bezár
 

film

2016. 03. 14.
Stella-csillag
Interjú Roxane Duran színésznővel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Február közepén Skype-on értem el A fehér szalag, a 17 lány, A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája és A Bélier család francia üdvöskéjét. Kérdéseimmel a korábbi munkáin túl új filmjéről, a Lucile Hadzihalilovic rendezésében készült Évolutionról érdeklődtem, amely hosszabb fesztiválidőszak (Toronto, San Sebastian, London, Stockholm, Párizs, Torino, Rotterdam) után március 16-án hódítja meg a francia mozikat.

PRAE.HU: Gyakran játszol traumatizált figurákat A fehér szalagtól a Les témoins (Witnesses) című francia krimisorozatig. Mit jelentek számodra ezek a szerepek?

Sosem aszerint választok szerepeket, mennyire szenved a karakter, vagy áldozatnak tekinthető-e. Áldozatoknak sem hívnám őket, hiszen a figuráim lázadoznak a körülmények ellen. Nem lenne érdekes, ha a karakterek nem próbálnák leküzdeni a nehézségeket. Mindig próbálom felszínre hozni bennük a túléléshez szükséges erőt. Különböző szerep mindegyik, A fehér szalagban ott bujkál az igazságtalanság érzete, de úgy, hogy én magam nem éltem ezt át, valószínűleg a korom miatt. Aztán ez az érzés valami mássá alakult. Például a Sonnwende (Midsummer) című filmben, ahol másodjára gyalázzák meg a figurámat, háttérbe szorult a pszichológiai megközelítés, fizikai megközelítést igényelt a játékom. Érdekesnek találom, hogy minden alkalommal a lehető legvalószerűbb alakításra kell törekednem.

PRAE.HU: A Les témoins végén meghalsz, az is teljesen más.

Bonyolult volt, különösen meghalni. Tudjuk, hogy az emberek milyen gyakran haláloznak el a filmekben, miközben senki nem vész oda a haláljelenete felvétele során. Ilyen esetben jobb ismerős élményekre hagyatkozni. Magában a sorozatban nyújtottam pályafutásom legmozgalmasabb szerepét: rohangáltam, rám lőttek. Mintha egy új koreográfiát kellett volna megtanulnom. A James Bond-mozikat nézve úgy tűnik, az akciójelenetek szervesen illeszkednek a cselekménybe, természetesnek hat a látvány, pedig rengeteg munkába kerülnek. Ezúttal láthattam a másik oldalt is. Laura szembenéz a démonaival, igyekszik felülemelkedni a traumáján. Azért hal meg, mert nem segítenek rajta időben, ugyanakkor igazi harcos.

Les témoins (2014)

Les témoins

PRAE.HU: Láthatunk színházban is. Az ottani szerepeidet hogyan összegeznéd?

Az Anne Frank naplójával kezdtem. Nem számítottam rá. 6-tól 18 éves koromig jártam színitanodába, erre főszerephez jutottam, és szinte rögtön hivatásossá váltam. Éric-Emmanuel Schmitt színdarabja nyomán készült, Francis Husterrel dolgozhattam, aki valódi apafiguraként, barátságosan fordult felénk. Beszélt a turnéról, arról, hogyan védjem magam a deszkákon, hogyan kerüljem el a megfázást. Törődött a színészekkel, egy nagy családot alkottunk. Óriási lehetőséghez jutottam. Anne Frank igazi nő, hiába nem ért abba a korba. Érett személyiség, lenyűgözően koravén. Bámulatos volt tapasztalni a helytállását, akár az írásaiban tükröződő magabiztosságot. A nehéz időkben sem mondott le a szabadságvágyáról, hitte, hogy túléli a háborút és béke lesz. Hihetetlenül erős üzeneteket tartalmaz a napló, pláne egy ilyen fiatal lánytól.

PRAE.HU: A Beau Willimon (színműíró, emellett a Netflixen futó Kártyavár ötletgazdája) által jegyzett Farragut North-adaptációt (melyből George Clooney rendezte A hatalom árnyékában című filmet) is színpadra állították. Milyen élményekkel gazdagodtál?  

Izgalmas feladat volt, mivel Ladislas Chollat csodálatos rendező, roppant segítőkész. Rengeteget tanultam magamról a munka során, később pedig a színpadra vittem mindazt, amire rájöttem. Molly, az ottani karakterem és én ugyanis semmiben nem hasonlítunk, így jó móka volt direktebbre venni a figurát, a karakán oldalamat csillogtatni. Szintén nagy örömmel működtem együtt a stáb többi tagjával is. Dinamikus, modern darabot adtunk elő, ráadásul nagyszerű díszletek előtt. Sokáig, keményen dolgoztunk, de végül mindenki elégedett volt a végeredménnyel.

PRAE.HU: Vár most rád egy újabb színdarab?

Egyelőre nem. Pillanatnyilag nem is foglalkozom a színházvilággal. Hagynom kell magamnak némi időt, mielőtt újra visszatérek oda. Ilyenkor nagyobb rajtad a nyomás, és a szokottól eltérően látsz munkához.

PRAE.HU: Stella nem evilági teremtmény az Évolutionban. Hogyan építetted fel a karaktert?

Lucile lehetővé tette számomra, hogy azt tegyem, amit szeretnék. Megkötések nélkül alakíthattam Stellát, a forgatáson senki nem mondta, mit csináljak másképp. Az egész a rendezőnő szárnyaló fantáziájából eredt, azzá válhattam, amivé csak akartam. Félúton álltam egy sellő és egy csillag között, ez pedig hihetetlenül izgalmasnak tűnt. Most először vetettem magam alá speciális effektusoknak. Lanzarotéra utaztunk, egy teljesen más világba. Amint megérkezel oda, érzed ezt, legyünk akár a repülőtéren vagy csak sétáljunk. Vulkáni eredetű sziget, ahol mintha megváltozna az idő és még a levegő is más illatú. Ha ismered kicsit a helyet, fantasztikus látni, ahogyan átalakul a táj. Folyton más színben játszik, egyszer fehér, másszor barna, esetleg fekete homokon lépdelsz. Kiszakadtunk a való világból néhány hónapra. Utána Barcelonába mentünk, és egy régi elmegyógyintézetben forgattunk, amelyet filmstúdióvá alakítottak.  

Évolution (2015)

Évolution

PRAE.HU: A spanyol „sivatagban” rengeteg spagetti westernt vettek fel a ’60-as években, és tényleg hihetetlen, mennyi célból igénybe vehető az ottani környezet.

Spanyolország elképesztően gazdag vidék, elég csak a kulturális örökségére gondolni. Apukám a Vigo mellett fekvő As Neves-ből származik, és amikor Andalúziába mentem, nemcsak a nyelvet, a kultúrát, a tájat ismertem meg, de azt is észrevettem, mennyire más vidéken járok. Leginkább a környező narancsfák aromája nyűgözött le ott, Vigóban a tenger közelsége bűvölt el, Barcelonát a Gaudí-atmoszféra itatja át. Épp Barcelonán kívül rendezték be a stúdiót, ahol megint csak mást éltem át, szinte egyik helyről a másikra vándoroltam. Emlékszem, mikor Dominik Moll-lal forgattuk A szerzetest, Vincent Cassel és Sergi López La Manchában dolgoztak, egy kiterjedt, sivatagos részen, és bár én nem voltam ott, de ők folyton röhögcséltek, a munkálatokról beszéltek. Elmondták, mennyire lázba jöttek attól, hogy ott lehetnek és extrém körülmények között forgathatnak. Nehéz elképzelni, hogy tényleg ott húzódik egy sivatag Franciaország és Spanyolország között, de az biztos, hogy az utóbbi országban össze-vissza változik a környezet, ami fantasztikus.

PRAE.HU: Az Évolution onirikus mű, gyakran kihagyásokra épít, az ismeretlentől való félelmünkre apellál. Mennyit érzékeltél ebből a munkálatok során vagy akár utána?

Olvastam a forgatókönyvet, közben valódinak képzeltem el Lucile világát. Úgy merültem el benne, mint egy gyerek, bármiféle kérdés nélkül. Ő sem magyarázott el semmit, pusztán végrehajtottam az utasításait. Tudta, mit csinál, eszembe nem jutott volna feldúlni. Manu Dacosse operatőr és Lucile ügyeltek a vizualitásra, közösen hozták létre ezt az álombirodalmat. Miattuk tűnik élőnek a környezet, és attól is, ahogy a rendezőnő felépítette a cselekményt vagy vágta a filmet. Csak a premieren tűnt fel, mi sült ki a dologból. Nem is voltam tudatában ennek, de örülök, hogy ilyen lényeges szervezőelemmé vált.

PRAE.HU: Lucile Hadzihalilovic előző filmje, az Innocence ugyanúgy elmossa a határokat gyermek- és felnőttkor között, mint a jelenlegi munkája. Hogyan vélekedsz erről?

Nehéz kérdés. Jelenleg olyan életkorban vagyok, mely szerint talán felnőttnek hívhatom magam. Más az, amit rólad gondolnak és szintén más, te milyen vagy igazából. Örökre akkor lépsz át gyermekkorból serdülőkorba, amikor rájössz, hogy ítéletet mondanak feletted. Jól emlékszem erre a pillanatra. Az ártatlanságvesztés időszakára. Az Évolutionban Nicolas új ifjúsággal ruházza fel Stellát. A kisgyermek idősödik, a lány fiatalodik, miközben ráébred a fiú képességeire. Lucile és én sosem állapodtunk meg abban, hány éves legyen a karakterem, a nevét is alig hallani a játékidő során. Furcsa szemöldökű, nagy szemű, fehér bőrű és ruházatú nők népesítik be a szigetet, így könnyen felrúghattunk minden szabályt, ami a történetszövéshez kellett. Általában ugyanis, ha a szereplő egy új közegbe csöppen, tudod a figurák életkorát, ismered a hátterüket, jelen esetben viszont nincs választóvonal a gyermekkor, a kamaszkor és a felnőttlét között.

Évolution (2015)

Évolution

PRAE.HU: Szimbolikus, ahogy Nicolas egy holttestet fedez fel, a vér színével szembesül. Később lerajzolja a vörös hajú nővért, a te figurádat, ráadásul egy vörös tengeri csillag is előkerül.

Így állt össze a sztori Lucile fejében. Sokat töprengett rajta. Ami engem illet, folyton egy mondat ugrott be Tennessee Williamstől, akit nagyon kedvelek. Olvastam tőle A vágy villamosát, és van egy sor, amit Blanche mond Stellának, mikor évekkel később látja őt: „Stella! Stella-csillag!” (Czímer József fordítása – Sz. Á.) Blanche szemében Stella fényként ragyog az égen, egy stabil jövő felé irányítja őt és a túlélés lehetőségét hordozza. Nicolas számára az Évolution Stellája jelképezi a reményt, mentőangyalként lép elé.

PRAE.HU: Nicolas és Stella kezdetleges ruhákat viselnek, utazásuk közben a testük is lemeztelenedik.

Sok bőrszínű kombinét próbáltunk fel a víz alatti jelenetekhez, közben arra is ráébredtünk, hogy a meztelenkedés nincs ingyen. Itt is elmosódnak a határok a csupasz test és az eltakart bőrfelület között. Én csak akkor látszom anyaszült meztelenül, amikor Stella próbálja vízbe fojtani Nicolas-t, de visszafordul, hogy kipréselje a vizet a tüdejéből. Legtöbbször volt rajtam ruha. Minden jelenet, szó, kép, döntés átgondolt, és mivel keveset beszélünk a filmben, jobban átélhettük a szituációt mellébeszélés helyett. Ha ritkán szólalsz meg, többet érzel és kevesebbet is gondolkodsz, hiszen ilyenkor kontroll alatt tartod a tested és jobban tudsz figyelni a környezetedre. Max Brebant (a Nicolas-t játszó gyerekszínész – SZ. Á.) ugyancsak sokat adott nekem, mert ő még fiatal, és beszippanthattam az energiáját, kaptam az életviteléből. Újra kölykökké váltunk, és azon gondolkodtunk, mi fontos számunkra.

PRAE.HU: A film részben testhorror, részben coming of age story. Hogyan állsz ezekkel a műfajokkal?

Nemrég kaptam kölcsön Lucile-től a Szemek arc nélkült, és imádtam. Pszichologizáló, és szerencsére nem vérengzős. Kiskoromban mindig féltem az ilyen filmektől, sosem néztem őket. Szégyellős vagyok, ha effélék kerülnek elém, rendre elfordítom a fejem. Egy baráti látogatás során pedig A texasi láncfűrészes mészárlást néztük, de elég volt belenézni, és utána azonnal egy romantikus filmre váltottunk. A Párizsi Nemzetközi Fantasztikus Filmfesztiválon, ahol Lucile nyert is egy díjat, ugyancsak elém került egy film, ami nagyon tetszett, és eléggé horrorszerű volt. Nem emlékszem a címére, de mostanában jött ki, és igencsak bírtam, noha sosem neveltek arra, hogy szeressem az ilyen mozikat. Nem könnyű beleásnom magam a horrortermésbe, de ha látok egy figyelemreméltó rémfilmet, azt értékelem. A coming of age-ek közül nagyon kedvelem a Tizenhárom című opuszt Evan Rachel Wooddal, mert bemutatja, mennyire perverz, gonosz módon viselkedhetnek a fiatalok. Ők agresszívebben lépnek fel egymással szemben, mint a felnőttek, akik már ismerik a határokat. A gyerekek viszont unos-untalan feszegetik azokat. Leginkább könyvélményekről tudok még beszámolni, 3-4 nagy kedvencem van. Odavagyok a Zabhegyezőért Salingertől, a története egyszerűen mellbevágó. Toni Morrison Nagyonkék című regénye óriási hatást gyakorolt rám, hihetetlen érzékenységű írás. Nagyra tartok még egy könyvet, a Mon bel oranger-t, azaz My Sweet Orange Tree-t (brazil regény José Mauro de Vasconcelostól, portugál nyelven – Sz. Á.), amely egy kisfiú és egy narancsfa barátságát meséli el, gyönyörű regény. Nagyon sokat elárulnak az ifjúságról, annak buktatóiról, a gyermek, kamasz- és felnőttkor átmenetéről.

A fehér szalag (2009)

A fehér szalag

PRAE.HU: Kedvenc rendezők?

Scorsese, Michael Haneke, Fassbinder és Terry Gilliam.

PRAE.HU: Haneke közös kedvencünk és érdekel a következő filmje. 

Egy francia film lesz Isabelle Huppert-rel a migrációról. (A szóban forgó mű címe Happy End, a hírek szerint 2016 nyarától forog Calais-ban, a szereplők között helyet kapott a Szerelemben is felbukkant Jean-Louis Trintignant. Családi drámára számíthatunk, a bemutató 2017-ben esedékes. – Sz. Á.)

 

Kritikánk az Évolution című filmről itt olvasható. 

Az interjút köszönjük a Scope100-nak és a magyarhangyának.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Bodzsár Márk: Drakulics elvtárs
Megemlékezés Sára Sándor rendező-operatőrről
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood

Más művészeti ágakról

Vivaldi/Jupiter, Alpha Records, 2019.
art&design

Én lenni, nem Én lenni, nem
Késői gondolatok az „új szenzibilitásról”*
gyerek

Meseország mindenkié
Meseírókat keres a Labrisz Leszbikus Egyesület
irodalom

Éljen a kés? Éljen a kés?
Könyvbemutató 2019. október 31-én


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés