bezár
 

art&design

2016. 01. 26.
A szűkölő kutya esete a fétisekkel
A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-élet/mű
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A női testbe zárt homoszexuális férfi Alíz a 70-es, 80-as évek magyar underground csodaországában. Az El Kazovszkij életművét bemutató kiállítás – egyben egy korszak lenyomata – február 14-ig még várja a látogatókat a Magyar Nemzeti Galériában. Nem érdemes kihagyni.

Az 1970-es, 80-as évek underground művészeti szcénájának hagyatéka az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet nyer az állam által működtetett művészeti intézményekben. A tűrt–tiltott–támogatott művek korszakának miliőjében a rendszerrel szemben – de legalábbis nem vele – dolgozó művészek jelen időszakban való felfedezése talán csak számomra tűnik demagógiának. Lehet, hogy mindez nem is számít, s a lényeg az, hogy A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij élet/mű című tárlaton egy El Kazovszkij (1948-2008) teljes munkásságát ötletesen, átfogóan és alaposan bemutató installációt láthatunk.

Alapos és pontos kurátori munka

A kiállítás minden ízében megragadja és visszaadja egy művelt, tájékozott, „színes-szélesvásznú” világképpel bíró alkotó életművét. El Kazovszkij erőteljesen összefüggő, egymásba kapaszkodó magánéletét és művészetét komoly igényességgel tárja elénk a kiállítás háromfős (Jerger Krisztina, Rényi András, Százados László) kurátorcsapata. A művészt érintő legjellemzőbb és legfontosabb tematikák kapnak helyet a 19 teremben (fetisizálás, teatralizálás, orosz háttér, magyarországi avantgárd, szubkulturális háttér stb.), amelyekben az ember órákig bolyong, miközben jó értelemben véve fuldoklik a befogadhatatlanságtól. A fullasztó érzés technikai oka az, hogy míg általában egy művésztől nem szokás 250-nél több képet kiállítani, El Kazovszkij esetében 350 és 400 alkotás közé tehető a kiállított művek száma – tudjuk meg Forgách András beszámolójából a Revizoron. A robbanós cukorka energiabomba képáradat okozta fuldoklás segít pontosabb képet kapni El Kazovszkij fétisektől, nemi identitást érintő problémáktól, buja vágyaktól, kétnyelvűségtől és a kétkultúrájúságtól frusztrált, fülledt, egyszerre kiüresedett és jelentéssel teli világáról.

El Kazovszkij munkája

Túlértékelt korszak?

Általában elmondható, hogy a 70-es, 80-as évek underground kultúrája mai szemmel nézve túlmisztifikált, jelentősége felnagyított. A rendszerváltást megelőző körülbelül két évtized kultszcénájának fontosságát elvitatni nem lehet, de az is igaz, hogy ebben a közegben inkább akcionista és trash-művészeti produktumok jöttek létre, melyek legitimitása egy más korban és más közegben vitatható volna, inkább helyén kezelt kordokumentumnak tekintendők. El Kazovszkij lendületes, kvázi szemétből épített installációi, kidolgozatlannak tűnő, energikus, ám elnagyolt ecsetvonásokkal festett képei, videón megtekinthető, öncélúnak tűnő performanszai, színházi díszletei e korszak emblematikus lenyomatai.

El Kazovszkij jelentősége

A kiállítás megnyitóján el is kezdődött a demagógiagyártás. Hoppál Péter El Kazovszkij életművét Gulácsy Lajoséhoz és Kondor Béláéhoz hasonlítva hangsúlyozta, hogy ezek a hagyatékok nem avulnak el, máig érvényes esztétikummal és értelmezési koordinátákkal bírnak. Hogy lehet egy csak néhány éve elhunyt művész életművét azonos horizontra helyezni a közel 50 vagy 90 éve halott művészóriásokéval, akiknek az esetében elég idő telt el ahhoz, hogy munkásságuk kontextualizálódjon? Ők már valóban felkerültek egy magas polcra a művészettörténet kamrájában, valaki ide óhajtja helyezni El Kazovszkijt is, de a hasonló kijelentésekhez inkább majd lássuk meg, mit gondolunk róla 50 év távlatából!

El Kazovszkij munkája

A művész transzparenciája

Tóth Krisztina költő – szintén a megnyitón – El Kazovszkij, Petri György és Halász Péter között vont párhuzamot, rámutatva: ezek az ikonikus művészegyéniségek úgy váltak irányadó figurákká, hogy arra sosem törekedtek. Ez a kijelentés számomra azért lett hitelét vesztett, mert El Kazovszkij hangos művészeti akciókat, performanszokat, színházi előadásokat csinált, gyakran más, szintén nagy port kavaró alkotókkal – például Király Tamással – mozgott és működött együtt, vagyis egyáltalán nem mondhatjuk, hogy nem törekedett már életében arra, hogy nagy figyelmet szenteljen neki a szubkulturális közeg. Erről tanúskodnak őszinte, zavarba ejtően kitárulkozó kirohanásai, melyekben frusztrációiról, művészeti krédójáról vagy világnézeti kérdéseiről vall: „Az esetem eléggé különleges, sok szempontból arra épül az életem, amivel együtt születtem, arra a tényre, hogy transzszexuális vagyok. […] A magát nőnek érző transzszexuális tökéletesen látható, sőt, feltűnő, mert a mi kultúránkban a »nőség« mindig megmutatja magát. […] Az én helyzetem más, mert egy számomra furcsa női testben élő férfi vagyok, aki számára a vonzerőt a nagyon lányos, fiatal fiúk jelentik, akiket én tulajdonképpen nőnek látok, és mint nőket szeretem őket.”

Miközben művészete és magánélete láthatóan egybeforrt, ráadásul minden téren szemérmetlenül kitárulkozó lélek volt, ne feledjük el, hogy személyisége egy olyan szimbólumrendszer mögé rejtezett el a maga teremtette mediális valóságban, ahol „nem látni a fától az erdőt”. Ha egy művészeti alkotást vizsgálok – legyen az vers, festmény, táncelőadás –, egyetlen dolog ragad meg: az őszinteség. Egy műalkotásnak (és a műalkotás létrehozásának is) akkor van értelme, ha végletekig őszinte, ha üzenetét világosan és egyszerűen juttatja el a befogadóhoz. Minden más csak mellébeszélés. Alkotásain keresztül nem igazán kibogozható El Kazovszkij személyes valósága; mondhatni rébuszokban beszél, csak ő tudja, hogy az adott szimbólum mögött mi vagy ki húzódik meg, tehát a látszólagos őszinteség inkább a mérhetetlen zárkózottságról ad tanúbizonyságot. El Kazovszkij ott van a képeken, de bujkál az éles terekben, vonyító kutyatestek mögött, antik görög szobrokban, a performanszokban használt eleven húsok árnyékában.

Enteriőrkép az El Kazovszkij-kiállításról

Biztos bennem van a hiba

Mást várok a művészettől. Olvasom az ömlengő kritikákat, hogy micsoda érdekes személyiség rajzolódik ki ezekből a munkákból, többek között a profin rendezett kiállítás miatt, hogy nem is kell megállni a képei előtt, elég elhaladni és már meg is csap az érzés szele, a fless. Én nem a művész magánéletének vagy magánmitológiájának részleteire vagyok kíváncsi. Ódivatúan szeretek megállni egyesével a munkák előtt, és szeretem, ha többlettartalommal bírnak, ami rávezet valamilyen felismerésre, de az is örömmel tölt el, ha a világ egy szeletét egy adott művész szemén keresztül láthatom. Ehhez képest El Kazovszkijt egy néhány napig tartó szerelem úgy ki tudta borítani, hogy 1977 és 2001 között szinte minden évben performanszot rendezett miatta. Igaz, a tehetséges és gyönyörű Can Togay miatt kapott sokkot, mégis, inkább pózt orrontok a több évtizedes profán szerelmi bánat ihlette eseménysorozat hátterében, mintsem menthetetlen sorskatasztrófát. A végére ezek a performanszok már annyira nem voltak undergroundok, hogy a televízió is adta őket. Rényi András kurátor provokatív, részvételre ingerlő, érzéki és intellektuális kihívásként aposztrofálja a tárlatot, de akkor minek nevezne egy Győrffy László-, Kis Róka Csaba- vagy Szöllősi Géza-kiállítást?

Ami vitathatatlan

El Kazovszkij művészetének alapja az óegyiptomi és görög mitológia, a távol-keleti hagyományok, a punk kultúra és a színház erős hatású világa volt. Ez elvitathatatlanul széles merítés témában és műfajban egyaránt, ráadásul El Kazovszkij nem fukarkodott a művészeti ágak váltogatásával sem: festészet, installáció, vers, színpadkép, performansz. Elvitathatatlan az is, hogy egy intelligens, művelt, gondolkodó, örökmozgó művész figurája rajzolódik ki előttünk, egy tudatos alkotóé, aki emellett nem fél górcső alá venni a legintimebb lelki rezdüléseket, majd sebészi pontossággal elénk tárni azokat. Kár, hogy mindez inkább a kurátorok által a kiállítás termeihez, témáihoz fűzött kommentárokból tárultak elénk, mintsem az alkotásokból. Az orosz származású, az ismert okokból férfinevet felvevő titokzatos nő nem mindennapi egyéniség, és termékeny művész volt, de vajon ez elég ahhoz, hogy évtizedek távlatában is komolyan vegyük az életművét?

A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-élet/mű című kiállítás a budapesti Magyar Nemzeti Galériában 2015. november 6. és 2016. február 14. között látható.

Fotó: Mesterházy Fruzsina

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Mesterházy Fruzsina --


További írások a rovatból

art&design

Balatont álmodom, s melléje magamat Balatont álmodom, s melléje magamat
Gondolatok Bodolóczki Linda „Nekem a Balaton” című kiállításának képeiről
art&design

Vörös? Vörös! Vörös? Vörös!
Élménybeszámoló a Hegyvidék Galéria „Estély a vörös kertben” című online kiállításáról
art&design

Életem története Életem története
Gát János: Csillapíthatatlanul szomjazzák a végtelent – Beszélgetések Reigl Judittal – egy festő (ön)életrajza, Corvina Kiadó, 2020.

Más művészeti ágakról

irodalom

Önmaga számára elégséges Önmaga számára elégséges
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 3. nap
gyerek

Bonyolultak a kamaszok? Bonyolultak a kamaszok?
Négy szerző - négy kamaszregény
irodalom

A kislányunk arca A kislányunk arca
Mécs Anna novellája a Prae folyóirat spekulatív fikció témájú lapszámából


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés