bezár
 

film

2007. 11. 07.
Mumust ölt a zombi
Halloween (2007)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mumust ölt a zombi „– Ha nem hagyod abba, kisfiam, elvisz a Mumus!– Jaj, ne! Félek! Ki az a Mumus, Anyu? A megtestesült Gonosz, félelmeim és szorongásaim kivetülése, a mindennapjainkat kísértő Sátán?– Nem. A Mumus egy csonka család elnyomott gyermeke, aki az őt ért traumák hatására az erőszakba menekült. Rossz szociális helyzete is szerepet játszott személyiségének eltorzulásában. Mindenesetre jobb, ha félsz tőle, mert elviszi a rossz gyerekeket!"Rob Zombie a fenti párbeszéd szemléltetésére rendezhette meg a slasher-alapmű elbaltázott remake-jét.
Remake-szezon van, alacsonyan szállnak a meggyalázott klasszikusok. Az invázió és az új Halloween után engem már csak egy szépemlékű mozi felújítása érdekel: Spielberg Cápájáé.

Első jelenet: A Cápa anyukáját látjuk. Jó karban lévő, igazán áramvonalas nőstény, aki sajnos csak ritkán jut jobb falatokhoz, és rájákkal járkál randizni. Gyermekét, a későbbi Nagy Fehér Cápát megsínylik ezek az évek, ráadásul a haverjai pontynak csúfolják, rendszeresen leüti egy tengerisügér-banda, és a fogai is szabályozásra szorulnának. Miután az öreg halász fejbekókányolja, Cápánk teljesen elveszíti a vizet uszonyai alól. Évekig érleli magában a dühöt, hogy aztán a film 50. perce táján felbukkanjon Amity partjainál, és mészárolni kezdje az úszni vágyó turistákat.

Nem szemléltetem több példával a helyzetet, amely – sajnos – túlzás nélkül tragikus. Pedig Rob Zombie rendező jó szándékához kétség sem férhet. Nem azért tesz anális erőszakot John Carpenter 1978-as moziján, hogy nagyot kaszáljon (szemben például A texasi láncfűrészes mészárlás – nagyságrendekkel sikerültebb – remake-jével), vagy a feldolgozásfilmek létének paradoxonát szemléltesse egy posztmodern tréfa keretében (mint Gus van Sant az ő Psychójával). Nem, Rob Zombie-t őszinte érzések vezérlik. Megtartotta a régi film sztoriját és jeleneteinek többségét, sőt olykor egész beállításokat lemásolt (jobbat amúgy sem tudott kitalálni…), viszont a koncepciót tökéletesen elvétette. Nem mintha erre a feldolgozásra bármi szükség lett volna, éppen ellenkezőleg: Michael Myers történetét már csontig lerágták, hét (!) hivatalos folytatása készült, még 5 éve is forgattak egy (mellesleg borzalmasan gyenge) Halloween-filmet. Ám attól még, hogy ez a remake (is) teljesen felesleges, lehetne nézhető, élvezhető. Egy jó slasher.

Az új Halloween azonban rossz slasher, és ez elsősorban annak köszönhető, hogy az új író-rendező arcot akart adni a Mumusnak. A Mumusnak nincs igazi arca (nem véletlenül visel minden valamire való slasher-hérosz maszkot az arcán – vagy éppen pizzát, mint Freddy Krueger). A Mumusnak nincs igazi személyisége. A Mumusnak nincs igazi múltja, éppen csak annyi, amennyi ahhoz kell, hogy Mumusnak tartsuk. William Goldman írt valami ilyesmit a könyvében a filmsztárokról, csak ő a rejtélyességre helyezte a hangsúlyt. Persze a Mumusnak is rejtélyesnek kell lennie (ő is filmsztár, kérdezzék meg Dr. Lectert), de legalább ennyire fontos, hogy ne árulja el magáról egykönnyen karikatúra mivoltát. A Mumus ugyanis szükségszerűen egy ijesztő karikatúra, nem pedig valós rém (az ugye már nem lenne Mumus).

Zombie első dolga az volt, hogy röhejes pszichologizálással gondosan leépítse a tudatos és bevallott Mumus-koncepciót, amelyet John Carpenter és Debra Hill dolgozott ki az első filmhez. A dialógusokban Zombie is meghagyta az utalásokat a boogeymanre, de a lényeget nyilván nem értette. Az ő Michael Myerse egy nyávogós, szőke, megalázott kiscsávó, aki csak azért nem lakik igazi white trash lakókocsiban, mert akkor ugrana a dramaturgiailag fontos Myers-ház. És persze a rendező elhagyta az eredeti mű egyik legtökéletesebb elemét, a (szinte) vágatlan, szubjektív kamerás nyitósnittet, hogy valami gyenge, közhelyes henteléssel helyettesítse. Technikai bravúr és feszültségkeltés helyett gore-t és vérfertőzős felhangokat adagol dögivel, amire viszont Carpenternek nem volt különösebben szüksége, ugyanis sokkal finomabban meg tudta oldani a dolgot. Amit Carpenter tudatosan került (például a Mumus arcának mutatása), annak lehetőségét Zombie tudatosan keresi, és még meg is fejeli a maga hülyeségeivel, például hórihorgas állatot csinál az eredetileg legfeljebb magas Myersből, pornóként ábrázolja a tinik közötti szexet, és elkezdi magyarázgatni a maszk (illetve itt már maszkok) viselésének okát. És mindennek az okát talán maga sem sejti.

Persze több mindenből sejteni lehet, hogy Zombie valójában a túl mélyre sikerült meghajlás közben fejelte le Carpentert: számolatlanul dobja be a műfaj kultszínészeit (Udo Kier, Clint Howard, Brad Dourif, Danny Trejo, Bill Moseley, Tom Towles, Sid Haig, Dee Wallace…), mutogatja a sci-fi- és horrorklasszikusokat a tévéképernyőkön, valamint a pszichológus-ellenlábast alakító Malcolm McDowell megválasztásánál is igyekezett a szerepet eredetileg alakító Donald Pleasence karakteréhez alkalmazkodni. Ez azonban mind kevés. Az eredeti Halloween sem volt feltétlenül minden ízében tökéletes, a sok másolás hatására a fénye is bőven megkopott, de még így is a jobb horrorok (és legjobb slasherek) közé tartozik.

És az új változat? Rob Zombie a lehető legnagyobb szeretettel és gondossággal magához vonta egyik kedvenc filmjét, az ölébe ültette, megsimogatta a fejét, aztán addig szorította magához végtelen nagy szerelmében, amíg az kilehelte sokat próbált lelkét. Béke a Halloween poraira.
nyomtat

Szerzők

-- Orosdy Dániel --


További írások a rovatból

A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés