bezár
 

film

2014. 03. 25.
Óda a szabadsághoz – Interjú Guillaume Nicloux-val, Az apáca rendezőjével
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Óda a szabadsághoz – Interjú Guillaume Nicloux-val, Az apáca rendezőjével Denis Diderot a 18. században írta egyházellenes regényét egy nehézsorsú fiatal lányról, akit akarata ellenére apácának kényszerítettek. Guillaume Nicloux 2013-ban újra elővette Az apáca történetét, a szabadságáért küzdő fiatal lány lázadására helyezve a hangsúlyt. (Kritikánk itt olvasható.) A rendező a Frankofón Filmnapok vendégeként érkezett Budapestre.
PRAE.HU: A film Diderot 1760-as, azonos című kisregényéből készült. Miért érezte úgy, hogy ez ma is egy releváns téma? Miért szerette volna a művet adaptálni?

Diderot művével tinédzserkoromban találkoztam először, abban a korban, amikor minden művészi felfedezés nagyon erős hatással van az emberre. Akkor még nem tudtam teljesen értelmezni, de végigkísérte az életemet. A karrierem során újra és újra eszembe jutott ez a könyv, és sokáig gondolkodtam azon, hogy hogyan tudnék belőle filmet készíteni. Eltartott egy ideig, amíg megtaláltam a megfelelő szemszöget. Egy női sorsról van szó. Ez a nő szembesül a férfiuralommal, és ez még ma is egy nagyon releváns probléma.

Diderot műve nem csak egy vallásellenes pamflet, sőt valójában nem is az, hanem egy óda a szabadsághoz. Ez egy örökérvényű téma, amit bármikor be lehet mutatni, a modern időkben is. Ezért is pozitív végkicsengésű a film az eredeti művel ellentétben. A 18. században elképzelhetetlen lett volna, hogy egy fiatal lány ennyire szabad legyen, hogy ennyire önállósuljon. Manapság viszont a főhősnő magának a lázadásnak és a szabadságnak a szimbóluma. Ez egyáltalán nem egy vallás ellenes film, inkább az ellen a hatalom ellen szól, ami csak egyfajta hitet ismer, és erre akarja rákényszeríteni a főszereplőt.

A legfontosabb változtatás a regénnyel szemben így a főszereplő karaktere volt. Az eredeti műben csak elszenvedi a vele történő dolgokat, míg a filmben harcosan szembeszáll. Fontos hangsúlyozni, hogy nem az egyház és a vallás ellen harcol, hanem az ellen, hogy megmondják neki, hogyan éljen.

PRAE.HU: 1966-ban már Jacques Rivette is készített egy adaptációt Anna Karinával, amit akkor be is tiltottak egy időre. Ma már egy ilyen film nem okoz akkora felháborodást. Ütközött-e valamilyen ellenállásba mégis? Volt-e olyan egyházi személy, akinek nem tetszett a film?

A filmet a múlt évi berlini filmfesztiválon mutatták be. Az ilyen fesztiválokon általában rengeteg sajtókonferencia és interjú követi a filmet. Sok tévés interjút is adtam, és pont úgy alakult, hogy a film bemutatóját követő napon a pápa lemondott. Ezután teljesen komolyan azt nyilatkoztam az egyik interjúban, hogy a Vatikánban levetítették a filmet, és utána a pápa úgy döntött, hogy inkább egy nőnek adná át a posztot. Ez tényleg le is ment a tévében, aminek egyébként örültem, mert legalább egy kicsit kevésbé tűnt drámainak a film ezek után. Csak az olaszok nem hitték el, de a nemzetközi sajtó átvette a hírt.

Ezzel együtt nagyon meglepő volt számomra, hogy amikor a filmet bemutatták Franciaországban, a helyi vallásos sajtó a támogatását fejezte ki.

PRAE.HU: Hogy találta meg a helyszíneket? Megengedték, hogy eredeti zárdákban forgassanak egy ilyen filmet?

Ezek igazi helyszínek a filmben. Valóban nagyon nehéz volt találni olyan zárdát, amit még nem modernizáltak, amiben például nem látszanak az elektromos vezetékek a falon. Németországban, a Fekete-erdő hegyvidéken találtuk meg az első kettőt. A harmadik helyszín pedig egy magántulajdonban lévő dél-franciaországi apátság. Lett volna még egy negyedik helyszín is, de amikor az egyházközösség vezetője értesült arról, hogy milyen témáról akarunk ott forgatni, nem adott rá engedélyt.

Valahol érthető volt egyébként ez az ellenállás, hiszen Diderot művének az előző adaptációja, Jacques Rivette verziója szinte szó szerint követte a könyvet, és abszolút csak az egyházellenességet mutatta be. Nekem pedig pont az volt az egyik legfontosabb szempont, hogy sokkal inkább azt hangsúlyozzam, a főhősnő nem az egyház ellen lázad, hanem az ellen, ahogy rákényszerítik a vallást.

PRAE.HU: Nagyon érdekes (és félelmetes) az a jelenet, ami az apácák beavatását mutatja be. A földre fektetik a fiatal lányokat és beborítják őket egy hatalmas lepellel, mintha tényleg eltemetnék őket. Végzett kutatásokat a forgatás előtt arról, hogy valójában hogyan zajlottak az ilyen szertartások a zárdákban akkoriban?

Igen, például pont ehhez a jelenethez. Még a múlt század elején is volt egy ilyen beavatási szertartás és ebből inspirálódtam. De valójában nagyon nehéz volt ehhez információt szerezni. Filmarchívumokban kerestem eredeti felvételeket.

Akkoriban nagyon sok zárda volt, mert a módosabb családok egy-egy gyereküket tradicionálisan papnak vagy apácának adták. Az is nagyon gyakori volt, hogy a tisztelendő anyák nagyon fiatalok voltak, találtunk erről dokumentumokat. Mivel a gazdag családok adakoztak az egyháznak, ezzel el tudták érni azt, hogy a lányok már egyből egy magasabb rendfokozattal lépjenek be a zárdákba.

PRAE.HU: Olvastam, hogy a főszerepet játszó színésznő, Pauline Etienne tényleg belépett a forgatás előtt egy zárdába. Ez igaz?

Igen, valóban szeretett volna egy zárdába elmenni, hogy átélhesse, milyen az ottani közösség élete. Meg is próbálta, de két nap után elmenekült, csak úgy, mint a karaktere. Egy olyan helyre próbált beköltözni, ahol nagyon nehéz a kommunikáció a külső látogatók és a bent élő apácák között.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez a kérés a színésznőtől jött, ő maga szeretett volna egy zárdába bevonulni. Én soha nem köteleznék senkit ilyesmire. Azért, mert megkérek valakit, hogy játsszon el egy vízvezeték-szerelőt, nem kell tényleg tudnia, hogyan kell vízvezetéket szerelni. Persze a színészeknek fontos, hogy otthonosan mozogjanak ebben a miliőben, még akkor is, ha később el is felejtik, amit akkor ott látnak.

PRAE.HU: Mesélne arról, hogy hogyan találta Pauline Etienne-t a szerepre?

Sosem castingolok, sosem tartok felolvasásokat. Személyesen szoktam találkozni a színészekkel, és általában az első pár percben el tudom dönteni, hogy megfelelőek-e a szerepre. Amikor Pauline Etienne belépett az ajtón, rögtön tudtam, hogy ő lesz az. A fizikai megjelenésében volt valami, ami miatt kiválóan el tudtam képzelni a 18. században. Nem a reklámokból ismert modern szépség. Egy nagyon bájos színésznő, és én pont ezt kerestem.

PRAE.HU: Hogy választotta ki a zenét a filmhez?

Max Richter munkásságát régóta követem. Olyan zeneszerző, aki nem csak filmzenéket ír, de nagyon tetszettek azok a művei, amit például a Viharszigethez vagy a Libanoni keringőhöz szerzett, és a klasszikus zenében is nagyon egyezik az ízlésünk. Amikor a film forgatása előtt azon gondolkodtam, hogy ki tudna hozzá jó zenét írni, akkor egyből ő jutott eszembe.

PRAE.HU: A történet első fele nagyon drámai, de miután a főszereplő Suzanne átkerül a harmadik apácafőnöknőhöz (Isabelle Huppert) több komikusabb jelenet is van. Könnyíteni akart a dráma hangulatán?

Igen, ez abszolút fontos volt. Tudtam, hogy Isabelle Huppert az, aki ezt kihozhatja a filmből, mivel ő teljesen bolond. A történet második felében ez megengedett, ezért ő ott kihasználhatta ezeket a komikusabb jeleneteket.

Akkoriban nagyon sok zárda volt és a közhiedelemmel ellentétben nem mindegyik volt annyira szigorú, mint amit a film első felében látunk. Nagyon sok múlott a vezető apácának a személyiségén, azon, hogy ő milyen rendeleteket hozott. Voltak olyan zárdák is, ahol táncoltak és énekeltek az apácák. Kicsit ellensúlyozni akartam azt az általános képet, hogy a zárdák csak nagyon zord helyek lehetnek.

PRAE.HU: Mintha manapság feltűnően sok film foglalkozna a szabadság témájával a vallás problémáján keresztül (A hit paradicsoma, Kreuzweg.) Mit gondol, miért kerül manapság ez A téma előtérbe?

Ez egyáltalán nem meglepő, mert a vallás az, ami leginkább képes arra, hogy bezárja az embereket. Elgondolkodtató: azzal, hogy kizárjuk a külvilágot, megnyílhat-e az elménk valami más felé.

Nem tudom, hogy tényleg több ilyen film van-e most, az elképzelhető, hogy most jobban észrevesszük. Lehet, hogy az aktualitás, a körülöttünk lévő dolgok miatt gondoljuk ezt.

PRAE.HU: A film végén Suzanne kiszabadul a zárdából, így a könyvvel ellentétben pozitív lenne a befejezés. A film mégis egy újabb tragédiával ér véget. Miért talált ki Suzanne-nak egy apafigurát?

Minden filmemben fontos motívum az apafigura keresése. Azért is tettem bele, mert úgy éreztem, hogy a forgatókönyv szempontjából ez érdekes dinamika: a lány a film elején megtudja, hogy van egy apja, akit nem ismer, majd az egész filmben valójában őt keresi.

Ha továbbgondoljuk a filmet, Suzanne megörökli az apja óriási kastélyát, miközben 20 évvel később a francia forradalom során valószínűleg majd lefejezik. Felnőtt a történet során, de újabb viszontagságok várnak rá. Az olyan mozi élményeket szeretem, ahol a néző még továbbgondolja a karakter utóéletét.
 

Az apáca (La Religieuse / The Nun)
Színes, feliratos, francia-német-belga filmdráma, 112 perc, 2013 Rendező: Guillaume Nicloux
Forgatókönyvíró: Denis Diderot, Guillaume Nicloux
Zeneszerző: Max Richter
Operatőr: Yves Cape
Vágó: Guy Lecorne
Szereplők: Pauline Etienne (Suzanne Simonin), Marc Barbé (Pére Castella), Pascal Bongard (L'Archidiacre), Agathe Bonitzer (Soeur Thérése), Louise Bourgoin (Supérieure Christine), Gilles Cohen (Pére de Suzanne), Alice de Lencquesaing (Soeur Ursule)

Bemutató dátuma: 2014. március 13.
Forgalmazó: Mozinet
Korhatár:

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Simor Eszter --


További írások a rovatból

Megemlékezés Sára Sándor rendező-operatőrről
Interjú Flesch Andrea jelmeztervezővel lehetséges utakról, pályakezdésről, tanítványokról, aktuális munkákról
Frédéric Tellier: A tűzön át
Jon Watts: Pókember: Idegeben

Más művészeti ágakról

irodalom

Családi hálók a Margó Vásárszínpadán Családi hálók a Margó Vásárszínpadán
Margó 2019 - Barnás Ferenc és Harag Anita
irodalom

Az izoláció tematikája az izlandi irodalomban Az izoláció tematikája az izlandi irodalomban
Margó 2019 - Jón Kalman Stefánsson és Sigríður Hagalín Björnsdóttir
Christof Kurzmann és Mats Gustaffson duója az Újbudán
Oliver Scherz: Mentsük meg Matildát! Pozsonyi Pagony, 2019.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés