, hol a biztonságot, az egyedüli biztos pontot jelentő menedék. Az "egy akolból jöttünk mi mind" életérzés igazán eleven interpretálása ennek a Csehov által górcső alá vett társadalmi rétegnek.
 
Ebben a Kelemen József rendezte Csehov-előadásban tehát minden szereplő osztozik a maga "habitusával" a kollektív, létet magával rántó semmin. Mert itt mindenki a három nővér szoknyájába gabalyodik bele, azaz egyformán ugyanezzel az örvénylő semmivel küzd. Legyen az családtag vagy báró vagy tanár. Mert mind ugyanabban a hajóban evezünk, ha bevalljuk magunknak, ha nem. Mindezt úgy gyűrűzteti, srófolja az előadás, hogy ettől a dráma mélyrétegei az idő előrehaladtával egyre nyomasztóbban felbüfögnek. Minden mosolyból, könnyed trécselésből sírás és zaklatott monológ tör elő. Ahogy a "menjünk Moszkvába" jópofa eufóriájából is egyre inkább a frusztrált bezártság zakatoló hívószava lesz.

Ebben a Három nővér-olvasatban először mindenki élvezi a gondtalanság levegőjének "bőségét", miközben nem veszi észre a szabad levegő utánpótlásának hiányát. Olga a maga nagy formátumúra szabott, mégis gyermeki léleknek megmaradni képes gimnáziumi igazgatónőt játssza. Mása az "én és a férjem külön univerzum vagyunk" figurát, és úgy beszélnek el Fjodorral egymás mellett, mintha mi sem lenne természetesebb. Mindezt a hétköznapiságot a kifakadásaiban tökéletes pontosságig vitt játékával juttatja el a maximumig. Irina "Dolgozni akarok!"-ja maga a teljes foglalkoztatottság utópiája, mert a lány ezen kitörései a "dolgozást" mint üdvözítő, mindenre gyógyírt jelentő csodatapaszt jelentik. Úgy alakítanak hárman háromféle karaktert, hogy mindeközben egymással őszintén szeretetteljesek, azonos problémájuk a közös családjukban, múltjukban található. Matusek Attila Andreje pedig igazi, a nővéreitől különálló, finom vonásokkal teli glóbusz, amelybe az "elefánt a porcelánboltban" pontosan játszott karakterével viharzik be Gyurkovics Zsófi Natalja Ivanovnája.

Vagy épp a részegségében Fjodort székek alá bújásra késztető Kenderes Csaba Ivan Romanovicsa, aki oly őszinte tükörtartással beszél ki a darabból, hogy elgondolkodtatásra sarkall. Épp ilyen, álomittasan is tükörtartó Jámbor Nándor Nyikolaj Lvovicsa, aki a filozofálgatását komikumba is képes fordítani. Már-már koronaként, mintegy karácsonyfán az angyal csúcsdísz Magyari Izabella Ferapontja, aki kérlelhetetlen állhatatosságával, tökélyre feszesített mellékszerepében és a nagy átéléssel, pontossággal hozott artikulálatlan artikulációjával eleven kontrasztja ennek az egész miliőnek.

Itt minden őszinte, szenvedélyes élni akarás, de az életrevalóság, az életképesség minden, a gyakorlatban megélhető hasznossága nélkül. Mert az élhetőséghez a nagy ábrándok, nekibuzdulások, és az azokat követő "hogyan" nélkül mindez édes kevés. Ha csak nem a zárójelenet német, orosz, magyar dallamai lennének azok, vagy Olga, Mása és Irina összekapaszkodó együttugrása, ami egyfajta emblematikus kiszabadulás a semmibe. Ezt visszük magunkkal: mert reményt kelt, és egyfajta kiutat is sejtet. A maga módján még arra a bizonyos hogyanra is szolgál ötletekkel.
 
Anton Pavlovics Csehov: Három nővér
 
Olga: Gábri Nikolett
Mása: Tenki Dalma
Irina: Hartai Petra
Natasa: Gyurkovics Zsófia
Prozorov: Matusek Attila
Kuligin: Farkas Sándor
Versinyin: Gelányi Bence
Tuzenbach: Jámbor Nándor
Szoljonij: Rucsák Péter
Csebutikin: Kenderes Csaba
Ferapont, Rode: Magyari Izabella
Fedotyik: Horváth Anna
Anfisza: Evin Henrietta
 
Jelmez: Cselényi Nóra
Osztályvezető tanár: Kocsis Pál
Előadja a Kaposvári Egyetem harmadik évfolyamos színművész osztálya
 
Rendező: Kelemen József
 
2014. február 28.
Stúdió K