bezár
 

art&design

2015. 04. 14.
Kell az absztrakció a művészethez
Fényképezte: Zsigmond Vilmos
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Ludwig Múzeum kiállítóterének falaira a napokban olyan fotók kerültek ki, amelyek egy részét korábban még az alkotójuk sem látta. A Fényképezte: Zsigmond Vilmos című nagyszabású kiállítás közel 150-et mutat be az Oscar-díjas operatőr fotóiból, köztük olyanokat, amelyek eddig előhívatlanul lapultak a fiók mélyén. A Budapesti Tavaszi Fesztivál a gyűjtemény megnyitójával indult, amelyen maga a 85 éves mester tartott tárlatvezetést. Elmesélte, hogy számára a fényképek töltik be a napló szerepét, így a segítségükkel fel tudja idézni az elmúlt 60 év eseményeit.

A filmeket, amelyeket Zsigmond Vilmos kamerája rögzített, az egész világ ismeri: Gyilkos túra (1972), Harmadik típusú találkozások (1978), A szarvasvadász (1978), Fekete Dália (2006) és még hosszan sorolhatnánk. Fényképeit azonban eddig még nem tárta a nagyközönség elé. Szakmai profizmusa ellenére ma is hobbiként tekint a fotózásra, amely számára azért is különleges, mert egy emberként láthatja el azokat a feladatokat, amelyek a forgatáson megoszlanak a stábtagok között. A kiállítás tematikusan csoportosítja az időben és térben egymástól távol készült képeket, így azok utólagosan sorozattá állnak össze. Bár a tájképek és a forgatási helyszíneken készített előtanulmányok színesek, a fotók többségükben fekete-fehérek. Zsigmond Vilmos erről azt mondta, imádja a monokróm fényképezést, számára ugyanis kell ennyi absztrakció a művészethez.

Ercsi, Visegrád, Magyarország, 1952

A ma Hollywoodban és Magyarországon egyaránt otthonosan mozgó operatőr Szegeden nőtt fel, gyerekkorában kezdett fényképezni egy Kodak géppel, amelyet édesapjától kapott. Később, a Filmművészeti Főiskolán töltött évek alatt többnyire werkfotókat lőtt társai filmjeinek forgatása közben, illetve a vidéket járva tanyasi életképeket készített. Pusztai tájképei alapján úgy tűnik, a fényekkel és árnyékokkal való játék a kezdet kezdete óta foglalkoztatja. Már az 50-es években próbálkozott utómunkával is, először egy nappali felvételt igyekezett éjszakaivá változtatni. Később, profi operatőrként mind a fények tudatos használata, mind a képi utómunka a védjegyévé vált. Olyannyira, hogy egy anekdota szerint a Harmadik típusú találkozásozások forgatásakor a film producere többször próbálta kirúgni, többek között azért, mert Zsigmond egy teljes napot töltött a film kulcsjelenetének bevilágításával, jócskán meg is növelve a kiadásokat. Persze őt igazolta az Oscar-díj, amellyel az Akadémia elismerte, mint a legjobb operatőrt. A Ludwig Múzeum kiállításán az aranyozott szobrocska mellett még olyan relikviákat is megcsodálhatunk, mint a borítékot, amelyből Goldie Hawn az 1978-as díjátadón előhúzta a nyertes nevét tartalmazó cédulát, vagy a Sára Sándor és a Bojkovszky Béla által küldött gratuláló táviratokat.

[forras:hirado.hu]

A kiállítás legemlékezetesebb darabjai a kordokumentumok: a vidéki városok fojtott hangulatú látképei, az ötvenes évek Budapestjének neonfényei, de még inkább az 1957-ben New Yorkba tartó óceánjáró fedélzetén ellesett pillanatok. Nem egyértelmű, hogy mi áll az utastársak rosszullétének hátterében: amit látunk, egyszerű tengeribetegség lenne, vagy inkább a disszidálást kísérő sokkhatás? Bár az operatőr a 60-as évek második felétől rendszeresen hazalátogatott Budapestre, hogy a főiskolán mesterkurzust tartson, az otthon elhagyásának témája még ma is foglalkoztatja, a tárlatvezetés közben is többször szóba hozta.

Utcaművész, USA, 1958

Az ötvenes-hatvanas évek Amerikájáról készült remek utcaképek közül Zsigmond Vilmos kiemelte azt a hármat, amelyeket a lövésnyomokra emlékeztető jelzések szokatlan mintázata köt össze. Ezeket a képeket Los Angelesben készítette, de nem vette észre, hogy a nyersanyag, amelyet használ, meg van jelölve, tulajdonképpen ez a roncsolás eredményezte az érdekes hatást. A véletlen szerepe más képek kapcsán is előkerült: egy alkalommal az autó hátsó ülésén ülve készített elő egy beállítást, de a vártnál előbb kattant le az exponáló gomb, ami különleges dekomponáltságot eredményezett, máskor egy üres hidat próbált megörökíteni, de váratlanul besétált a képbe egy arra járó párocska.

A hídon át, USA, New York, 1958

A személyes történetek teszik kerek egésszé a kiállítást, a következő hetekben tehát érdemes elcsípni az egyik alkalmat, amikor Zsigmond Vilmos ismét tárlatvezetést tart. De kíváncsian várjuk Hajdu Szabolcs rendező és Rév Marcell operatőr értékelését is, ugyanis egy-egy alkalomra ők is elvállalták a látogatók körbekalauzolását.

A Fényképezte: Zsigmond Vilmos a budapesti Ludwig Múzeumban tekinthető meg 2015. április 10. és 2015. június 21. között.

nyomtat

Szerzők

-- Puskás Lilla --


További írások a rovatból

art&design

Kísérletek a humanizmus fenyítőbotjának hatástalanítására Kísérletek a humanizmus fenyítőbotjának hatástalanítására
Beszámoló a Poszthumanizmus és képzőművészet című beszélgetésről
art&design

A magány misztikája A magány misztikája
Recenzió Neogrády-Kiss Barnabás Solitude című fotókönyvéről
art&design

Fókuszban a közép-kelet-európai régiók Fókuszban a közép-kelet-európai régiók
Beszámoló a KAJET Journal új lapszámát bemutató estéről az ISBN könyv+galériában
art&design

A névtelen Éva és a takargatnivaló A névtelen Éva és a takargatnivaló
Kritika Koleszár Stella Gaztett című kiállításáról a Horizont Galériában

Más művészeti ágakról

film

Misikém, bevetted már a gyógyszered? Misikém, bevetted már a gyógyszered?
Baranyi Gábor Benő: Zanox – Kockázatok és mellékhatások
Testközelben – Érzékiség az új német filmekben
Interjú Totth Benedekkel írásról, fordításokról és a magyar irodalom lehetőségeiről külföldön
gyerek

Pagonyfeszt a Dürer kertben Pagonyfeszt a Dürer kertben
Családi program május 22-én


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés