bezár
 

irodalom

2016. 06. 13.
Esterházy lett a legnépszerűbb
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A szépirodalmi kategóriában Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplója bizonyult a legkelendőbb kötetnek a 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok központi helyszínén, a budapesti Vörösmarty téren - mondta el az MTI-nek Keresztury Tibor, a seregszemlét szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója hétfőn.

A visszajelzések alapján a prózakötetek között nagyon jól fogyott még Zoltán Gábor Orgia című könyve a Kalligramtól, valamint Darvasi László Taligás című regénye a Magvetőnél - ismertette Keresztury Tibor. Hangsúlyozta azt is: a lírakötetek között szokatlanul zajos sikert aratott Tóth Krisztina Világadapter (Magvető) és Térey János Őszi hadjárat (Jelenkor) című gyűjteményes verseskönyve.
 
Az idei könyvhét két legnagyobb ellensége a futball Európa-bajnokság és az időjárás volt, utóbbi pont a rendezvény hagyományosan legforgalmasabb időszakában, szombat délután fordult rosszra, valószínűleg jelentős kiesést okozva a kiadóknak - fogalmazott a MKKE igazgatója, aki szerint ugyancsak az eső számlájára írható, hogy a szombat esti Könyvek Éjszakáján nem alakult ki a szokásos utcabáli hangulat.
  
Mindez azt bizonyítja, jogos volt a küzdelmük azért, hogy a központi rendezvényt idén is a könyvhét emblematikus helyszínén, a Vörösmarty téren tarthassuk meg - hangsúlyozta MKKE igazgatója, aki úgy vélte: jó döntésnek bizonyult a nagyszínpad megszüntetése is, mivel így jóval kisebb zaj terhelte a látogatókat.

Már 53 éve jelenik meg a Könyvhétre a patinás és népszerű Szép versek című antológia, benne idén többek között Ágh István, Áfra János, Ayhan Gökhan, Bajtai András, Deres Kornélia, Fenyvesi Ottó, Györe Balázs, Izsó Zita, Kemény István, Kukorelly Endre, Pollágh Péter, Sopotnik Zoltán, Takács Zsuzsa, Tandori Dezső, Térey János, Tóth Krisztina, Vasasi Péter és Vörös István verseivel.

Országszerte több mint 80 településen rendezik meg június 9. és 13. között a 87. Ünnepi Könyvhetet és 15. Gyermekkönyvnapokat, amelynek központi helyszínén, a fővárosi Vörösmarty téren több mint ezer szerző dedikálása várta az olvasóközönséget. A látogatók több mint 200 kiadó kínálatából válogathattak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés