bezár
 

film

2014. 12. 11.
Félelmetesen közel
Madeleine Sackler: Veszedelmes játékok (Dangerous Acts)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A történetvezetés kisebb megbicsaklásai ellenére Madeleine Sackler Veszedelmes játékok című filmjét nézve hiánypótló, megrendítő erejű alkotást láthattunk egy tőlünk alig ezer kilométerre található, félelmetes diktatúráról. Méltó nyitánya volt a 11. Verzió Fesztiválnak.  

A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál idén 11. alkalommal igyekezett felhívni a figyelmet a demokrácia és a tolerancia jelentőségére a legjobb hazai és külföldi dokumentumfilmekből összeállított válogatással. A fesztivál egyik legnagyobb erénye, hogy úgy mutatja meg egymástól földrajzilag igen távol álló, különböző társadalmakat feszítő problémákat, tragédiákat, hogy közben egyértelműen kirajzolódik a dokumentumfilm-készítés igazi jelentősége, az a fajta zavarba ejtően valóságos időélmény, amit Erdős Virág a rendezvényt megnyitó beszédében a következőképp definiált: „félelmetes és egyben reményt keltő egyidejűség, a közösen birtokolt jelenidő szédületesen vigasztaló infinitívusza.”

A fesztivál nyitófilmje a fehérorosz Szabad Színház működésének bemutatásán keresztül hozta húsba vágóan közel egy földrajzi szempontból annyira nem is távoli ország, Fehéroroszország problémáit, amit egyébként Európa utolsó diktatúrájának neveznek.

Dangerous Acts

2010-ben két angol fiatal, Albina Kovalyova és Mathew Charles már készített egy hagyományosabb eszközökkel dolgozó, inkább az interjú-riportfilm műfajába sorolható alkotást a társulatról, amiben nagyrészt a művészek előadásainak, próbáinak felvételei és a színészekkel, illetve a rendezővel készített beszélő fejes interjúk váltakoznak.

Madeleine Sackler ennél egy lépéssel tovább ment, 2013-as dokumentumfilmje a 2010-es elcsalt választások után kirobbanó zavargásokról készült, az országból kicsempészett felvételek beemelésével már nem kívülállóként láttat, hanem bevezet minket az elnyomás és a terror szorongató sűrűjébe.

A film szerkesztésére jellemző a fokozatosság. A gyors, a történteket előrevetítő, és a tüntetéseket, majd az azt követő hatósági agressziót is bemutató vágóképek a visszaemlékezés nyomasztó, sűrítő mechanizmusait, az események feldolgozhatatlanságát idézik meg előttünk, ezt követően pedig maga a történet sokkal lassabban, lineárisabban kezd kibontakozni. Egy alternatív társulat mindennapjait látjuk, ahol az alkotók annyira magától értetődő természetességgel élik meg az alkotás szükségességét és minden mást felülíró kényszerét, hogy eleinte szinte nem is teljesen világos, miért egy eldugott, romos kis házban tartják az előadásaikat, és miért sms-ben, telefonon, illetve az utcán leszólítva toborozzák közönségüket. Csakhogy itt egyáltalán nem a mainstreamtől való eltérés szándéka, vagy egy megkülönböztetett esztétikai kategória létrehozására való törekvés eredményezi a sajátos működési formát, hanem szigorúan a kényszer, a társulat előadásait ugyanis betiltották, több színészüket pedig a darabokban való részvétel miatt kirúgták a fehérorosz Nemzeti Színházból.

Dangerous Acts

A színészekkel készített interjúk, otthonaik, közeli hozzátartozóik bemutatása során szépen lassan kirajzolódik az országban uralkodó politikai helyzet, az a félelmetes elnyomó gépezet, ami családokat szakít szét, barátokat tüntet el. A szereplők meglepő természetességgel beszélnek az őket ért borzalmakról, aminek az oka leginkább az, hogy többségük továbbra is a diktatúrában éli mindennapjait, így az elnyomás hétköznapjaik részét képezi, amivel valamit kezdeni kell, ezért a megszólalások során nem lehetünk tanúi szélsőségesen érzelmek feltörésének, vagy önsajnálatnak. Ez a fajta, gyakran tárgyilagossá váló közlésmód pedig hatástörést okoz, amit nagyon egyszerű lenne azzal magyarázni, hogy a film készítői nem tudtak tökéletesen beleilleszkedni a történtekbe, ők maradtak passzívak, kívülállók, hiszen a Fehéroroszországban játszódó jeleneteket távolról vették fel, webkamerán keresztül irányították a folyamatokat, ezáltal nem voltak részesei a történteknek.

Valójában arról van szó, hogy a megszólalók tényeket közölnek, nem pedig visszaemlékeznek, nem hatnak mondandójukra az emlékezés utólagos mechanizmusai, mint amilyen az események átrendezése, szerkesztése, így nem veszik fel a befogadó által elvárt összegző, értékelő pozíciót. Az ábrázolásmódnak ez a reflektálatlan jelen idejűsége pedig kisebb csalódást okozhat azoknak, akik a diktatúrákról szóló nyilatkozatokban mindig a túlélők vagy kívülállók utólagos tudását akarják számon kérni. Pedig ahogy az egyik szereplő fogalmaz: „Diktatúrában élni könnyű. Mindig megmondják, mit csinálj.”

Dangerous Acts

Sackler azonban az alkotás legmegrendítőbb jelenteivel jó érzékkel ellenpontozza ezt a helyenként kissé semlegesnek tűnő megközelítésmódot. A leghatásosabb elemek talán azok, amikor a választások elvesztése után a hazájából menekülni kényszerülő, és épp Londonban, illetve az Egyesült Államokban játszó társulat egy-egy darabjából kiemelt mozgásszínházi elemek párhuzamba kerülnek a tüntetéseken készített felvételekkel, a színpadon a hatósági agresszió illusztrálása végett keltett zaj pedig hátborzongatóan összecseng a rendőrök lecsapó gumibotjainak hangjával. Nem valósul meg a filmben a klasszikus „film a filmben” elem, Sackler ugyanis az egyes darabokból – így a legismertebb, Being Harold Pinter című előadásból is – csak az ország helyzetének, és azzal összefonódó személyes történetüknek az illusztrálására szolgáló elemeket veszi át, az pedig a Belorusz Szabad Színház teljesítményét dicséri, hogy a darabok erősen töredékes bemutatása ellenére is egyértelműen kitűnik a társulat tevékenysége mögött húzódó erős művészi koncepció, illetve egy-egy nagyszerű egyéni színészi teljesítmény.

A film dramaturgiájában ugyanakkor helyenként megfigyelhetünk kisebb-nagyobb egyenetlenségeket. Ez nagyrészt azzal magyarázható, hogy a rendező nagyon sok ember történetét kíséri figyelemmel, a szereplőkét, de végső soron egy egész országét, és nem mindig tudja megfelelően megosztani a figyelmet a történet egyes szintjei között. Így például a 2010-es fehéroroszországi elnökválasztáson induló ellenzéki jelölt, Andrej Szannyikav kampányának és reménykeltő, katartikus politikai tevékenységének pontos és alapos nyomon követése után alig pár szóban említik csak meg, hogy a választások után egyébként váratlanul és jogtalanul bebörtönözték, és sorsáról a rendező a továbbiakban alig közöl információt.

Dangerous Acts

A film igazi tragédiája, hogy hiába követte éveken át a Fehéroroszországban zajló eseményeket és a társulat sorsát, érdemi változásról nem tud beszámolni. Megrendítően pontos összegzés az a jelenet, amikor a Londonban maradt színészek a bebörtönzött ellenzéki elnökjelölt testvérével együtt szórólapokat osztogatnak a járókelőknek, hogy felhívják a figyelmet a kelet-európai országban uralkodó diktatórikus elnyomásra, de ez egyszerűen senkit sem érdekel, alig áll meg egy-két ember. A globális helyzet pedig éppen ugyanilyen: az európai államok alig vesznek tudomást a helyzetről, továbbra is gazdasági kapcsolatot tartanak fenn, kereskednek Fehéroroszországgal. A színészek egy része és a rendező nem térhet vissza az országba, mivel börtönbüntetés várna rá, a többiek viszont megpróbálják otthon folytatni azt, amit elkezdtek, és csak remélni tudják, hogy gyerekeik nem fogják egész életüket diktatúrában tölteni.  

Dangerous Acts

(A film a 11. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál nyitófilmje volt, HBO dokumentumfilm.)

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Izsó Zita --


További írások a rovatból

Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról
Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje
Julian Fellowes: Downton Abbey
Interjú Mundruczó Kornéllal a filmes és a színházi lét különbségeiről

Más művészeti ágakról

színház

Megtisztulás elvitelre Megtisztulás elvitelre
Ábel Stella Psyché-interpretációja. Monodráma, ami szó szerint a székhez szegez
Fischer Iván változata A Müpában
irodalom

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés