„Tett és teória egyszerre nem megy (…) itt olykor a tett a teória” – jegyezte meg Esterházy, és valóban. Bujdosó Alpár életművében a teoretikus munkásság és a kreatív alkotói ösztön egyenrangú szereplők. A székfoglaló kiállítás érthető módon az alkotó szerteágazó tevékenységéből az irodalmi vagy elméleti helyett a képzőművészetire fókuszál. Elsősorban vizuális költészeti munkákat látunk a falakon, a szöveg és kép társításának lehetőségeit feltérképező kísérleteket. A művek együttese önmagában is izgalmas keresztmetszetét adja a hatvanas évektől napjainkig tartó művészi fejlődésnek, mégsem teljes a kép. A költészet és képzőművészet határterületén megszülető alkotások – immár életművé sűrűsödött – együttese egyéni útkeresésnek tűnik a Magyar Műhely értelmezési közege nélkül, pedig Bujdosó Alpár az alapító szerkesztőtriászhoz tartozott, akik 1962-ben Párizsban életre hívták az avantgárd szellemiségű lapot. Az ötvenhatos emigráns fiatalok, Bujdosóval együtt Nagy Pál és Papp Tibor a magyar irodalom külföldi megismertetésén dolgoztak, valamint külföldi haladó szerzőket igyekeztek eljuttatni a magyar közönséghez. Ez az elkötelezett kultúraformáló – és a kísérleti irányzatokat felkaroló – szerep az életmű szerves részét képezi. A Magyar Műhely-szál kihagyása a válogatás szűkebb keresztmetszetével magyarázható, amely a kontextusba helyezett értelmezés helyett az emblematikus művekre fókuszál.

A történeti vagy klasszikus avantgárd irányzatok után a 60-as, 70-es években kibontakozó új avantgárd kísérletek a műfajok vegyítésével, a különböző kifejezésmódok határainak átlépésével foglalkoztak. A párizsi Magyar Műhely és körének érdeklődése elsősorban a szöveg és kép, az irodalom és a vizuális művészetek köztes tere felé fordult. Bujdosó Alpár egyedi látásmódból táplálkozik, önálló kategóriákat teremt a vizuális költészeti kísérletek között. Gipszből öntött maszkra, üvegre, fémre, papírra írt verssorok futnak körbe a kiállítótérben. A változatos kollázsok, montázsok és vegyes technikával készült alkotások közül kiemelkedik a röntgenképeket szöveges elemekkel kombináló munkák csoportja. A művész különböző testrészeiről készült röntgenfelvételekre nyomtatott szövegrészleteket. A testben kígyózó mondatok nyugtalanító látványát találó verssorokkal ellenpontozza: „féltve őrzöm mellhártyám az utolsó nászig”.

A kreatív anyaghasználat kapcsán Bujdosó Alpár röntgensorozata érdekes párhuzamba állítható a hetvenes évek közepéig aktív olasz vizuális költő, Ketty La Rocca munkáival. A művésznél fiatalon agydaganatot diagnosztizáltak, a trauma-feldolgozás részeként saját koponyájáról készült röntgenfelvételekből hozott létre fotómontázsokat. A Craniologia című sorozat képein a művész beteg testrésze válik a megrázóan önreflexív alkotás eszközévé. Bujdosóhoz hasonlóan szöveges elemek (itt kizárólag a „you” angol szó) mellett képi részletekkel is bővíti a látványt, például saját kezét montírozza a koponyájába. Ketty La Rocca munkáiban a drámai hatás akkor teljesedik ki, ha ismerjük a történetét. Bujdosónál viszont olyan karakteres képi megoldásokkal találkozunk, ahol a szöveges tartalom – Eszterházy beszédéből idézett kifejezéssel – a látványt balanszírozva jelenik meg. A nyelvi lelemény és az érdekes megoldásokat használó képi megformáltság együtteséből épül fel Bujdosó Alpár életműve.

Az 1981 és 1994 között készült képköltészeti kísérletek mellett hagyományosabb műfajban született alkotásokkal is találkozunk. Először látható a nagyközönség előtt a hetvenes években a bécsi Spittelberg városrészben megvalósult akció fotó dokumentációja. A városrészben lakó művészek, építészek, írók azért szervezték a megmozdulást, hogy megvédjék a környék lebontásra ítélt épületeit. Az akció keretében Bujdosó Alpár a derékig a csatornában olvasott fel. A megmozdulás egyébként sikerrel járt.

Bujdosó Alpár Hulló fogak, villanó fények című kiállítása a budapesti 2B Galériában tekinthető meg 2016. március 19-ig.

Fotók: Art Blart, 2B Galéria