bezár
 

gyerek

2014. 05. 29.
Gyermekrajz- és szépírópályázat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF Zrt.) Környezetünk jövője - jövőnk környezete címmel hirdetett gyermekrajz- és szépírópályázatot, amelyre ebben az évben a jövő hulladékgazdálkodásával és köztisztaságával kapcsolatos rajzokat, meséket, verseket, novellákat várnak az óvodás és iskolás korú gyerekektől.

prae.hu

"A pályázat nemcsak a gyerekrajzokról és mesékről, hanem a felnövekvő generáció köztisztaságra, környezetvédelemre való neveléséről és egy tudatosabb jövőkép kialakításáról is szól, hiszen a hulladékgazdálkodás nagyon fontos eleme környezetünk védelemének" - hangsúlyozta Klug Lajos, az FKF Zrt. vezérigazgatója a pályázat kihirdetésekor tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.
    
A rajzpályázatra óvodáskorúak, valamint alsó és felső tagozatos iskolások rajzait, festményeit, montázsait vagy képregényeit várják, amelyekben az alkotók megjelenítik, hogyan képzelik el a tiszta, környezettudatos világot a jövőben.
    
A szépíró pályázatra alsósok, felsősök és középiskolások nevezhetnek mese, vers, novella, elbeszélő költemény, dalszöveg vagy képregény kategóriákban. Az írásokban a nevezőknek azt kell bemutatni, hogyan képzelik el a jövő hulladékgazdálkodását, környezetvédőit és kukásautóit. A művek hossza maximum 10 000 karakter lehet, mindkét kiírásra október 31-ig várják a munkákat.
    
A szépírópályázat minden pályaműve bekerül egy gyűjteményes kiadványba a gyerekrajz-pályázat nyertes alkotásainak illusztrációival, a három legjobb rajz pedig a kukásautók oldalát díszíti majd.
    
A zsűri tagjai között Csukás István Kossuth-díjas író és Fábián Noémi képzőművész is helyet foglal.
    
Az eseményen a társaság a fővárosi oktatási intézményekben zajló programját is bemutatta. Mint azt Klug Lajos elmondta, a vállalat óvodákban és iskolákban, valamint különböző rendezvényeken megjelenő oktatási programjában gyerekeknek készült tájékoztató filmekkel, feladatgyűjteménnyel és mesefüzettel kívánja segíteni a felnövekvő generáció tudatos gondolkodását és az őket nevelő pedagógusok munkáját.
    
A Kincskeresés a hegyekben című kisfilm a szelektív hulladékgyűjtésről és a hulladékok újrahasznosításáról szól, Az energia nyomában című videó pedig a Fővárosi Hulladékhasznosító Művet mutatja be. Az óvodás és kisiskolás korúakat mesefüzet és feladatgyűjtemény segítségével oktatják a környezettudatos hulladékkezelés alapjaira.
    
Az eseményen átadták azt az egytonnányi műanyag kupakot is, amelyet egy segélyakció keretében Lőrincz Dominik oxigénhiánnyal született kisfiú és családja számára gyűjtött a vállalat. A kupakokért a műanyag-feldolgozótól kapott összeget a család autóra költi, amellyel a gyermek rendszeres gyógykezelésre szállítását oldják meg.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
Oziewicz Tina: A türelem lekvárt főz

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés