bezár
 

színház

2015. 11. 16.
Haló-haló, itt pocakrádió!
A debreceni Csokonai Színház előadása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem mindennapi, s nagyon bensőséges darabbal lepte meg a színházlátogató közönséget a debreceni Csokonai Nemzeti Színház színészpárja. Mészáros Tibor rendezésében, valamint Krajcsi Nikolett előadásában nyomon követhetjük egy élet fejlődésének 280 napját, s a leendő szülők örömeit és aggodalmait egyaránt.

Néhány napja feszült érdeklődéssel és erőteljes kíváncsisággal indultam el színházba, hiszen nehéz volt elképzelni, hogy mi fér bele egy olyan előadásba, melynek a címe Kismama-kaland. Mészáros Tibor egyszer már lehetőséget adott a debreceni közönségnek, hogy színészi tehetsége mellett rendezői ambícióit is megismerhesse. Újabb rendezésében azonban egy, ha úgy tetszik, vallomást láthatunk és hallhatunk a rendezőtől s az előadó színésznőtől. A darab során mély őszinteséggel beszélnek várakozásról, félelmekről, elbizonytalanodásról s felelősségről, mely egy közösen vállalt új élet érkezésével szorosan együtt jár.

Szkéné színház

Az előadás kezdetén egy kedves, mosolygós hölgy lép a színpadra, aki ragyogó arccal, szinte már-már gyermeki lelkülettel mesél arról a csodáról, aki már szemmel láthatóan a pocakjában növekszik. Elkezdődik a történet, a dokumentálása annak, hogyan indul az élet, s ez az élet hogyan hat a szülőkre. Mert legyen bármilyen kicsi is a növekvő gyermek, az érkezését jelzi, s ahogy a darabban is láthattuk, sokszor kellemetlen tünetekkel. Kopogtat, s megérkezik a reggeli rosszullét, mint egy váratlan s hívatlan vendég, aki minden tessékelés ellenére is marad.

Tagadhatatlan első jel, melyet a biztos tudás érdekében vásárolt első teszt, s az élet talán leghosszabb percei követnek, míg az a bizonyos csík egyedül marad, vagy mellé kúszik a második, fordulópontot jelző vonal is. Nem egyszerű feladat mindezt színpadon bemutatni, hiszen a legtöbb kismamánál hasonló tünetekkel kezdődik az első trimeszter, s még gyermeket sem kell várni ahhoz, hogy mindezekkel tisztában legyünk. Ettől kissé vontatottá, s olykor unalmassá is válik a darab, azt az érzést keltve, hogy mindezt akár egy délutáni kávé mellett várandós barátnőnktől is megtudhatnánk.

Hirtelen azonban történni kezd valami a színpadon, valami mindenki számára érvényes. Az öröm és boldogság nem osztható meg mindenkivel, kezdetét veszi a titkolózás, a rosszullétek rejtegetése. Mindezzel pedig együtt jár a kételyek és félelmek időszaka, s talán a darabnak éppen ez a legintimebb része, ahol már-már zavaró őszinteséggel számol be a mindennapi, párkapcsolati aggodalmakról a kismama. Vajon jó ez így? A páromnak is? Akarja ezt ő is, vagy minden megváltozott, és egyedül maradok? Ilyen, s ezekhez hasonló kérdések merülnek fel, adnak lehetőséget akár saját életünk átgondolására is. Fontos kérdések ezek, főleg egy olyan pár életében, amelyik házasság nélkül vállal gyermeket, hiszen ahogy a színpadon is láthattuk, sokszor nagyon erős a társadalmi nyomás – még napjainkban is –, hogy a gyermeknek egy házasságban van igazán helye. Ez pedig olykor még a legbiztosabb kapcsolatokat is megrendíti, a legboldogabb pillanatokat is megmérgezi.

A kérdésekre hamar választ is kapunk, igen, így jó minden, ahogy van, a baba érkezését együtt vállalják, s lassan véget ér a titkolózás a barátok találgatásával együtt. Az első ultrahangos képpel közlik a jó hírt szülőknek és ismerősöknek egyaránt. Számomra itt vált nyilvánvalóvá, hogy a darab fontossága abban rejlik, hogy azokat a kérdéseket viszi színpadra, amelyek minden gyermeket váró pár és kismama fejében megfordulnak. Az őszintén megfogalmazott kérdések – függetlenül a válaszoktól – egyfajta közösséget teremtenek, közös identitást alkotnak meg. Nem vagyok egyedül, mások is küzdenek hasonló problémákkal, másoknak sem olyan egyszerű a terhesség, mint ahogy azt sokszor a külvilág felé mutatják.

A második trimeszterben már látható jelei lesznek a várandósságnak, s beindulnak az anyai-apai ösztönök. Mit ehetek, hova mehetek, mit csinálhatok, ami nem árt a babának? S jön a nagy kérdés is: fiú avagy lány növekszik a pocakban? Millió és egy módon vélik biztosan tudni a laikusok is egészen a has formájától, az arc színén keresztül, a fül állásáig a születendő gyermek nemét. Azonban egyetlen biztos módszer létezik, az ultrahangozás hosszú percei, míg láthatóvá válik, egy kislány boldog szülei figyelik feszülten az ultrahangképet. De még ezt a pillanatot sem lehet kiélvezni, hiszen megfogalmazódik az újabb kérdés: hogyan nevezzük el a gyermekünket? Hiszen nem mindegy a név, egy életen át meghatároz bennünket. Szülőként pedig rá kell jönni, épp ez a meghatározottság az, ami feljogosítja a gyermeket, hogy magának válasszon nevet. Így érkezik újabb adással a pocakrádió, mely próbálja kipuhatolni, milyen nevet választ magának a baba, s így – nem épp a szülők legnagyobb örömére – kérdőjelesen marad a Margaréta név.

Végül megérkezünk a jelenbe, a harmadik trimeszter kezdő szakaszába, a hetedik hónapba, a buta kérdések jelenetébe, mely erős valóságalapjával, mégis érezhető karikatúrájával a darab fénypontjává válik. Itt fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy egy ilyen izgalmas és érdekes történetben miért csak a darab végére jutottunk el az igazán élvezhető előadásig. Rá kellett jönnöm, első hallásra egyszerűnek tűnik magunkat alakítani a színpadon. Azonban mégis ez a legnehezebb feladat, amit színész kaphat, jól játszani önmagunkat. Ez a nehézség sajnos sokszor érzékelhető volt a darab során olykor a szavak keresésében, a megakadásban. A bensőséges vallomás és intim pillantok színpadon való megélése, önmagunk kiadása zavarba ejtő pillanattá alakulhat, s alakult is.

A nehézségek ellenére is egy kedvelhető, de leginkább kedves darabot ismerhet meg a debreceni közönség. Ahogy a darab elején, úgy a darab végén is egy boldog, örömmel teli, s még inkább ragyogó arcú kismamát láthattunk. S mi jön ezután, mi követi a hetedik hónapot? Talán Mészáros Tibor következő rendezésében kiderül, mi következik a várakozással teli 280 nap után.

 

Kismama-kaland – 280 nap alatt a pocak körül

Írta és szerkesztette: Krajcsi Nikolett és Mészáros Tibor

 

Kismama: Krajcsi Nikolett

Ügyelő: Szabó Krisztián

 

Rendező: Mészáros Tibor

 

Bemutató: 2015. november 6.

Debrecen, Csokonai Nemzeti Színház

 

Fotók: Máthé András

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Béres Zsuzsa --


További írások a rovatból

színház

Csontdaráló Csontdaráló
Kele Fodor Ákos: Az egyse. Comico-tragicus fekete daljáték a legnagyobb bocsánatos bűnről
Interjú Bazsó Adriennel színház-pedagógiáról, nyitottságról és kíváncsiságról, kezdésről és újrakezdésről
Pentheszileia a k2 előadásában, Kovács D. Dániel rendezésében
színház

Hősök, árulók, bohócok: Coriolanus és a művészet egyesítő ereje Hősök, árulók, bohócok: Coriolanus és a művészet egyesítő ereje
Az ukrán Ivan Franko Nemzeti Drámai Színház vendégjátéka a MITEM-en

Más művészeti ágakról

A második HUBBY-est a B32-ben, június 4-én
May el-Toukhy: Szívek királynője
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Kicsiklandozni belőlük a potenciált Kicsiklandozni belőlük a potenciált
Interjú Bazsó Adriennel színház-pedagógiáról, nyitottságról és kíváncsiságról, kezdésről és újrakezdésről
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés