bezár
 

zene

2014. 12. 08.
(Kor)határtalan zene
Balázs János koncertje gyerekeknek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
(Kor)határtalan zene Balázs János fiatal kora ellenére elismert zongoraművész a MOM Kulturális Központban tartott immár sokadik alkalommal a gyerekeknek beszélgetéssel egybekötött „zongoraórát”, hogy a komolyzene szerelmeseinek számát tovább bővítse, s azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a zenekedvelők korhatárát néhány évvel-évtizeddel lejjebb vigye.

Az egész minikoncert néhány éve kezdődött Jakobi László segítségével, s célja az volt, hogy minél kisebb korban megismertesse a gyerekekkel a komolyzenét és a zongorát, nem kisebb kihívást vállalva ezzel, mint azt, hogy a sokak által unalmasnak és nehéznek ítélt komolyzenének megmutassa a kellemes, vidám arcát – ezzel mintegy fogyaszthatóvá tegye a gyerekek számára, hogy a későbbiekben a felnőttkoruk része lehessen a klasszikus zene hallgatása.

Jobb alkalmat ehhez most sem választhattak volna a szervezők, mint Advent első vasárnapjának délelőttjét. Az ingyenesen látogatható, mindössze regisztrációt igénylő eseményre zsúfolásig megtelt terem gyerekektől hangos kórusa azt mutatta: annyira mégsincs nagy baj a komolyzene körül. Nem túlzás azt állítanom, hogy kicsik és nagyok és legnagyobbak a csilláron is lógtak, de a valóságnak az felel meg, hogy a gyerekek egészen közel a zongora mellett húzódó szőnyegen perpetuum mobile-módjára ültek, és izgatottan várták a műsort.

Balázs János és a gyerekek

Az egész előadás alatt a kivetítőn megjelenő képekkel, figurákkal segítették a gyerekeket, hogy ne kalandozzon el a tekintetük, s jobban odafigyeljenek mindarra, ami az egy óra alatt elhangzott a zenéről s a zene értékeiről. 

Balázs János amellett, hogy talán Cziffra György óta az egyik legzseniálisabb zongorista, tökéletesen ért a gyerekek nyelvén, s a nem egyszer improvizáló zenész sikeresen vette az akadályokat, túl a gyerekzsivajon és a néha-néha kicsit hangosabban beszélő gyerekeken, akiket hamar lenyűgözött, s rávett, hogy a zenére figyeljenek.

A műsor kezdetén néhány információval bővült  – gyerekek és szülők ismerete együtt – erről a mágikus fekete hangszerről, a zongoráról. Megtudtuk, hogy hány lába van a zongorának (van aki négyet tippelt), hogy miért fekete (és miért nem lila), s egy másik elengedhetetlen információ, tudniillik a zongora súlya is napirendre került.

A zongora súlya

Volt itt egy kis zenetörténet, a hangzóanyaghoz társítható képi világ: Csajkovszkij, Mozart, Camille Saint-Saëns, Chopin, Liszt Ferenc. Utóbbi nevének elhangzása után  Balázs János többször megjegyezte – rögzítendő a gyerekek tudatában –, hogy a világ egyik legnagyobb zeneszerzőjét tisztelhetjük benne. Tehát a zene ismertetése mellett a kultúra terjesztése, népszerűsítése sem maradhatott ki a műsorból.

A rövid zongoradarabok, rajzfilmbetétek, magyar népdalok között kérdezz-felelek játék következett, s a gyerekek lelkesen nyújtották is a kezüket, hogy minél előbb mondhassák a helyes megfejtést. Volt egy meghívott vendég, aki a zongora mechanikájáról (angol és bécsi) és egy kicsit a szerkezeti felépítéséről tartott előadást, majd ismét Balázs János vette át a hangot, s röpke idő alatt fergeteges koncertet adott a jelenlévőknek, akik a játék végén mindig hatalmas tapsviharban törtek ki – kivéve azokat, akik sírással köszönték meg az előadást.

Balázs János

A hangulat mindvégig jól, lendületesen telt, a gyerekek figyelme nem lankadt, s a felszabadult jókedv valószínűleg a későbbiekben, úgy 15-20 év múlva, az első zeneakadémiai bérlet megvásárlásakor fog igazán kiteljesedni.

Balázs János gyerekkoncertje természetesen jövőre is folytatódik, a következőt január 18-án, a mostanihoz hasonlóan a MOM Kulturális Központban tartják.

Az érdeklődők az alábbi címen regisztrálhatnak, s jól teszik, ha minél előbb, mivel a mostani teltház nem először fordult elő:

hangszerekvilaga@gmail.com 

Balázs János

Fotó: Szöllősi Mátyás

nyomtat

Szerzők

-- Ayhan Gökhan --


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés