bezár
 

irodalom

2015. 04. 26.
Európai anzix
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Európai anzix Az Európai Támogatással megjelent könyvek bemutatójára került sor a Supka Géza teremben három kiadó – a Typotex, a Gondolat és a L'Harmattan jóvoltából. Karádi Éva, a Lettre főszerkesztője bevezetőjében elmondta, hogy mennyire fontos az európai régió irodalmának lefedettsége, s mint a rendezvényen kiderült, a hazai könyvtárosokat szerették volna ezzel megszólítani, hogy eljussanak hozzájuk a legújabb európai könyvek.

europaKarádi Éva felvezetője után a kiadók vezetőinek néhány perc állt rendelkezésre, hogy ismertessék a kiadók elmúlt időszakban bekövetkezett változásaiból, eredményeiből és sikereiből a legfontosabbakat.

Horváth Balázs, a Typotex Kiadó szerkesztője a grafikonok világába kalauzolta el a részt vevő, zömében könyvtárosokból álló közönséget, s mint azt az ábra mutatta, a kiadó az elmúlt időszakban komoly eredményeket mutathat fel a növekedést illetően. A kiadott könyveik közt nem egy az európai irodalom élvonalába tartozó regény szerepel, ami komoly érdeklődésre tarthat számot. A Typotex Kiadó a minőség mellett egyedi karaktert megvalósító könyveivel próbál egyedi lenni a könyvpiac kavalkádjában. Horváth Balázs kiemelte, hogy az Európai Unió könyves díjában rászesülő szerzők könyveit igyekszik a kiadó magyarul megjelentetni. Horváth Balázs szerint a designnak hangsúlyos szerepet kell kapnia, s a Typotex Kiadó könyvei szintén törekszenek a modern, vagány és korszerű és vonzó borítóra.

prae.hu

A bemutatott és ajánlott könyvek közül említésre méltó Sylvia Chutnik Női zsebatlasz című, provokatív és szabadszájú kötete, s a hallgatóság figyelmébe ajánlotta még Horváth Balázs Az élet pénteken kezdődik című Iona Párvulescu regényt. A kiadó korábban a tudományos munkák kiadásáról volt ismert, s ezt az irányt sikeresen átmentette a szépirodalmi művek kiadásába is, nem egy könyve valamilyen tudományis tézis feldolgozásával számol, ezzel színesítve tovább a gazdag kinálatot.

A Gondolat Kiadó képviseletében Böröczki Tamás volt jelen. Böröczki kiemelte a Szorokin-könyvek sikerességét, s a figyelemre érdemes könyvek között említette Pierre Michon Kisbetűs életek című könyvét.

europaVáradi Péter a L 'Harmattan Kiadó főszerkesztője messziről kezdte. Elmesélt egy Kaláka koncerten való résztvételt, ahol a koncert minősége ellenére arra figyelt fel, hogy a gyerekek egy idő után elunták magukat, s a szülők a mobiltelefonjukkal probálták meg szórakoztatni őket. Ez Váradi Pétert elgondolkoztatta, hogy vajon a kiadó könyveit kik veszik, kik kíváncsiak a kiadványaikra annak ellenére, hogy a magas irodalmat képviselik. S akármennyire nem kedvez a helyzet a magas irodalomnak, a kiadó továbbra is fontosnak tartja a jelentős, minőségi könyvek megjelentetését. Váradi a kiadó sorozatai közül megemlítette a Valahol Európában sorozatot, ami szintén az európai könyvekre koncentrel, s azok népszerűsítése kiemelten fontos a kiadónak. A Valahol Európában sorozatban a lengyel irodalomból ajánlott a szerző egy érdekes könyvet, Agneta Pleijel Lord Sohamár című művét, ami egy barátság – Witkiewitz és Malinowski – barátságának hatását meséli el.

europaJean Rouaud neve nem csenghet ismeretlenül a magyar olvasók előtt, bár aki nem ismerné a szerzőt, a Váradi Péter tolmácsolásában elmondott önéletrajza alapján hamar megszeretheti, s ezáltal kíváncsi lehet a munkáira is. Rouaud hosszú ideig újságárusként dolgozott Franciaországban, közben töretlenül dolgozott egy regényen, amire megjelenése után rögtön Goncourt-díjat kapott. Az író ezután még néhány napig bejárt a munkahelyére dolgozni, mert nem hitte el, hogy tényleg az ő könyvét díjazták.

A könyv később ötkötetes sorozattá bővült, melyet közel harminc nyelvre fordítottak le. A kiadó gondozásában a Jeles férfiak címűt olvashatják az érdeklődők.

europaA három kiadó elhivatott a kortárs európai irodalom bemutatásában, a rendezvény szervezői pedig fontosnak tartották, hogy a könyvek a kisebb települések könyvtáraiba eljutva minél szélesebb olvasóközönség által legyenek megismerhetők. Több könyvtár képviselője volt jelen a rendezvényen, így remélmi lehet, hogy a könyvek Budapest határán kívül is népszerűek lesznek, és nagy érdeklődésre tartanak majd számot.

nyomtat

Szerzők

-- Ayhan Gökhan --


További írások a rovatból

irodalom

Bemutatták Szeles Judit Világatlasz című verseskötetét
Kritika Kukorelly Endre Ház, háború, halott című könyvéről
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról

Más művészeti ágakról

A köd című dráma a Kettőspont Színházban
Illusztrátorok beszámolója a Bolognai Gyermekkönyvvásárról
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés