Rockkoncertszerű a kezdés, nyugtázza Barna Imre, miután ütemesen kopogtatja a mikrofont, jelezve, hogy kezdenek, miután valóban alig lehetett bejutni. Mucsi Zoltán ugyan nincs, és egyelőre Beck Zoli sem, de utóbbi lesz, nyugtatnak meg minket, csak később. Addig is Barna Imre megkíséreli összefoglalni Háy életművét:

– Írtál vagy 20 könyvet...

– És még mindig élek! – vág közbe Háy.

Az aktuális művet A bogyósgyümölcskertész fiához kapcsolja, a gyerek, gyerekség tematikája kapcsán. Háy elmondja, hogy a jelen kötet szövegei korábban keletkeztek, mint a Mélygarázs, amelynek a "sötétsége előtti fény" a Napra jutni. Valamint ez novellaciklus, ami elsősorban a kompozíció különböztet meg a regény műfajától. A Napra jutni pedig nem más, mint felnőtté válni, ugyanis a könyv egy gyerek történetéről szól annak születésétől 14 éves koráig. Szóba kerülnek a neveléssel, a gyerek kontroll alatt tartásával és elengedésével kapcsolatos nehézségek: "megzsarolhatjuk azzal, hogy nem adunk neki pénzt" – viccelődik Háy, majd hozzáteszi, vidéken ez könnyebben eldől, ugyanis az az úr, aki felemeli a búzás zsákot, míg városban ez bonyolultabb.

Majd berobban Beck Zoltán. "Végre támadt egy jó gondolatom, erre te bejössz" – mondja Háy, és bemutatja a barátját, akivel még közös projektjük is van, a "Háy come Beck", most azonban inkább egy Háy-gyerekverset énekel. Barna Imre szerint a gyerekhang által a szerző valójában Istent akarja belerángatni a történetekbe, sőt, le is rajzolta a teremtőt számtalanszor, mire Háy annyit mond, hogy valóban, személyre szabott teremtőt tud rajzolni bárkinek. Az író egyébként nincs isteni pozícióban, hanem egy szinten van a szereplőivel, ugyanis a mindentudó narrátor is csak látszólag mindentudó, mert mindig valamelyik szereplő mögé bújik. "De te most a saját hangodon olvass fel, mert Mucsi Zoltán nem tudott jönni" – kéri Barna Imre. Háy felolvassa a kötetből Az ablak című novellát, azt viszont nem tudjuk meg, mi történik az apával, miután átveszi a gyógyszerek szagát – a novella végével mindenkinek magának kell megismerkednie. Barna Imre elmondja a novellák főhőséről, hogy "nem az az édes pofa": nem szereti a falusi népszokásokat, sőt, focizni sem, és a tanítónénivel (sic!) is folyamatosan konfliktusba keveredik. Háy szerint azonban sok melegség is van ebben a mikrokörnyezetben, majd Hamannra (a költészet az emberiség anyanyelve) és Wittgensteinre hivatkozik a transzcendens és a kimondhatatlanság kapcsán. Happy feelingeket viszont nem akar írni, azt a hollywoodiakra hagyja, mert kompakt, kerek sorsokat nem tud feltörni, az kicsúszik a kezéből, jobban hozzá tud férni ahhoz, ahol az ember sérülékeny.

És mi a helyzet a népszerűséggel? Mert a szerző nyilván azzal is kiérdemelte, hogy nagyon jók a könyvei, de van itt még valami, mondja Barna Imre, amin a közönség roppant jól szórakozik. Háy egyetért, nemcsak a mű számít, hagyjuk az olyan irodalomelmélészeket, amelyek figyelmen kívül hagyja a szerző személyét, a szerző élettörténete, személyisége igencsak érdekes lehet, ahogy a szerzőnek az olvasóival való kapcsolattartás is – ő maga is ilyen szerzőket szeret Balassitól Weöresig. Jelenleg egyébként Bornemisza Péter szövegeit írja át Horváth Csaba számára, és elengedhetetlennek érzi, hogy tájékozódjon egy olyan szerző életéről, aki 6 évesen maradt magára egy háború dúlta országban.

Beck Zoli gitározik zárásként, meg énekel, és még mulathatunk azon, hogy minek halljuk félre azt, hogy "az meg de jó".