„A sör nem alkohol. A tészta nem étel. Az asszony nem ember. A medve nem játék.”
székely mondás

Cserna-Szabó és Darida műve igen invenciózus darab, al-alcíme szerint „A macskajaj regénye”. A szerzők állítják: az ivást, a mámort sokan és sokféleképpen leírták már, de a másnapról legtöbben diszkréten hallgatnak. Ez a hiány most pótolva vagyon, méghozzá pikáns verbális szószban tálalva. Humoros könyvről bizonyára lehet hasonlóan frappáns recenziót írni, én – hogy a könyvet jellemző iróniát teljessé tegyem – az irodalomelméleti diszciplina jelenlegi mainstreamjének megfelelő elemzésmódot választottam.

Az elméleti aperitif

Új tudomány született: a macskajajé, azaz a katzenjammerológia, és ezzel párhuzamosan kialakult a kutatására irányuló metodológia.

A szerzőpáros ennek gyökereit, vagyis korábbi elméletíróit is megnevezi (Ditte és Giovanni Bandini, Byron, Mario Vargas Llosa, Bozsik Péter, Temesi Ferenc, Hajnóczy Péter stb.). Közel 2500 év anyagát, szépirodalmát és folklórját tekintik át, hogy az új tudomány releváns pontjait megfogalmazzák. A történelem és a literatúra nagy alakjait megidézve, és rájuk hivatkozva állítják össze rendszerüket. A teljesség igény nélkül:

- Erüximakhosz-metódus: a nagy lakoma után a fuvolás lány elbocsátása, Érosz dicsérete, eközben mérsékelt iszogatás
- Casanova- módszer: ugyanez, csak a fuvolás lányok felülreprezentált jelenlétével
- Néró-metódus: nekropinia (szerzői hapax!) azaz hullák mellett ivás
- Vitellius-trükk: a probléma kezelése a hányáshoz való hozzászokás által
- Byron-elmélet: a rum segít, meg az igaz hit
- Ringlispil (avagy Hemingway/Hasek)-módszer: inni és inni mindennap

A tipológiai megközelítés is a szerzőpáros alapos, teljes körű vizsgálatáról tanúskodik, mely eredményeként a katzenjammer alapvető fajtáinak megkülönböztetésével és vonatkozó episztemológiai kérdésfelvetésekkel állnak elő. Megemlítik például a „szókratészi másnaposságot” (mely vélhetőleg az ideák világában létezik: úgy inni rengeteget, hogy meg se kottyan), a „kafkai/kierkegaardi másnaposságot” (melynek meghatározó élménye a félelem és reszketés), a „galaktikus katzenjammert” (arra se emlékszünk, hogy ittunk előző nap – ez általában a Pángalaktikus gégepukkasztó nedű utóhatása). Végül egy igen érdekes szempontot, a szubjektum ismételt megképződésének példáját mutatják be a „hrabali avagy mágikus másnaposság” értelmezésével: eszerint van ennek az állapotnak egy inspiratív oldala, tulajdonképp az a pillanat, amikor a lelkiismeret furdalástól, önutálattól és émelygéstől gyötört alany megfogadja: megmutatatom én a világnak…! Ma rendbe rakom a dolgokat! – és ez a (tiszavirág életű) elhatározás kedvez az alkotásnak. Weöres Sándor is a pozitív – esetében azonban inkább transzcendentális irányú – szempontból közelített a tárgyhoz: szerinte a mámor alatt látunk valamit az életből, amit máskor nem, és amit aztán elfelejtünk. A másnaposság azonban szerencsés átmenet, amikor e Tudás emlékének foszlányai még megmaradnak.

Az ismeretelméleti áttekintés után az ontológiai elemzés sem marad ki. A szerzők bemutatják a gasztrozófia metafizikai elméletét, Thomas de Quincy axiómájából kiindulva: „Tőle tudjuk, hogy a mámor természete paradox. Éppen úgy, ahogy a lét természete. Mert a lét maga a mámor. Az élet maga a karnevál.” Mint arra Cserna-Szabó egy interjúban felhívta a figyelmet, norvégül ’kishalál’-nak mondják a macskajajt: meghalsz, feltámadsz. Az író szerint Krúdy Gyula is hasonlóan gondolkodott: az élet sok kis vereség sorozata, aztán jön a végső elmúlás. A mámor és az azt követő szakasz, amikor a magasságért a mélységgel fizetünk, ennek a folyamatnak felel meg.

„A macskajaj én vagyok.”
Gustave Flaubert szavai 1847. március 23-én reggel a croisset-i kupleráj mellékhelyiségében


Az intertextuális köret

A szerzők elismerésre méltó jártasságról tesznek tanúbizonyságot mind az irodalomtörténet, mind a filológia terén. Életrajzok, szakmunkák, irodalmi művek átfogó bemutatása jellemzi írásukat. A Dionüszosz-mítosz, a bacchanáliák, az ámor és mámor kontextusának felelevenítésétől (maguk is megerősítve, hogy ahol az utóbbi megjelenik, ott legtöbbször tragédia születik) Rabelais, Mikes Kelemen, Baudelaire, Bulgakov, Hamvas Béla és Hajnóczy Péter szövegein át Douglas Adamsig tekintik át a témát. Ismertetik többek között a Rómából származó első szakácskönyvet, Apicius: De re coquinaria c. művét és annak sorsát, egészen odáig, hogy 1497-ben Milánó hercege kinyomtatta és: „Apiciusból tankönyv lett tehát, dózseivadékokat buktattak belőle.”

Felhívják a figyelmet Ibsen (az „erdei zsebtroll”) Vadkacsájának jelentőségére a katzenjammerológia történetében: itt szerepel az első nyílt színi hányás hatáseleme: „MOLVIK (öklendezik) Oeh, oeh…! (kirohan a bejárati ajtón)”

Egyéni értelmezésekkel állnak elő, például Kafka Az átváltozás c. műve kapcsán: Gregor Samsa a kétes múltú utazóügynök, miután nagy mennyiségű sört és becherovkát fogyasztott, nem csoda, ha másnap féregnek (értsd bűntudat, szégyen, önsajnálat szimbóluma) érzi magát.

Ideológiák, források szembeállításával próbálják tisztázni az Újházy húsleves ellentmondásosságát. A posztmodern válaszképtelenségnek megfelelően azonban nem jutnak el az egy Igazsághoz, így megismerhetjük egyfelől az Újházy – kakasból készült! – levest, és lecsúszott rokonát, az Ujházi – tyúkból készült! – névre hallgató étket.

Autentikus felméréseket közölnek, mint amilyen Czeizel Endréé is: a híres tudós 21 magyar költőgéniusz szesz-, dohány-, kávé- és kábítószer-fogyasztását vizsgálta Balassitól, a Nyugatosokon át Pilinszkyig és Nagy Lászlóig (az eredmények igen impresszívek, holott a próza nagyságai és addiktjai, Hajnóczy, Cholnoky, Csáth, stb. nem is szerepelnek).

A jelölt és jelöletlen idézetek, az Esterházy-parafrázisok mellett a szöveg visszautal Cserna-Szabó korábbi könyvére, a 2004-ben megjelent Levin körútra (hasnovellák, gasztroesszék), amelyben jó néhány fenti téma említésszinten vagy más szövegkörnyezetben már terítékre került, mely ily módon a mű metatextusának tekinthető.

„Hemingway papa és a boldogság. Miért nem biztonságos a nappaliban hugyozni?/…/Aki megbaszott minden nőt, akit csak meg akart baszni, de még olyanokat is, akiket nem akart.”
Az öreg halász és a tengernyi Daiquirí című fejezet bevezetője


A fiktív panír

A fejezetek végén szereplő receptek jó része tökéletesen használhatók, mint a legjobb szakácskönyvek leírása, ám tálalásukat a nyelvezet sava-borsa teszi izgalmassá. Találhatunk közöttük hétköznapi ételeket: marhasültet, hagymaleveset; nemzeti különlegességek elkészítésének módját: például a moldáviai ukroskáét vagy a román pacalcsorbáét; de vannak igazi ínyencségek is: francúz nyúlbecsinált borecettel, fogasfilé Dionüszosz Lüsziosz módra; ezentúl pedig különleges, a gyomor háborgását enyhítő italok is: mint a clam-juice koktél, a Gorcsev-koktél vagy a Préripolip. (Igaz, becsúszik egy-egy durva löket is: a szépen csengő Komszomolka könnye keverék adott esetben a limonádé mellett kisebb-nagyobb adagban levendulakölnit, arcszeszt és körömlakkot tartalmaz.)

A pragmatikus vonal mellett azonban meg kell említeni a (vélhetőleg) képzelet szülte anekdotákat, melyek életrajzi adatok közé ékelve keltik a hiteleség hatását. Ilyen történet például, ami állítólag 1928-ban esett meg Hemingwayjel: a híres író fejét kilenc öltéssel kellett összevarrni, mert miután belehugyozott a fotelbe, a mennyezet-világítás zsinórját összetévesztette a vécélánccal, s a hatalmas üvegcsillár a koponyájára zuhant – állítják a szerzők, korábbi forrásokra hivatkozva. Hasonló ehhez a Hacsaturjánról szóló legenda, miszerint az örmény zeneszerzőt hispániai látogatása alkalmával Dali több órán át az előszobában várakoztatta, Hacsaturján ezalatt jól bekonyakozott. Észlelvén, hogy a szoba ajtói zárva vannak, egy mór vázába vizelt épp, amikor kicsapódott az ajtó, rejtett hangszórókból felcsendült a Kardtánc, és partvison lovagolva, karddal hadonászva meztelenül beszáguldott Dali.

„Forrald a bort /…/ a citrom levével és feldarabolt héjával, te cemende. Vagy használj fűszerzacskót, vagy a végén szűrd le, rihe.”
Részlet az ’Ügyvédnék borlevese’ receptből


A lélekábrázolás velője

A könyv további előnye, hogy a szerzőpáros remekül mutat rá a férfilélek gyengeségeire, melyek egyik relevánsabb példája az alábbi történelmi eseményhez fűzött kommentár: „Amikor /Nagy Sándor/ Héphaisztón nevű barátja egy főtt kakas és egy vödörnyi behűtött bor elfogyasztása következtében elhunyt, akkor gyásza jeléül kiirtotta a kosszaiszok népét. Istenem, férfi volt a nyomorult, nem csoda, ha nehezen tudta kommunikálni az érzelmeit.”

Ugyanakkor bosszantó elvakultságról, frusztrációról és az objektivitás teljes hiányáról tanúskodik az alábbi megjegyzés: „Hogy minden nő kurva: aligha szorul bizonyításra.” /…/ A derék ribanc lelki alkata maszkulin természetű, ezért nem ijed meg sóstól, savanyútól, keserűtől /…/. A rossz kurvák /…/ édeset isznak, mentolosat szívnak. /…/ Ha érdekből, számításból elő is csalogatják belőlünk a spermiumot, undorodva köpik ki szájukból, akár Úristen a langyosat.”

Végtelenül cinikus megjegyzésük az alkohol és a házasság közötti hasonlóságról és különbségről (t.i. az alkohol 10-15 év alatt tönkreteszi májat, a házasság ehhez képest villámgyorsan képes felzabálni az önbecsülést, szétcincálni az idegeket, stb), még a legedzettebb olvasókat is megbotránkozásra készteti – ami azonban elméleti szempontból hasznos, hiszen az olvasási alakzat (az irónia) ráirányítja a figyelmet az olvasásra, mint folyamatra, azaz az ’olvasva/írva levés’ posztmodern jellegére.

„Ellenségeink naprakészek és felkészültek – akárcsak mi. Folyton azon gondolkodnak, miképp tudnak újabb módokon ártani országunknak és népünknek – akárcsak mi.”
George W. Bush


Testes, karcos irónia

A könyv mindezekkel együtt igen élvezetes, a siralmas történetek humorba ágyazása és a komikus jelenetek sötét oldalának kidomborítása sajátos, de működő megoldás. Az alkotók (ön)ironikusan kezelik az írókat, az írást (és ivást) mint produkciót és produktumot, szinte az abszurditás határáig. Ennek tudatában az elemzés végére egy idézet kívánkozik (talán ez az egyetlen témába vágó, mely kimaradt a műből) Ionescotól: „Kint sincs senki, bent sincs senki, koccintsunk csak!”