bezár
 

film

2016. 04. 09.
Repülés előtt
Rúnar Rúnarsson: Madárkák
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
San Sebastiánból a Legjobb filmnek járó díjjal tért haza Rúnar Rúnarsson második drámája. Noha a Madárkák látszólag a coming of age sztorik sablonjait hasznosítja, valójában némileg többre vállalkozik ennél. A film premier előtt lesz látható a 23. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon. Április 21-én a magyarhangya forgalmazásában kerül majd a hazai mozikba.

Metaforikus színnel nyit a mozi: gregorián éneket hallani, a képmezőt mennyei fehérség lepi el, majd lassanként eljutunk a 16 éves Ariig, a főszereplőig. Az izlandi direktor szimbolikája egyszerű, korántsem tolakodó: jelzi, egyelőre a romlatlanság, az ártatlanság, a hótisztaság állapotában létezik kamaszhőse. Otthona védőburok, édesanyja vigyáz rá. Újabb vizuális jelként még a takaró alá bújó Ari is fehérrel vonja körbe magát, ám a Madárkák apránként a tisztaság birodalmába is belopja a kételyt, az ismeretlen jövőtől való ódzkodást.

Ismét jelképes, hogy a rendező a szárnyalás motívumán át indítja útnak főszereplőjét: egy repülőgép szeli át a hófehér eget, a gépmadár perceken belül egy óriási, zöldes-szürkés hegy előtt húz el. Rúnarsson ettől a perctől lelki tájként definiálja a karakterei által lakott helyeket. Míg a reykjavíki miliő biztonságot nyújtott, addig a nyugati fjordoknál húzódó munkásosztálybeli városka a figurák csiszolatlanságának, ha úgy tetszik, megtörtségének indexévé válik. Gunnar, a fiú édesapja afféle gyerekkorban rekedt, éretlen és felelőtlen ötvenes, henyesége ivászatban, bulizásban merül ki – egyáltalán nem példaképként magasodik fia előtt, hanem a vele együtt élő édesanyja nyakán lógva kótyavetyéli el napjait. Rúnarsson igen nagy hangsúlyt fektet Ari és az apa személyiségének kontrasztjára: a főhős introvertált viselkedése szemben áll a felmenő totális reflektálatlanságával, Gunnar maszkulinitása, tivornyái egyáltalán nem erőskezű, gyeplőt markoló páterként tételezik őt, hanem tesze-tosza, férfiasságát aláásó, azt maximum felszínesen életben tartó embergyermekként. Árulkodó jelenetsor: Ari és édesapja a tengernél fókára vadásznak, az állat fejbelövése a férfiasság zálogát jelentené – a kamaszsrác azonban nem tüzel. Újfent kiválóan érvényesül Rúnarsson tájszimbolikája: ahogy az apa otthonában álldogáló piásüvegek, úgy az izlandi hegységek, a kőzetek, jelen esetben a civilizációtól távol eső vízterület belső viharokat, ellentéteket hoznak felszínre.

Madárkák

Pontosan ettől nő közepesnél jobb dolgozattá a Madárkák. Ugyan összességében nem mulasztja el a Bildungsromanok alapvető stációit (az új közegbe csöppenő protagonista eltérő élettapasztalatokra tesz szert, és így lép be a felnövés kapuján), ám Rúnarsson – csakúgy, mint 2011-es öregkori megváltástörténetében, a Tűzhányóban – inkább az atmoszférarajzra ügyel, szikár nyelvezettel él, formai megoldásai nagyrészt kontemplatívak, kisebb részt párbeszéd-orientáltak. Vélhetően emiatt is tételezhető például Ari amolyan angyali léleknek: nyugalomra vágyik, békében szeretne felnőni, csodálatos hangú madárkaként dalolja a templomi éneket. Pontosabban, szeretné maga mögött hagyni a romlott, nehéz sorsú népekkel lakott „vadvidéket”. Nevelődése nemcsak abból áll, hogy halat pucol, elsajátítja, hogyan fogja meg a raklapot, barátkozik, netán alkoholt vesz magához. Olyan atmoszférikus jelenetek képzik le a figura lényegét, mint dalolása a gyárterületen, vagy egy nagy kémény mélyén. Lenn a sötétben, távol a világ zajától. A civilizáció ekkor, ha rövid időre is, de befogadja az ártatlanságot. Rúnarsson pedig giccs nélkül, a maga tisztaságában vezényli le a jelenetet. Hangulatteremtő képességéből ekkor profitál igazán. Ráadásul újabb metaforaként nevezhető meg a korábban már szóba hozott repülés-motívum. Ari szeretne kibontakozni, otthonra lelése kiröppenés is lehet a nehéz körülményekből. A Madárkák további szereplőire ugyancsak érdemes ezt levetíteni. Lára, a főkarakter gyerekkori barátja agresszív fiúja mellett lézeng, ám valódi kötődésre vágyik, így ő is szárnyalna. Gunnar nem szeretne elrepülni a nyugalom szigetére, beéri a semmittevéssel. Ari nagymamája bölcsességszoborként gondozza unokáját, a kedvesség vagy a romlatlanság utolsó mentsváraként állít példát Ari elé. Zömmel viszont a látszaterősség, a hiábavaló keménykedés, a visszájára forduló maszkulinitás honol a városkában. A fókavadászat, a verekedés, az ösztönszerű szexus korántsem jelentenek megoldást. Külsőségektől, a rövidtávú élvhajhászattól senki nem lesz boldogabb, a Madárkák a belső utazást tartja célravezetőnek.

Madárkák

Rúnarsson halk szavú melodrámája így az ún. teenage angsten (düh, bizonytalanság – egy ponton az elveszni látszó Ari egy ajtó nélküli, elhagyottan álló autó szélvédőjét zúzza be, amíg Lára együttérzést nem tanúsít iránta, és keblére nem öleli, de szintén jó példa a fiú telefonos üvöltözése egy üres házban az őt különösebb indok nélkül hátrahagyó anyjával) kívül a megváltás lehetőségét kutatja. Végig fenntartja a reményt, a jóságra törekvés örökké ott bujkál a zord közegben. Ám ez korántsem azt jelenti, hogy a továbblépés, a nemesebbé alakulás könnyen, ha úgy tetszik, magától jön – a Madárkákban traumákból, elfojtásokból, csúfságból sarjad ki valami szebb, Ari ízig-vérig coming of age hősként embert próbáló események tanújává és átélőjévé válik, míg tényleg kitárhatja szárnyait. A rendező optimistán zárja a cselekményt, nem veti el a másokhoz tartozás pozitív eszményét, de jelzi is a helyzet a melankóliáját, így Rúnarsson érettségről, felnőtt látásmódról tesz bizonyságot. Színészei pedig mindig a segítségére sietnek. Az Arit játszó Atli Oskar Fjalarsson tekintete roppant beszédes, csendes átlényegülése kiválóan látszik az arcán, míg a Baltasar Kormákur-féle Vérvonal nyomozójaként ismert Ingvar Eggert Sigurðsson Gunnar szerepében egyszerre konzerválja a figurában lakó keserűséget, mint a lúzerlétére olykor rádöbbenő kisember rövid felelősségvállalását, ahogy a Lárát alakító Rakel Björk Björnsdóttir is remekül egyensúlyoz a lassan eltemetődő ártatlanság és a karakterére ragadt rosszlány-szerepkör között.

Sophia Olsson operatőr a nyugati fjordok rögös, lelki gyűrődésekkel, vetődésekkel teli részeit ugyanolyan zseniálisan ragadja meg textúrákban gazdag 16mm-es filmen, mint a városka otthont adó peremeit, a Sigur Rós billentyűseként befutó Kjartan Sveinsson olykor földöntúlinak ható szerzeményekkel formálja még atmoszferikusabbá Ari belső útját. Fehérben, hegyeken, egy érdes-barátságtalan új otthonban. 

 

A filmet a Titanicon vetítik:

04. 09., 20:30 Uránia Nemzeti Filmszínház
04. 14., 19:00 Sugár Mozi

 

Madárkák (Þrestir)

Színes, feliratos izlandi-dán-horvát filmdráma, 2015, 99 perc

Írta és rendezte: Rúnar Rúnarsson

Zene: Kjartan Sveinsson

Operatőr: Sophia Olsson

Vágó: Jacob Secher Schulsinger 

Szereplők: Atli Oskar Fjalarsson (Ari),  Ingvar Eggert Sigurðsson (Gunnar),  Rakel Björk Björnsdóttir (Lára), Kristbjörg Kjeld (nagymama), Valgeir Skagfjörð (Bassi)

Forgalmazza: magyarhangya

Bemutató: 2016. április 21.

Korhatár: 16 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Miért egyszerre izgalmas és félresikerült a Mátrix feltámadások?
Edgar Wright: Utolsó éjszaka a Sohóban
Interjú Grosan Cristina filmrendezővel arról, milyen közép-európai kollégákkal együtt dolgozni, és hogyan juttatta egy ártalmatlan Google-keresés a Berlinale Talents programba.

Más művészeti ágakról

irodalom

Drámák tollal, vitriollal Drámák tollal, vitriollal
Márton László: Bátor Csikó, Kalligram Kiadó, Budapest, 2021.
Magyar költők amerikai antológiájának bemutatója
színház

Három magányos szív Három magányos szív
A Hatszín Teátrum Hárman a padon című előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés