A mór etnikumhoz tartozó griot családok hagyományához híven Noura Mint Seymali gyermekkorától része a nouakchotti (Mauritánia) zenei áramlásnak. Griotnak, a nyugat-afrikai társadalmak zenészeit és a történetmondók kasztját nevezik, akik művészetükbe ágyazva őrzik és megénekelik népük történelmi pillanatait, mindennapi történéseit. Máig a régió gyakori jelensége, hogy intézményi háttér hiányában a család veszi magára a művészeti nevelés feladatát, így őrködve az iszlám, fekete afrikai és francia behatásokban gazdag arab dallamvilágok és dialektusok felett.

Elsőként Noura édesapja – elismert zeneszerző és tanár –, Dimi Mint Abba énekesnővel karöltve nyitott a nemzetközi színtér felé. Ők ketten, kihasználva a globalizáció előnyeit, szívesen kísérleteztek különböző zenei stílusok ötvözésével. Így Noura tinédzserkorától már Európában turnézott nevelőanyja háttérénekeseként, ami jelentős hatást gyakorolt saját hangzáskeresésére. Mielőtt még a világzenei listák élére énekelte volna magát, a folyamatosan mozgásban lévő család zenei kontextusában alkotott. Egy helyi tévécsatorna tolmácsolásában például itt nevelőanyja balján tűnik fel:

A családi hatások jelentőségével folytatva Noura nagymamája érdemel szót – és zenét. Hiszen ő adott az öt éves kislány kezébe ardint, olyan hárfa-szerű húros hangszert, amin kizárólag nők játszanak Mauritániában. A Nourával készült interjúkból ugyan keveset tudunk meg a generációkon átívelő muzikális nyelvezetről és benyomásokról, de bizonyos, hogy 2014-es lemezén (Tzenni), Emin Emineïna Chouweynë című dalában és ardin játékában ott lebeg nagyszülője zenei szellemisége.  

Ahogyan Noura személye és játéka köré fonódnak a dalok, úgy kapott nagyobb hangsúlyt az ardin is a modern rock-folk formációban. Ilyenkor az énekesnő ardin játéka tökéletes rezonanciába lép az elektromos gitárrá formált tidinittel. Nem véletlenszerű a két hangszer összecsengése, ugyanis a griot zenei kultúrában egymást kiegészítve és támogatva jelennek meg. Aki pedig a vibráló húrjátékról ismerhető fel, nem más, mint Jeiche Ould Chighaly, Noura férje. Míg Mauritániában Jeiche dinamikájában erőteljes ritmusokat szór a közönségre, Noura a lágy, tradicionális vonalat követi. Közös fellépéseik nem egyszerű egymásra hangolódások egymásutánja, inkább olyan folyamatosságot sejtető zenei szimbiózisként értelmezhető, ami mauritániai esküvők és otthoni jammelések alkalmával bontakozik ki igazán. A koncertek alkalmával kettejük összjátékában fellelhető bluesos és pszichedelikus áthajlások teszi különlegessé zenéjüket. Ezt az elektronizált tradíciót producerükkel, Matthew Tinarival közösen öntötték modern formába: dob és basszus hozzáadásával elegyítették, hogy poposabbá tegyék hangzásvilágukat, annak érdekében, hogy a nyugati közönség számára is táncolhatóan hangozzék.

A griot művészek körében különösen fontos az érzelmek zenei transzformációja, legyen az perszonális indíttatású vagy az egész társadalomra kiható öröm és dekadencia érzése. A különböző hangulatok megjelenítésére hagyományosan öt móduszt alkalmaztak játékukban, hogy a királyi udvar népét elragadtassák. Így rituális köröket generálva, az udvari zenészek olyan érzelemdús állapotokat tudtak megjeleníteni, mint például a háború, ártatlanság vagy az elfogadás érzése. Noura ezt az energikus körforgást Tzenni című lemezén idézi meg, aminek dallamszerkezete ugyan eltávolodott a rigorózus, öt móduszt kívánó kerettől, de továbbra is ebből a hangsorból merít. Már a Tzenni albumcím/dal is az udvari előadások hangulatára utal, ami szabad fordításban annyit tesz: örvénylő tánc. 

A Sziget Világzenei Színpad közönségét is magával ragadta 2015-ben az arab dialektussal ízesített dallamok örvénysorozata. Noura - szinte varázslónő szerepébe bújva  kezdetben csak óvatosan invitált örömzenei összejövetelre, majd finoman gyorsuló kézmozdulatokkal táncra intett mindenkit. Repetitív, körkörös dallamok hatására a melegtől lézengő közönség násznépi hangulatba sodoródott, és máris rock elemekkel dúsított mauritániai folk ringatta csípőjüket. Gyerekek, férfiak, nők, félénken érdeklődők gyűltek körbe, akik mosolyogva konstatálták kiváltságos helyzetüket: Noura Mint Seymali nekik énekel.

Az énekesnő augusztusban első alkalommal látogatott el Magyarországra. Ugyan a Világzenei Színpad kitűnő előadókat lát vendégül, de a sivatagi hőséget megközelítő meleg és a kora esti kezdés nem vonzott nagy közönséget a mauritániai zenére. Ettől függetlenül Noura és zenésztársai ugyanolyan őszinte odaadással zenéltek, ahogyan azt Ljubljanában is tették, a Druga Godba világzenei fesztiválon. A mauritániai folk-rock, a különböző koncerthelyszínek és tapasztalatok ellenére hasonló benyomásokat ébresztett bennem: mintha Noura és Jeiche személyes meghívottja lettem volna egy közös örömtánc idejére.