bezár
 

zene

2015. 05. 04.
Itt nem lehet hibázni
Beszélgetés Halas Dórával, a Soharóza karnagyával
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Itt nem lehet hibázni Aki 5 perc hírnévre vágyik és ki szeretné próbálni, hogy milyen karmester válna belőle, látogasson el május 5-én, kedden a Trafóba, ahol a Soharóza és a Bélaműhely improvizációs estjére kerül sor: bárki felállhat a közönség soraiból és mozdulataival, gesztusaival irányíthatja a fellépőket. Az esemény kapcsán a 25 fős Soharóza kórus vezetőjével, Halas Dórával beszélgettem.

PRAE.HU: A Bélaműhely egyik tagja szerint amikor kiáll elétek valaki vezényelni, lehetetlen, hogy hibázzon. Szerinted is így van?

Igen. Pontosan azért nem lehet hibázni, mert végtelen a lehetőségek száma, hogy hogyan vezényeljen az ember. Az, hogy milyen impulzusokat ad a karmester, sem technikailag, sem érzelmileg nem meghatározható, úgyhogy innentől kezdve nem tudod azt mondani, hogy valaki jobb mint a másik. Olyat lehet mondani, hogy az egyik energikusabb, a másik meg kifinomultabb, azt viszont, hogy valaki rossz, nem.

Az egyetlen technikai dolog, amit figyelembe kell vennünk – erről egyébként pont tegnap beszéltünk, a próbánkon –, hogy nincs egységes megállapodásunk abban, hogyan értelmezzük a karmestert. Akkor van zavar, ha valahogy mindenki másféleképpen értelmez valamit, és ez bennünk egyfajta bizonytalanságot kelt.

Ez nem hiba, hanem olyan dolog, amiről tegnap például technikai szempontból kellett beszélnünk, hogy mi van egy ilyen helyzetben? Hogyan reagálunk a bizonytalanságra vagy arra, ami nekünk nem egyértelmű? A karmester részéről ez egyáltalán nem hiba. Azt mondhatjuk, hogy ha a végeredmény egy bizonytalan zene, az is leképezi azt, amit a karmester mutatott.

PRAE.HU: Van, amikor a társaság egy kicsit dekoncentráltabb és nem tud annyira ráhangolódni arra az emberre, aki odaáll eléjük?

Nem, szerintem olyan nincs, hogy dekoncentrált, maximum olyan van, hogy fáradt. A Bélaműhely találta ki ezt a műfajt, még évekkel ezelőtt. Nekik többéves tapasztalatuk van benne. Mi csak két hónappal ezelőtt kezdtünk el ezzel foglalkozni. Persze korábban már csináltunk improvizációs játékokat, workshopokat, de konkrétan a karmesterjátékkal most ismerkedtünk meg.

A kórus egyelőre még ott tartott a múlt heti nyilvános főpróbán, hogy nem bírt másfél órán át koncentrálni, hiszen elképesztő figyelemre van szükség. Egyrészt folyamatosan figyelned kell azt, aki kiáll, adja az impulzusokat, és a húsz szólamtársadat, hogy egy hangszerként szólaljatok meg, ne pedig egy masszaként. Úgyhogy most ezen is dolgozunk, hogy ilyen-olyan megoldásokkal, de áthidaljuk ezt a problémát az előadásig.

PRAE.HU: Egyébként mennyire vállalkozókedvűek az emberek egy-egy ilyen koncert alkalmával?

Nekünk a kórussal most van az első ilyen koncertünk, úgyhogy erre inkább a Bélaműhelyesek tudnának válaszolni. Amit az elmondásaikból hallunk: abszolút jönnek az emberek. Persze a hely adottságaitól is függ, mert például ők játszottak már a Szimplában, ahol adott a családias hangulat vagy fesztiválokon, ahol ellazultabbak az emberek.

Az, hogy ugyanez a Trafónak a nagyszínpadán hogyan tud egy fekete térben érvényesülni, az tényleg csak most kedden derül ki. Mindannyian nagyon kíváncsian várjuk. Istó, a Bélaműhely vezetője megpróbálta úgy felépíteni az egészet, hogy - amivel csak lehet - támogassa az érzést a résztvevőkben, hogy ez egy játék és nem egy előadás, amelyre azzal a  gondolattal mennének az emberek, hogy „akkor szolgáljanak ki, mutassanak valami jót”.

A fények is valószínűleg úgy működnek majd, hogy közönségfény lesz, azaz nem lesz megvilágított színpad, ami talán elrettentené az embereket, hogy felálljanak és kijöjjenek. Mindennel azon leszünk, hogy egy játékhangulat alakuljon ki. De meglátjuk, kedden lesz a puding próbája.

PRAE.HU: A Kelenföldi Erőműben 2012-ben egyébként egy ehhez hasonló performansszal készültetek, nem?

Az a Soharóza egyik improvizációs koncertje volt. Lemezbemutató koncert volt, és mivel maga a lemez is improvizációkra épül, ezért ugyanazokat a játékszabályokat adtuk elő a lemezbemutatón. Ott is volt közönségbevonás, de így, ilyen formában nem. A karmesterjáték nagyon konkrét játékszabályokra épül. Ezt mi még nem csináltuk... kedden lesz a premier.

PRAE.HU: Értem. A mozgás mennyire fontos a fellépéseiteknél és a próbákon?

Szerintem a mozgás – főleg amatőröknél – elősegítője az éneklésnek. Vele kilazítunk olyan izmokat, amiket az ember mondjuk tudatosan nem tudna elengedni, ha viszont tekerek egyet a derekamon, akkor máris kilazult és máris kiengedek olyan levegőket a tüdőmből, amiket valami miatt összeszorítottam.

Az összes beéneklést úgy csinálom a kórussal, hogy folyamatosan mozgatom őket. Ebbe beletartozik a relaxációs, ellazultabb mozgás és a nagyon intenzív is, például amikor olyan mozdulatot csinálunk, mintha egy dárdát hajítanánk el. Amiket pedig a koncertjeinken alkalmazunk, az már egy ilyen összművészeti elgondolás.

Ez most valami nagy dolognak hangzik, de a legutóbbi, februári előadásunk, a Hildegard (kórusszínház egy 12. századi apátnő, Hildegard von Bingen, hagyatéka alapján – a szerk.), már igazából színházként is felfogható, mert az egész meg volt koreografálva. Ez az, ami engem valami miatt izgat, mi tudatosan nyitunk ilyen irányokba.

PRAE.HU: Akkor most néhány kérdést tennék fel veled kapcsolatban. A tanulmányaidban most hol tartasz?

Tavaly szereztem meg a doktorit a Zeneakadémián, kórusimprovizációból. Egy éve volt a zárókoncertem a BMC-ben.

PRAE.HU: A zenei közegben kik azok az emberek, akik téged inspiráltak?

Ez azért nehéz kérdés, mert az én agyam valahogy nem úgy működik, hogy egyszer volt egy nagy élményem, és akkor az egy életre hatással van rám, hanem napról napra történnek velem dolgok; teszem azt elmegyek egy színházi előadásra, koncertre vagy meghallok egy zenét. Ezek az impulzusok folyamatosan épülnek be. Valószínűleg azért van így, mert nagyon rossz a memóriám.

Mivel hosszú ideig énekeltem hagyományos kórusban, a régizene iránti szeretet erősen bennem van: a barokk korszakot nagyon kedvelem, mert ebben egy olyan gondolkodásmód, kommunikáció van, ami egyben nagyon kortárs, már-már futurista. Így én mindig is a régi és a kortárs zenét szerettem, ami közte van, azt valahogy nem. Aki pedig alapvetően meghatározta azt, hogy a kórusimprovizáció irányába menjek el, egy Gunnar Eriksson nevű svéd karnagy volt, akinél először láttam ezeket a kórusra épülő, alap improvizációs technikákat.

PRAE.HU: Mi volt a kedvenc fellépésed, ahol a kórus szerepelt?

Mindegyik előadás más miatt volt jó. Például a Kelenföldi Erőműben lévő koncertünk olyan időszakra esett, amikor nem kaptam túl pozitív visszajelzéseket a munkámmal kapcsolatban. Most, két évvel később visszanéztem a videót és magam is meglepődtem, hogy milyen újszerű dolgokat csináltunk, miközben akkor ezt egyáltalán nem éreztem.

De hogy válaszoljak is a kérdésedre, én az összes olyan előadást szerettem, amit hosszú munka során raktunk össze. Amiket kevésbé szeretek így utólag: azok az esetek, amikor csak úgy meghívtak valahova, és akkor hirtelen kellett összeállítani valamit.

Mindig elegendő időt kell hagyni még egy ilyen karmesterjáték esetében is, ami a Trafóban lesz. Erre is két hónapon keresztül próbálunk, három intenzív hétvégén, heti többszöri próbákon vagyunk túl, miközben elvileg „csak” egy improvizációs játékról van szó. Egyszerűen szükség van erre az időre, hogy úgy tudjunk együtt dolgozni, hogy az működjön is.

Minden olyan projektünk, amelyre időt szántunk, és mondjuk nagyon intenzíven, fél évet készültünk rá, kedves számomra. Most a legutóbbi a hildegardi volt, amire nagyon büszke vagyok. Valami olyan dolgot raktunk össze látványban, mozgásban, hangban és szólókban, mely olyan dolgot képvisel, ami mi magunk vagyunk. Saját kreáció volt, a kórustagok maguk írták hozzá a zenét.

PRAE.HU: Tudom, nagy téma, csak néhány mondatban szeretném, ha válaszolnál: a gyerekek zenei nevelésében mit változtatnál?

Tényleg nagy téma, de össze tudom foglalni. Én nagyon ideálisnak tartanám, ha a zenei nevelés az alapműveltséghez tartozna. Úgyanúgy, ahogy a rendszeres tornaórák, melyeket szintén nagyon fontosnak tartok, a művészeti nevelés is a mindennapok részévé kéne, hogy váljon, hogy a gyerek belelásson, kipróbálja, kísérletezzen vele.

Azt gondolom, hogy az ember attól lesz ember, hogy nemcsak tudást halmoz fel, hanem tapasztalatokat szerez az élet minden területén, beleértve azt is, hogy fákból farag dolgokat meg azt is, hogy olyan zeneórája legyen, ahol nemcsak egy klasszikus tudást szerez meg, hanem ahol kipróbálhatja azt, hogy milyen a csendet hallgatni, utána meg a zörejeket.

Annyi aspektusa van a zenének, amiről egyáltalán nem esik szó egy hagyományos énekórán. Közben pedig iszonyatosan tágítaná a gyerek agyát, ha napi szinten improvizációs játékokkal ismerkedhetne. Egyszerűen más emberek lennének, ha gyerekkorban minden nap mozognának, faragnának, énekelnének, figyelnének egymásra. A karmesterjáték egy nagyszerű zenepedagógiai módszer, amit én simán beemelnék a tantervbe, mert olyan figyelemre késztet, ami nemcsak a zenében, hanem a társadalomban is érvényesülhet.

PRAE.HU: Utolsó kérdésem az lenne, hogy miért menjünk el a keddi koncertre, illetve kiknek ajánlod?

Azoknak ajánlom, akik azt gondolják magukról, hogy szeretnek játszani. Azt hiszem az egyik bélaműhelyes fogalmazta meg, hogy ez igazából nem koncert, nem zene, vagyis nemcsak az, hanem színházi helyzetek: az ember azzal szembesül, hogy kimegy egy idegen ember az ének- és zenekar elé és anélkül, hogy megbeszéltek volna egy közös nyelvet, jelrendszert az előadókkal, létre fog jönni valami.

Ez egy kommunikációs forma: ő elkezd mozogni, arra valamilyen reakció lesz, amire ő újra reagálhat, ha nem tetszik neki, módosíthat is. Oda-vissza kommunikáció zajlik. Egy csomó olyan emberi szituáció jön létre – akárcsak az életben –, ami azon alapszik, hogy megértjük-e egymást.

Mást csinálunk, mint amit szeretne, megpróbál kifejezni valamit, de aztán mi nem azt adjuk vissza, amit mondjuk a kezével mutat, mert mást érzünk a szemében vagy a testbeszédében. Röviden tehát bárkinek ajánlom, de szerintem akkor tudja valaki kívülről is élvezni a koncertet, ha ezeket a pillanatokat keresi és nem csak passzívan hátradől és azt mondja, hogy "na, akkor most jöjjön létre valami jó zene"!

Mert nem ez a cél. Az is lehet, hogy totál káosz fog szólni, viszont nagyon erős interakciók történnek a karmester és a zenészek között, és innentől kezdve ez már érdekes folyamat, így akkor ez már inkább lesz színház, nem pedig egy koncert, amely csupán a zene élvezetéről szól. Üzenem azoknak, akik eljönnek, hogy – ha nem is a színpadon, de – fejben mindenképpen legyenek aktívak. Ekkor fognak mind a fellépők, mind a többiek valami plusszal hazamenni.

További információ a Trafó honlapján.

A Soharózáról bővebben ITT.

Soharóza

A kép forrása: http://soharoza.hu/galeria/

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szlávik Dóra --


További írások a rovatból

Vivaldi/Jupiter, Alpha Records, 2019.
Fischer Iván változata A Müpában
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról

Más művészeti ágakról

art&design

Hogyan halunk meg váratlanul Hogyan halunk meg váratlanul
Mesterem, Slavko Matković*, a Bosch+Bosch csoport alapítójának emlékére
színház

Problémadarab komoly problémákkal Problémadarab komoly problémákkal
Shakespeare-vendégelőadás Ján Klata rendezésében: Szeget szeggel
art&design

Én lenni, nem Én lenni, nem
Késői gondolatok az „új szenzibilitásról”*


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés