A kifejezésmódok megújítása és a hagyományok elutasítása, valamint az új minták keresése új kánont hozott létre, új gondolkodásmódokat és magatartási formákat, amelyek az idők során maguk is klasszikussá lettek. Modigliani modernizmusa azonban a klasszikussá válásnak nem egészen ezt az útját járta be, hiszen törekvéseinek jó része eleve a hagyományhoz kötődött. 

Az avantgárd mozgalmak ott születtek Modigliani közvetlen közelében, ugyanannál a kávéházi asztalnál, a szomszédos műtermekben, a személyes ismerősök kezdeményezéseiként, ő maga mégsem köteleződött el soha egyik mozgalom mellett sem, és ez a körülmény beszédes, többet jelent a függetlenség vágyánál, vagy akár a szenvtelen távolságtartásnál. 

A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria kurátorai azt a célt tűzték ki, hogy Modigliani munkásságát a hozzá tapadt mítoszoktól felszabadítva, a modernitásban betöltött szerepét hangsúlyozva mutassák be, a művész életművének egyedi értékeire koncentrálva. Ez az igyekezet összhangban áll a Modigliani-recepció azon áramlatával, amelyik a bohém, nem intellektuális művészet értelmezéséből próbálja kiszabadítani az életművet. Azonban a budapesti kiállítás mintha a cél érdekében inkább belesimította volna a műveket a forrásban levő párizsi törekvések közegébe.

A manapság olyan népszerű kapcsolati háló felvázolása révén egyrészt megelevenedik az a szabad és sokszínű szellemi közeg, amelyet valóban inkább alkotónként ismerünk, semmint összefüggésében, azonban a törekvések különböző hangsúlyai némileg el is halkulnak. Az expresszionisták és a kubisták társaságában bemutatott, Vadakkal együtt emlegetett Modigliani-képekről világossá kellene válnia, hogy dialógust folytatnak, ugyanakkor ellen is állnak a befolyásnak, a kísérőszövegek mégis inkább a rokonságra viszik át a hangsúlyt.

A kiállítás üzenete olyan erőteljes, hogy a sajtóhírek rendre avantgárd művészként emlegetik az olasz festőt. Mintha mentegetni kellene azokat a művészeket, akik a nagy megújulás áramában számot vetettek a hagyomány megújító továbbvitelének lehetőségével. Pedig az események folytatása arról is szólt, hogy jó néhányan számoltak a klasszikus hagyomány elfojthatatlan erejével. Közöttük Picasso, akinek Modiglianival való kapcsolatára kiemelten reflektál a kiállítás, felhívva a figyelmet a köztük levő rivalizálás mendemonda jellegére. Modiglinanit erős rajzi képessége, a határozott körvonalra építő rajzai kötötték az akadémiai művészetoktatás tradíciójához, amelybe Firenzében kapcsolódott be. Két legfontosabb festészeti műfaja, a portré és az akt olyan területek, amelyek a néző számára a régiektől lehet ismerős, illetve hozzájuk viszonyítva értelmezhető. Az aktokkal kapcsolatban ezt ki is emeli a kiállítás kísérőszövege: ezzel a témával igyekezett helyet biztosítani magának a művészettörténetben, az antik minták és az ismert reneszánsz minták (Giorgione, Tiziano) beállításait követve.

Modigliani párizsi tevékenységének első, szobrászi korszaka is a klasszikus művészet iránti vonzalomról árulkodik. Persze ott van az új megfogalmazás formai problémája, s adottak a primitív maszkok mint inspirációs források, mégis, a kariatidák újrafogalmazása, és legfőbbképp Az emberiség templomának terve nem nélkülözheti azt a vágyat, hogy az antik művészet eredményeihez és az egyiptomi/ázsiai monumentális szobrászathoz egyszerre mérje alkotásait. Mint ahogyan az a körülmény sem, hogy művészete szinte kizárólag (az utolsó időszak tájképeitől eltekintve) az ember ábrázolását tekintette tárgyának. 

Mindez voltaképpen ígéretes marketingpozícióba hozhatná a kiállítást, és hozza is, mert a nézők a klasszikus Modiglianit akarják látni, olyan műveket, amelyek felcímkézhetőek a modernség megnyugtató feliratával, de azért... Modigliani egyéni jellegzetessége (az avantgárddal folytatott párbeszéden túl) ebben a szerethető közvetlenségben áll, amihez kétségtelenül hozzátartoznak a maszkszerű arcok, a merész színhasználat vagy épp a közvetlen faragás tanulságai, mint a korszak újító megnyilvánulásai. Kár lenne tagadni a nyújtott nyakak, arcok és csípők báját. Az aktok népszerűségének titka sem a művészettörténeti pozícionáltságukban, hanem a bőr puha, érzéki ábrázolásában rejlik. Ezért vonzott oly sokakat a művész egyetlen életében rendezett önálló kiállításán, és ezért vonz ma is. Más kérdés, hogy a bőr érzéki jellegének megfestésével, bohémség ide vagy oda, a klasszikus elődök nyomában jár.

A Modigliani-kiállítás a budapesti Magyar Nemzeti Galériában látható 2016. október 2-ig.

Fotók: MNG, MTI