bezár
 

film

2014. 12. 21.
Össznépi Középfölde-sóvárgások
Peter Jackson: A hobbit – Az öt sereg csatája
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Peter Jackson legújabb, egyben utolsó (?) Középfölde-kalandja a sóvárgások grandiózus ütközete, az elvakultságból zendített végső összecsapás. Minden sereg ácsingózik valamire, őshazára, kincsre, hatalomra vagy puszta életben maradásra, s győzni akar törp, tünde, ember, ork és hobbit, meg a többi függelék. A film láttán ellenben a néző is sóvárog kicsit, valami másra, valami régi jó lendületre.

Bárcsak olyan kritikai észrevételek következhetnének most, melyek maradéktalanul méltatják A hobbit-trilógia záró epizódját! A Tolkien-Jackson féle varázslattól elbűvölve ugyanis nem könnyű elfogadni, hogy amikor filmes értelemben véve ismét elszakadásra kényszerülünk Középföldétől, akkor A hobbit – Az öt sereg csatája nem hozza el a rég várt csodát. Iparkodik, hogy tisztes helyén legyen minden, de az ismerős – gyűrűkurás és hobbitos – struktúrák szerint zajló jelenetezés elgondolkodtat azon, hogy vajon Peter Jackson, ha már szorgalmasan összesöpörgetett cirka kétórányi anyagot a harmadik részhez, miért nem dobott nagyobbat pont a búcsú idején. Végleg kifulladt volna a Középfölde-alkotógárda vagy esetleg a kettőről három részre duzzasztást sínyli meg a film? Nem egyszerű válaszra találni, mindenesetre hiányérzet tátong utána – talán még néhány rajongó is érzi ezt –, bár kétség kívül a címben jelölt központi koncepciót, a csatamező-dinamikát professzionális ívben vezeti végig a produkció. De hát miért is ne menne neki, mikor gigantikus méretekben kigyakorolt jelenethalmazt kapott örökül a Tolkien-adaptációk szabad felhasználású és beláthatatlan univerzumából?!

Peter Jackson: A hobbit – Az öt sereg csatája

A megelőző két epizód, A hobbit – Váratlan utazás és A hobbit – Smaug pusztasága körbefanyalgott komótosságát annak idején ügyesen ellensúlyozták az olyan látványorgiák, mint a koboldkaland és az orkcséplés, vagy a bakacsinerdei borzalmak és a hordós menekülés. Mondhatni, feldobták az egysíkúbb szegmenseket, s nem is kizárólag a látvánnyal. Mert a szemet gyönyörködtető, mellékesen roppant akciódús jelenetekkel egyetemben Jackson a nézői intellektust is megkísérelte jóllakatni némely időt nem spóroló sziporkával, mint például a Gollammal zajló, kényszerűség szülte találós kérdés-epizód és a Smauggal folytatott, szintén szükség hozta párbeszédes filmrész. A könyvet ismerve gyanúsan kevés változatosság maradt a végére, de bizakodásra adott okot Peter Jackson olthatatlan alkotókedve, mellyel az első és második részt is izgalmassá tette, egésszé kerekítette. Majd hozzákölt még pár dolgot, gondolhatta a reménnyel telt néző, hiszen világhálós mémek sora fakasztott mosolyra mindenkit Jackson legendássá vált anyagszaporítási szeszélyéről.

Peter Jackson: A hobbit – Az öt sereg csatája

Izgalomban ugyan most sem szenved hiányt a film, a sokféleség feladása mellett viszont még szerkezete is eltörik, mert A hobbit – Az öt sereg csatája ezúttal valóban folytatásként, a nagy egész kitéphetetlen komponenseként működik, magával cipelve egy túlontúl rövid prológust, mely a második rész frappáns befejezését, félbehagyott történetszálát nyögi. Esgaroth, avagy Tóváros sárkánytűzben égő kezdőképei különben pörgős, elmés felütésként szolgálnának, s való igaz, hogy a lakosság menekülésére nem feltétlenül kell több filmanyagot szánni, mint amennyi a vásznon megjelenik, de a második részben és a körülötte zajló promócióban méltán ajnározott Smaugból – na meg a sárkány-hasonmások, hobbitos-plakátok előtt pozőrködő szinkronhangból, Benedict Cumberbatchből – igen szűkmarkú az a néhány gyorsan letudott szcéna. Ha a további cselekményt nézzük – ami szinte egy nagy történeti tömbben teszi ki a film kétharmadát – hellyel-közzel a hegymélyi kincs kóros hatásának taglalását és a végső ütközet tündöklő csatasorait, csapatos vagy egyéni összecsapásait látjuk az utolsó hajrában. Tóváros pórul járt népéhez visszakanyarodva, az előző részben megismert Bard, aki számszeríjával együtt kulcsszerepet játszik a harmadik történetben, hála az égnek egészen sok kibontakozási lehetőséget kap, így is illik ez, ha már megoldja a törpök és emberek közös promlémáját, amit majd a film fog szépen tovább mesélni.

Peter Jackson: A hobbit – Az öt sereg csatája

Régi jó filmkészítői közhely, hogy a küzdelmek feszültségét és izgalmát a néző számára töretlenül fenntartani megkülönböztetett odafigyelést igénylő, munkás rendezői feladat, de Peter Jacksonnak eddig ezért sem kellett a szomszédban kuncsorognia. Mi több, amikor kiejtette a száján, hogy A hobbit esetében nem tartja meg a There and Back Again projektcímet, hanem harcosabbra, a The Battle of the Five Armiesra cseréli, A Gyűrűk Ura: A két torony és A Gyűrűk Ura: A király visszatér sokszínű harctereit emlékezetünkben hordozva örömmel elhittük neki, hogy az ütközetekre kihegyezett koncepció működni fog. Furcsa volt, hogy megint változik az eredeti terv, de a készítők ezt végülis megindokolták azzal, hogy az első filmcím – mely egyébként a könyv utolsó fejezetének címe is –, a két részes verzióban állta volna meg a helyét, a harmadik rész tartalma azonban már új elnevezést követelt magának. Bizony milyen jó is lenne megnyugodva hátradőlni a moziszékben, és elégedetten nyugtázni, hogy még mindig magas élvezeti szinten tart minket Jackson harci gépezete!

Peter Jackson: A hobbit – Az öt sereg csatája

Na de nézzük csak, hogy miért is robban ki az a bizonyos címbéli öt sereg csatája: az Erebort Smaug uralma után visszafoglaló, s a benne rejtező kincsrengetegtől ugyancsak elvakulóban lévő Tölgypajzsos Thorin (Richard Armitage) olyannyira óhajtja a Zsákos Bilbó (Martin Freeman) zsebében megbúvó Arkenkövet, mint Gollam a „drágaszágát”, sejthetjük tehát, hogy ilyen attitűddel nem süthet ki jót a sztoriból a törpekirály. A harc úgy kezdődne – először a törpök és a tündék között –, hogy Thorin visszautasítja a megegyezést a hozzá hasonlóan drágakő-vágyban égő tündefejedelemmel, Thranduillal (Lee Pace), törphöz méltó balgasággal és makacssággal, de talán egészséges gyanakvással kemény fejében. Csatakezdeményüknek azonban szélsebesen vége szakad, mert gyermeteg civakodásukba belecsap Azog meg a többi rémfejű orkcimbora, s így történetük végére kő kövön nem marad. A hegy felé zúduló fantazibunkók és méretes haverjaik nekifutása filmen ugyanolyan nehézkes, mint ők maguk, az ostromjelenetek ingerszegénysége ellenben a készítők önismétlési kényszerére és a friss ötleteket nélkülöző megvalósításra fogható. Őszintén kellemetlen pont A hobbit mindent lezáró darabjával kapcsolatban észlelni ezt, de egy-egy hasonló ostromot még az HBO sugározta Trónok harca-sorozat is leleményesebben tol az otthoni képernyőre.

Peter Jackson: A hobbit – Az öt sereg csatája

Fonák módon az idő sincs barátságban az utolsó hobbit-mese hömpölygésével, pedig annyira de annyira sok adatott neki belőle a csekély könyvterjedelemhez képest. Jackson mégis kapkodósan regéli Középfölde újabb átdolgozott fejezetét (vizuálisan végképp, pláne, ha HFR 3D-ben nézzük), aprócska és ki nem bontogatott képekben közöl, ami feltűnően belezavar a bársonyszék sötét nyugalmában alakuló nézői percepcióba, s elég rendesen akadályozza az egyébként terjengős mozifilmbe való belehelyezkedést. Árnyalatnyit csúfít a színészi játékon is az eddigi részletezés mellőzése, ezért minden arcjáték és minden mozdulat visszafogott kreativitással, de plusz giccslökettel kerül a vászonra. Ám mivel jobb is volt ez hajdanán, talán fel sem tűnik, hogy Tölgypajzsos Thorin orkristja belecsorbul a kapzsi sárkánykórság ábrázolásába, hogy Tauriel (Evangeline Lilly) szerelmesen sírós jelenete néhány perc erejéig cseppfolyósítja a filmet, hogy Galadriel (Cate Blanchett) már megint A Gyűrűk Ura első részének meseszép tündealakjából él meg, vagy hogy Thranduilből akkora arisztokrata lett, amekkorát még nem hordott a hátán Középfölde. Mindeközben mélynövésű címszereplőnk (Martin Freeman) tapintatos arcvágások és csöndes morrantások kíséretében stafétázik a stáb körül, mert neki bezzeg nem jutott elég szerep. Éppen ahogy kevés jut az olyan színészkülönlegességekből, mint a Gandalfot játszó Ian McKellen vagy az Elrondot megformáló Hugo Weaving, aki mindössze kiszabadítja Dol Guldurból a bebörtönzött, s aztán egy semmitmondó alakításba skatulyázott mágust, majd elegánsan el is tűnik szemünk elől.

Peter Jackson: A hobbit – Az öt sereg csatája

E régóta rajongott fantasztikum és avatott mestere, Peter Jackson néminemű ostorozása azért szivárgott soraink közé, A hobbit-széria lezárását mellesleg respektálni vágyó értékítélet-féleségbe, mert a művészi illúzió komoly dolog, abból nem illik csak úgy visszavenni. A hobbit – Az öt sereg csatája a félgőzre majdnem rámegy, de a profi gyártási háttér, ami immáron 2001 óta húzza magával a terebélyes Tolkien-mindenséget, nyilvánvalóan értékelhető produkciót küldött a mozikba, csak az extra ötleteket takarította meg. Ekkora rajongóbázis – tehát mindenféle felkészültségű emberanyag – birtokában már nem lehet azt hinni, hogy a CGI-szépség majd elviszi a filmet, vagy hogy tetszetős, ha Thorin (törpe létére) ügyetlen Rettegett Iván-sziluettként görnyedezik mélységes birodalmában, ha Legolas Lara Croftosan ugrabugrál lebegő kőkockákon, esetleg ha Thranduil szuperhősként száguldozik varázsszarvasán. Magas már az elvárás és alacsonyabb a tűrésküszöb, ezt nem árt ilyenkor észrevenni, majd furfangosan átalakulni a szakmai- és közönségigénnyel együtt. Perpillanat ez az igény most nem látszik úgy összecsendülni a jelenlegi Középfölde-projekttel, mint anno A Gyűrűk Ura esetében, de üsse drágakő, mert J. R. R. Tolkien világát bámulni megér még egy mozijegyet.

 

A hobbit - Az öt sereg csatája / The Hobbit: The Battle of the Five Armies

Színes, magyarul beszélő, amerikai-új-zélandi fantasy, 144 perc, 2014
Korhatár: 12 év

Rendező: Peter Jackson
Író: John Ronald Reuel Tolkien
Forgatókönyvíró: Fran Walsh, Philippa Boyens, Guillermo Del Toro, Peter Jackson
Zeneszerző: Howard Shore
Operatőr: Andrew Lesnie
Producer: Carolynne Cunningham, Peter Jackson, Fran Walsh

Szereplők: Martin Freeman, Ian McKellen, Richard Armitage, Hugo Weaving, Luke Evans, Cate Blanchett, Evangeline Lilly, Orlando Bloom, Lee Pace, Christopher Lee, Ian Holm, Aidan Turner, James Nesbitt, Mikael Persbrandt, Graham McTavish, Dean O'Gorman, Benedict Cumberbatch, Ken Stott, Jed Brophy, Stephen Hunter, Sylvester McCoy, Stephen Fry

Bemutató dátuma: 2014. december 18.
Forgalmazó: Fórum Hungary

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Bükki Linda --


További írások a rovatból

Beszámoló a 10. Frankofón Filmnapok és Fesztivál programjáról
70. Berlinale, február 20–március 1.

Más művészeti ágakról

Fejérvári Zoltán Bach estjének visszajátszása
Interjú Vajda Gergely/Gregory Vajdával előadó-művészetről és zeneszerzésről, a kritikai diskurzusról, Amerikáról
színház

Audiovizuális színházélmény mindenkinek Audiovizuális színházélmény mindenkinek
Kulturális javaslatok otthonra


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés