bezár
 

art&design

2014. 06. 07.
Csak az a színház
Toulouse-Lautrec világa – Litográfiák a Szépművészeti Múzeumban – 1891–1901
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csak az a színház "Nem érdekel, mit játszanak a színházban, mindig jól szórakozom." A mindössze 152 cm magas festő, grafikus rövid ideig élt, de addig nagyon. Képein mintha Zola naturalista világa keveredne Degas könnyed mozdulatábrázolásával. Utóbbi nagy példaképe is volt Henri de Toulouse-Lautrecnek. A kiállításon a művész utolsó 10 évében készült, a Szépművészeti Múzeum Grafikai Osztályának birtokában lévő litográfiákat, egy olajfestményt, a bécsi Albertinából érkezett plakátokat, valamint korabeli hangfelvételeket és mozgóképeket is találunk.
Szóval igen izgalmas kiállításnak néz elébe, aki ellátogat a Szépművészetibe, ugyanakkor mégis csalódott lesz, mert bár úgy vélem, a kurátorok kitettek magukért és az egyes termek címei is igen hívogatóak (pl. Párizsi éjszakák), maga a művész egy kicsit túlságosan is beleragadt a "posványba". Körülbelül a huszadik litográfia után kissé monotonnak tűnik a tárlat (mind témáját, mind technikáját tekintve), mígnem a kiállítás vége felé végre új arcával is megismerkedhetünk. A kávéházak füstös, éjszakai, buja világából Lautrec kilép a szabadba és – ld. A szabadban című termet – lovakat, lóversenyeket, kutyákat kezd ábrázolni, meglepően fontosnak tekintve a tájat is. Bár ne tette volna (ld. pl. a Sétakocsikázás című képet). Innen nézve érthető és üdvözítő a kiállítás egy témára koncentráló volta.



Lautrec 1891-ben lett igazán ismert és elismert a Moulin Rouge számára tervezett plakátjával (La Goulue). A sikeren felbuzdulva egyre mélyebbre és mélyebbre tekintett a párizsi szórakoztatóiparba, azaz az ún. zenés kávéházak világába. A színházak erőltetett színpadiasságára, erőltetett nyelvezetére koncentrált. A szecessziós maradványok, japán fametszetek és a posztimpresszionizmus keveredése figyelhető meg stílusában. Kertelés nélkül elénk tárja leginkább kapitalista kritikának tűnő képeit. Látható itt öreg és gazdag bankár flörtje egy prostituálttal (Az öröm királynője) vagy a csak Lautrec plakátjainak köszönhetően híressé lett ír színésznő, May Belfort litográfiaarcképe is, aki a mű tanulsága szerint macskával a kezében, feltűnőbbnél feltűnőbb ruhákban, csücsörítő szájjal pózolt a színpadokon.



Apró termete, továbbá művein keresztül megkapó egyéniséget és humort sejtető modora miatt Lautrec gyakran volt a nyilvánosházak vendége, a nők nyilvánvalóan szerették őt, ha mást nem, a társaságát biztosan. Lautrec pedig a saját testükhöz való gátlástalan viszonyulást szerette bennük. A – ma "nőiesnek" nemigen mondható – széttett lábakkal való ülés valószínűleg természetes volt ott, amint az az Ülő bohócnő című litográfián is látható, melyen Cha-U-Kao leszbikus színésznő szerepel. Szintén ő láthatő a Tánc a Moulin Rouge-ban című kép táncoló lánypárosának egyik tagjaként. Egészen fantasztikus az egyetlen magyar tulajdonú Lautrec-olajfestmény, az Ezek a hölgyek az ebédlőben, ahol az ősrégi – mégis mindig modernnek tűnő – tükör motívumot veti be Lautrec, hogy a szemfüles néző meglássa a kép mondanivalójának valódi lényegét.



Engem az ehhez hasonló, egyértelmű mondanivalót nélkülöző, gondolkodásra késztető, asszociációs szándékkal készült litográfiák ragadtak meg, melyeknél "nem tudom hova tenni" érzésem volt. Ilyen a Vesztes Érosz című kép, ahol a meztelen Cupido bekötözött lábbal és fejjel, mankóval a kezében vánszorog. Vagy megkapó a Desiré Dihau fagottművészről, Lautrec jó barátjáról készült mű, amin a zenész pórázon vezet egy medvét. A mű egy verses, kottákkal tűzdelt illusztrált könyv borítója, amely Lautrec esztétikai pártállását is tükrözi: a zenét előbbrevalónak tartja a szövegnél.

Miss Loie Fuller amerikai származású táncosnő volt a belle epoque Párizsában, aki különleges szerpentintáncával nagy sikereket ért el. A kurátorok külön érdeme, hogy ebből a megkapó jelenségből eredeti felvételt is láthatunk a kiállításon, és belefeledkezhetünk az örömtelen arc, az untig gyakorolt mozdulatok látványába, ugyanakkor abba bájba is, amely miatt a korban Fuller-nak annyi rajongója volt.



Lautrec még a(z) (utó)kor legismertebb színésznőjét sem vonzó személyként örökítette meg. A kép (Sarah Bernhardt a Phaedrában) tanulsága szerint Sarah Bernhardt nem szép, előadása sem emelkedett, inkább amolyan komikus hatást keltő, utalva ezzel a túlaffektálásra, ami korunkban igen idegennek tűnik, úgy látszik már Lautrecet is zavarhatta.

A színészábrázolások közül a leginkább a Aristide Bruant kabaréénekesről készült színes litográfiát érdemes szemügyre venni (Aristide Bruant a kabaréjában), mely újszerű, már-már Rothko és Barnett Newman felé mutató ábrázolást sejtet. A kép kb. 65%-át maga a művész alakja teszi ki, néhány színből és pár foltból alakul ki a mű. A színész óriásnak tűnik, ahogy bő kék köpenye beteríti a kép felét és a keretek nem szabnak határt a kép folytatásának.



A másik megkapó munkája Jane Avrilt ábrázolja a Jardin de Paris mulatóban (Jane Avril), ahol a bőgős szemszögéből láthatjuk a színpadon szereplő táncosnőt. A bőgő nyaka rendkívüli módon keretezi a képet. Ezért a műért speciel megőrültek a lapok, a legtöbb műve azonban visszatetszést váltott ki.

A kiállításról tehát enyhe túlzás lenne azt állítani, hogy unalmas. Csak meg kell találni a különleges darabokat és azokra több időt fordítani.

A Toulouse-Lautrec világa – Litográfiák a Szépművészeti Múzeumban – 1891–1901 című kiállítás 2014. augusztus 24-ig tekinthető meg a budapesti Szépművészeti Múzeumban.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szlávik Dóra --


További írások a rovatból

art&design

Én lenni, nem Én lenni, nem
Késői gondolatok az „új szenzibilitásról”*
Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive

Más művészeti ágakról

irodalom

A mindenség ernyőjére kivetítve A mindenség ernyőjére kivetítve
A Kortárs folyóirat, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Veres Pálné Gimnázium közös Ottlik-regénykonferenciája
gyerek

Rajzolj nekem!
Idén az iskolai könyvtárakért rajzolnak az illusztrátorok a Pagonyban
Interjú Kárpáti Tiborral könyvről, a pixelek mai felhasználásáról és külföldi munkáiról
irodalom

Bemutatták a Prae legújabb számát Bemutatták a Prae legújabb számát
Kis Présház, 2019. november 16.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés