art&design
A konferencia előadásai két szekcióba rendeződtek. A délelőtti szekció az apokalipszis művészeti vonatkozásaival foglalkozott egy szublimáltabb szempontrendszer felől közelítve a világvége kérdéséhez.
Dr. Bognár Szilvia a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének vezetője egy élvezetes, bőséges képanyaggal szemléltetett klasszikus művészettörténeti előadást tartott Albrecht Dürer Apokalipszis fametszetsorozatáról és a Jelenések könyvének 16. századi metszetillusztrációiról. Az előadás részletesen mutatta be a Dürer-metszetek kialakulási körülményeit és analógiáit.
Dr. Concha Herrero Carretero spanyol művészettörténész Madridból érkezett a konferenciára, hogy egy monumentális, 16. századi kárpit történetével ismertesse meg a hallgatóságot. A II. Fülöp spanyol király által finanszírozott és igen hányattatott sorsú, Apokalipszis tematikájú alkotás Brüsszelben, Willem de Pannemaker műhelyében készült el, majd egy tengeri hajószerencsétlenséget csak részben vészelt át. Az előadó nemcsak a Madridtól körülbelül nyolcvan kilométerre kiállított textil provenienciájára vonatkozó kérdéseket járta körül, hanem annak ikonográfiáját és stílusát is elemezte.
![]()
A délutáni szekció Dr. Pápai Lívia szabadfoglalkozású művész A kép és szövet ökológiája című, az előbbinél sokkal nagyobb történeti és elméleti távlatokat átfogó előadásával vette kezdetét. A széles perspektívájú, interdiszciplináris szellemiségű előadás egészen a prekolumbián szövőkultúra tízezer éves távlatáig tekintett vissza, és egészen a Bauhausig, sőt a jelenig vázolta fel az emberiséggel egyidős textil műfaj anyaghasználati kérdéseinek és filozófiai hátterének érdekességeit. A művésznő azon textilelméleti kutatásaiba engedett betekintést, melyekről már DLA-dolgozatában is értekezett, s amely gondolatokat saját művészi pályáján is folyamatosan újragondol, átértelmez. (Mint például a 2005-ben megjelent Élő szövet című kiállítási katalógusban.)
Dr. Barcza Dániel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design Intézetének vezetője bravúros retorikájú előadást tartott Apollo-paradigma címmel. (Habár bölcsészként arra számítottam, hogy Friedrich Nietzsche A tragédia születése című könyvének esztétikai fogalmairól – dionüszoszi és apollói művészet – hallunk majd új megközelítésben, egészen más történt.) Barcza gondolatmenetének kiindulópontja a huszadik század derekának egyik legizgalmasabb technikai kihívása, a holdutazás volt, amely szerinte szimbolikusan megjeleníti azt a folyamatosan gyorsuló versengést, amelyet a „homo technicus” saját világhódítási ösztöneivel vív. Az előadás rámutatott, hogy mára a globális szintű problémák száznyolcvan fokos fordulatot vettek. A fejlődés fenntarthatóságának feltételét napjainkban már nem a Hold vagy a Mars meghódíthatóságának kérdése, hanem a puszta túlélés, azaz jelképesen a Földre való biztonságos visszatérés jelenti. Azaz a fő kérdés a jelenben az, hogy az energiaforrások néhány évtized múlva kimerülő forrásait hogyan tudjuk majd pótolni, és az emberiség életbentartásához szükséges anyagi javakat miképp leszünk képesek alternatív módszerekkel előteremteni. Az előadás a környezettudatos design és formatervezés megoldásaiból mutatott be néhányat.
![]()
Dr. Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság marosvásárhelyi fiókszervezetének elnöke gyakorlati megközelítésben, sok tényt és grafikont felvonultatva mutatta be azt a tevékenységet, amelyet a fenntartható gazdálkodás jegyében végeznek az erdélyi városban. Külön kitért arra, hogy politikusként, műszaki szakemberként hogyan áll a kérdéshez, és mit gondol a művészet szerepéről, amely szerinte kívül áll az Apokalipszisen vagy krízisen. Csegzi néhány példát is bemutatott a művészi törekvések Marosvásárhelyen jellemző támogatására.
Dr. Hubbes László, a Sapientia Egyetem Csíkszeredai MTK Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa két egymással párhuzamosan futó apokaliptikus reprezentációs hagyomány szimbólumairól beszélt a keresztény művészet és az egyetemes művészettörténet vonatkozásában. Az előadás komoly elméleti apparátust és művészettörténeti példaanyagot vonultatott fel az ókeresztény mozaikoktól – saját kutatási eredményei mellett olyan tudósok elméleteit ismertetve, mint John J. Collins, Gilbert Durand, Pogány Károly vagy Norhtrop Frye – egészen a kortárs Armageddon-filmekig.
![]()
Dr. Zsolnai László közgazdász igen provokatív, Egyedül a művészet mentheti meg a világot című előadása zárta a délutáni szekciót. Az előadó egy híres Heidegger-szállóigével („Bennünket csak egy isten menthet meg”) indított, és az említett filozófus technikai civilizációra vonatkozó fejtegetéseivel folytatta. Eszerint nem maga a technológia veszélyes, hanem amikor a technológia egy kizárólagos üzleti személettel kereszteződik. Az összefoglaló jellegű előadás kitért arra a fenyegetésre, amely a világban létező összes objektumra és szubjektumra vonatkozik, amennyiben azoknak egyedül termelő szempontból van jelentőségük. Zsolnai kifejtette, hogy habár a számító gondolkodás (calculative thinking) okozta pusztító folyamat nagyon erősnek, már-már túlerőben lévő ellenségnek tűnik, mégis van okunk a reményre. Hiszen léteznek olyan adekvát válaszok ezekre a problémákra, mint például Joseph Beuys művészeti vagy a Duna-kör közéleti tevékenysége, sőt ide sorolható véleménye szerint minden kézzel készített vagy természetbe belesimuló, ahhoz nem ellenségesen viszonyuló emberi alkotás is.
A konferenciát Dr. Horányi Attila, a MOME adjunktusa vezette le, aki néhol kritikus megjegyzéseivel, néhol kérdéseivel élénkítette a közönség és az előadók között létrejövő vitákat, párbeszédeket. Az előadások után Rodolphe Viémont majdnem egyórás filmjének levetítésére került sor, amely részletesen bemutatta az Angers-i Apokalipszis-kárpitot.
![]()
A konferencia közönsége javarészt az említett egyesület tagjaiból és vizualitással foglalkozó szakmákat képviselőkből tevődött össze, akik – a szervezők szándékának megfelelően – az egész napos programon inspirációt meríthettek az egyéni és közös gondolkozáshoz, cselekvéshez.
A humán és egzakt szempontú megközelítések egymásra vetítésének izgalmas szellemi keresztmetszetéből létrejövő konferencia előadásainak anyagát hamarosan katalógusban is megjelentetik a szervezők. A sokféle területről érkező szakembereket itthonról és külföldről egyaránt bevonó nemzetközi programsorozatnak, melynek egyik állomását képviselte ez a konferencia, még számos felvonása lesz, mint például az Apokalipszis témájához kapcsolódó nagyszabású kárpitművészeti kiállítás is, melynek egyik fő résztvevője és szervezője szintén a Magyar Kárpitművészek Egyesülete.
Apokalipszis vagy globális fenntarthatóság konferencia, Budapest, Budavári Palota B épület, 2015. április 15.
Fotók: Csipes Antal



