bezár
 

irodalom

2015. 11. 18.
Nem jöttek vissza
A holokauszt és a családom kötetbemutató
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Eörsi Mátyás 2014-ben indította útjára A holokauszt és a családom elnevezésű Facebook csoportot azzal a céllal, hogy az áldozatok és az elkövetők családtagjai, leszármazottjai megoszhassák személyes történeteiket. A csoportnak sikerült szakítania a hallgatás kultúrájával: a bejegyzések özönleni kezdtek, így végre lehetőség nyílt arra, hogy „tudatosan együtt építsék a társadalom emlékezetét a zsidók és nem zsidók”. Az egy év alatt összegyűlt történetek most kötetben is megjelentek, ami egy újabb lépés múltunk és jelenünk megértése felé.

Az Átrium színpadára elsőként Büchler András lép ki, aki köszönti a családtagokat és az érdeklődőket, majd kiemeli, hogy milyen érdekes a magyar nyelv, ami még mindig eufemizál, ha a holokausztról beszél: az „elvitték őket” helyett azt mondjuk: „elmentek”, a „megölték őket” helyett pedig csak annyit: „nem jöttek vissza”. Büchler szerint ez a fajta elkendőzés többek között menedéket ad, felveti a remény lehetőségét, hiszen aki elment, az még visszajöhet… Ahhoz, hogy e nyelvi sajátosságokat még világosabban megértsük, Büchler Fenyves Katalin alkotószerkesztőt és Forrás-Bíró Aletta pszichológust szólítja a színpadra. Forrás-Bíró a Soá Alapítvány Vizuális Történeti Archívumának interjúival dolgozik, ezeknek részleteiből készít tananyagot, Fenyves kutatási területe pedig a zsidó társadalomtörténet, így mindketten elég sokat foglalkoznak a visszaemlékezések, családtörténetek feldolgozásával. Fenyves úgy látja, hogy a túlélők leszármazottai továbbviszik a családi terminológiát, nem váltanak, és azt tapasztalja, hogy a nem érintett fiatalok is eufemizálnak, amikor a holokauszt borzalmairól beszélnek. Forrás-Bíró ehhez még hozzáteszi, hogy a borzalmakról való beszéd egyre könnyebbé válik, egyrészt azért, mert aki mesél, az túlélte a szörnyűségeket, innen nézve pedig elveszik a történetek feloldhatatlan borzalma, másrészt a leszármazottak is könnyebben nyílnak meg, hiszen nem a közvetlen átélésből kell elmesélniük a személyes történeteket.

Büchler András, Fenyves Katalin és Forrás-Bíró Aletta

Forrás-Bíró jó kezdeményezésnek tartja a Facebook csoportot, hiszen lehetőséget és bátorítást adott azoknak is, akik eddig rejtőzködtek, azonban hangsúlyozza azt is, hogy ezek a bejegyzések kevéssé kontrollálhatóak az oktatás számára, illetve probléma lehet még az, hogy ezen a felületen a fiatalok esetenként nem megfelelően, nem a való életben elvárt normák szerint nyilvánulnak meg, amit alkalmanként elég nehéz lehet szabályozni. Az viszont tagadhatatlan, hogy ezek a történetek nagyon erős hatást gyakorolnak a nem érintettre is, hiszen átérezhetővé és átélhetővé teszik a borzalmakat. Éppen ezért nem volt lényeges az sem, hogy a szerkesztés során kijavítsák a pontatlan tényeket, a félreemlékezéseket, teszi hozzá Fenyves, mivel ezekben a visszaemlékezésekben nem a történet hitelessége, hanem a megélés hitelessége volt a fontos, ezért nem volt szükség a hibás dátumok, helyszínek korrigálására.

Fenyves elmondja még, hogy a szerkesztés során nagyon sok történetre ráismert, van tehát már pár alapelbeszélés, amelyek lenyomatként vannak jelen a kollektív emlékezetben, így maximálisan van létjogosultsága annak, hogy ezek a visszaemlékezések most könyv formájában kilépjenek a széles társadalmi nyilvánosságba. Ugyan a holokausztról való beszédnek megvan a saját nyelve, azonban ez bárki számára értelmezhető. Forrás-Bíró Aletta hozzáteszi azt is, hogy e történetek az oktatásban is megjelenhetnek, azonban az eredményességhez fontos, hogy az adott csoportra szabják az anyagot, hogy a pedagógusokat megfelelően kiképezzék e tudásanyag helyes átadására, illetve, hogy más forrásanyagokkal együtt használják ezeket a történeteket. Nyilvánvalóan nem az a cél, hogy a fiatalok azonosuljanak az áldozatokkal, sokkal inkább, hogy e történetekkel meghatározzák az emlékezési folyamat kereteit.

Bálint András

A beszélgetést követően Bálint András olvas fel néhány történetet, miközben Kovács Márton hegedűjátékát hallgatjuk, majd Regina Fritz történész érkezik a színpadra, aki a mostani kötetbe írt is egy tanulmányt. Fritz arról beszél, hogy Magyarországon már ‘45-ben voltak próbálkozások arra, hogy a túlélőket rávegyék a mesélésre, azonban nagyon sokan nem akartak beszélni a múltról, így a következő években egyre nagyobb lett a hallgatás. Ez csak a hetvenes évek végére változott meg, a túlélők leszármazottai kezdtek el beszélni a szörnyűségekről, az igazi áttörést azonban csak a rendszerváltozás hozta el, amikor a téma elfogadottsága hirtelen megnőtt, így az nyilvánosságra léphetett. Fritz úgy gondolja, hogy a mostani felélénkülés a jelenlegi politikai klíma miatt jöhetett létre és kiemeli, hogy nagyon érdekes és specifikus helyzet az, hogy itt a beszéd az ellenemlékezetből nőtte ki magát. (Ausztriában és Németországban a privát emlékezet és a hivatalos emlékezet jobban átfedi egymást, így a holokausztról való beszédet lényegében a hivatalos kultúra hívta elő.)

Pető Kata

Most Pető Kata olvas fel, Kovács Márton kíséri, majd Büchler a kötet két szerzőjét szólítja a színpadra, akik elmondják, hogy saját történetüket azért osztották meg a Facebookon, mert az “kikívánkozott belőlük”, hiszen otthon a családban nem lehetett erről beszélni és kérdezgetni, a történeteket csak a szüleik elejtett mondataiból tudták összerakni. Kihangsúlyozzák, hogy a Facebook csoportban kiváló közösség alakult ki, amihez jó érzés tartozni, az pedig külön öröm, hogy ezek a történetek a virtuálisból kiléptek a valóságba.

A Holokauszt és a családom. Park Könyvkiadó, Budapest, 2015 - kötetbemutató az Átrium Filmszínházban - 2015. 11. 12.

Fotó: Németh Dániel

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

Horváth Florencia felolvasóestje a Három Szerb Kávéházban
Lázár Bence András: Kávé, tejjel című könyv kötetbemutatója
irodalom

A hétköznapok esztétikája és a fantasztikus irodalom A hétköznapok esztétikája és a fantasztikus irodalom
Beszélgetés Keserű József új monográfiájáról

Más művészeti ágakról

Ujj Zsuzsi és Darvas Kristóf estjéről
Krasznahorkai Balázs: Hasadék
A Mirrén titkának könyvbemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés