Ahogy azt meghirdették, a koncert Víg Mihály Cseh Tamás-dalokból álló szettjével kezdődött. A Víg által két részesként felkonferált program első fele pedig kis híján kitett egy órát, így aztán - úgy vélem - hosszabb volt a kelleténél. Való igaz, a program kiírásában nem csak az szerepelt, hogy „15 éves a Werckmeister harmóniák", hanem az is, hogy „Cseh Tamás dalok”, de nem véletlenül ebben a sorrendben. A koncert felét tette ki a Cseh Tamás szett (vagy talán még kicsivel többet is), pedig a Werckmeister harmóniák volt az apropó és a húzónév - mintha a sztárelőadó alig játszana többet, mint az előzenekar.

Víg előadásában zeneileg nem volt említésre méltó hiba, e konkrét koncert részeként azonban hiábavalónak bizonyult a remeklése. Ugyanis már a koncert ezen első fele nyitányától elkezdték vetíteni a Werckmeister harmóniákat, éppúgy három vásznon, mint legutóbb a Claudio Simonetti-féle Goblin által előadott Sóhajok (Suspiria) filmzene koncert alkalmával.

De mégis, mi köze a Cseh Tamás daloknak Tarr pont eme, 2000-ben bemutatott filmjéhez? Olyan sok nincs. Egyszerűen meg kellett volna várni a vetítéssel a program második félidejét. Így a zene és a háttérvetítés teljesen külön életet élt, mindkettő a maga útját járta. Megosztották a közönség figyelmét, zavaró összhatást keltve, az igazi gond mégis az volt, hogy ezzel a program második felének sorsát is megpecsételték.

Ha csak nem vettük meg DVD-n és szereztünk hozzá projektort, akkor ezt a filmet 15 éve láthattuk utoljára vásznon. Nagy élmény lehetett volna, ahogy a háttérvetítést és az élő filmzenét összekomponálják a program második felében, de csak ha akkor látjuk először újra a film jeleneteit. Ehhez képest a filmet sikerült nem pusztán hatástalanul, de a zenei élményt is hátráltató hatással elindítani, már a Cseh Tamás szett alatt.

A néma jelenetekről eszünkbe juthatott, hogy milyen emlékezetes filmzene futott alattuk, amilyen például a Valuska című tétel, rögtön a Tarr-mozi elején. Mindez sajnos épp aközben járhatott a fejünkben, hogy Víg Cseh Tamást játszott.

De sebaj, kis szünet után érkezett a fő attrakció, a második felvonás. Víg egy vonósnégyest és egy zongoristát konferált fel, arra is kitérve, hogy utóbbi a youtube-ról tanulta meg a két tételt a filmből, nevezetesen a Valuska és az Öreg címűeket. És a dolgok itt fordultak csak igazán rosszra: a gond itt már az volt, hogy a film vetítését újraindították már a szünet kezdetén, és mire a hangszeresek belevágtak volna a Valuskába, a film nyitánya, amiben e tétel elhangzik, már lepörgött a vásznon. A film aztán mindenféle beavatkozás nélkül futott tovább a Tarr-opuszban jóval később érkező Öreg eljátszása alatt is.

Már az okot adhatott az aggodalomra, amikor a kezdés előtt a technikusok tesztelték a háttérvetítést. Láthattuk, hogy egyszerűen betették egy DVD kópiáról a Werckmeister harmóniákat, majd elindították az elejétől. „Víg Mihály eljátssza egy vonósnégyessel a film kapcsolódó jeleneteinek vetítésével a hozzájuk írt betéteket” - ígérte a programajánló. Úgy lett volna az igazi, ha tényleg a vonatkozó jelenethez ugranak a filmben, szinkronizálják a zenét és a mozit, de nem ezt tették, mintha sosem hallottak volna arról, hogy a DVD-t lehet tekerni (előre és vissza is), sőt fejezetválasztás menüpont is létezik.

Vagy arról, hogy a DVD-ről mindenféle illegális tevékenység vagy szaktudás nélkül is fel lehet másolni a filmet egy számítógépre, ott kivágni belőle a szükséges jeleneteket és mindezt újra kiírni egy lemezre. Claudio Simonetti és a Goblin minden probléma nélkül megtették ezt: amikor nem a Sóhajokat vagy a Mélyvöröst (Profondo Rosso) játsszák, hanem hagyományos koncertet adnak, összekomponálják a vonatkozó szcénát a játszott filmzenei tétellel.

Miután Víg lekonferálta a Werckmeister harmóniákat, a zongorista távozott, és a vonósnégyes tételek következtek, sajnos még mindig a megállíthatatlanul pergő film előtt. Szomorkás darabjaik illettek ugyan a Werckmeister harmóniák zenéjéhez, de ebben ki is merült a kapcsolat köztük és a továbbra is külön utakon járó filmvetítés közt.

Ekkor ráadásul a vonósoknak már a sírból kellett visszahozniuk a koncertet, és ez akkor sem sikerült volna, ha valami zenetörténeti jelentőségű bravúrral vágják ki magukat. Nem csak Víg, de a többi zenész játékában sem volt különösebb hiba, annál fájóbb viszont, hogy a koncert koncepciójának hiánya, a műsor esetleges, véletlenszerű volta lerontotta a végeredményt.

Ez a program nem csak zenei, de filmes, azaz intermediális, összművészeti élményt is ígért. Ebből semmi nem lett a hol fölösleges, hol elcsúszott, és emiatt mindig zavaró háttérvetítés okán, ami a zenei élményt is csorbította.

Csak módjával sikerült tehát egész estés programot kerekíteni a Werckmeister harmóniák zenéje köré. Mennyiségben nem volt hiány, negyedóra filmzene helyett két órás műsort kaptunk, de a kvantitás a minőség kárára ment. Bár ezúttal alig sikerült, megkockáztatom, sikerülhetett volna koherens koncertet keríteni e filmzene köré.

Ha megnézzük a Sóhajokat vagy a Mélyvöröst, kettőnél sokkal több emlékezetes tétel azokban sincs. Nem azt mondom, hogy le kellett volna egészében és hanggal együtt vetíteni a két és fél órás mozit, de például miért nem Víg többi Tarr-filmzenéjét használták körítésnek és komponálták össze a filmekből kiemelt jelenetekkel?

Az Őszi Almanach, a Kárhozat, a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák filmzenéi egy külön CD-n is megjelentek (Víg Mihály: Filmzenék Tarr Béla filmjeihez), érdemes lett volna tehát inkább azt eljátszani, kihasználva az A38 projektorait és vásznait.

Víg ráadásul nem először kísérletezik ilyesmivel, hisz csinált már hasonlót a Sátántangó 20. évfordulóján is. Mozi és zene összeházasításához egyértelműen remekül ért, hisz nem csak Tarr Bélával dolgozott már, filmzeneszerzőként ma is találkozhatunk a nevével.

Ha követi - például - Simonetti és a Goblin példáját, öt év múlva talán látunk és hallunk majd egy sokkal kiforrottabb Werckmeiser harmóniák filmzene-koncertet.

A képek forrása: http://www.filmtett.ro/cikk/593/tarr-bela-werckmeister-harmoniak (a szerk.)