bezár
 

gyerek

2015. 05. 09.
Egészséges és fogyatékossággal élő gyerekek rajzaiból látható kiállítás Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egészséges és fogyatékossággal élő gyerekek rajzait bemutató kiállítás látható május 21-én a budapesti Próféta Galériában, a ZOOM Egyesület szervezésében.

A tárlaton - amely 17 és 20 óra között látogatható - egészséges, látássérült, siket, mozgásukban korlátozott, vagy más testi betegséggel élő gyermekek alkotásai  láthatók. A rajzokat virtuálisan örökbe lehet fogadni, a befolyt összeget pedig a gyermekek iskolái, egyesületei, csoportjai kapják majd - közölték a szervezők az MTI-vel.

prae.hu

A kiállítást június 6-tól a hónap végéig Gyöngyösön, majd a szervezők tervei szerint több helyszínen, így egyebek mellett Nyíregyházán és Balassagyarmaton is megtekinthetik majd az érdeklődők.

A program célja, hogy felhívja a figyelmet a minden gyerekben ott szunnyadó tehetségre, egymás megbecsülésére és a különbözőségeinkben rejlő egyformaságunkra, valamint arra, hogy nem szabad szégyellni és titkolni a betegségből fakadó "másságot".

A tárlat egy nagyszabású projektsorozat része, amelynek egyik állomása lesz Gyöngyösön a több mint 4000 gyermek bevonásával végzendő vércukorszint-szűrővizsgálat és a Mozdulj Az Egészségedért Mozgalom életre hívása.

A misszió mögé állt mások mellett Kovács Kati, Jakupcsek Gabriella, Gálvölgyi János, D. Tóth Kriszta, Dobó Kata, Béres Alexandra, Trokán Péter, Halász Judit, Kovács Áron, Haumann Péter, az Irie Maffia tagjai, az Alma együttes, a Balkan Fanatik és a KFT zenekar, Bálint gazda és Talmácsi Gábor is.

További információk a ZOOM Misszió helyszíneiről és programjairól az egyesület Facebook-oldalán olvashatók.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Christian Ditter: Momo
gyerek

Ismét megrendezik a Generali Gyerek Szigetet
gyerek

A cigány kultúra megismerését segítő programmal készülnek

Más művészeti ágakról

Fehér Renátó A merénylők fénykora című kisregényéről
Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting
art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés