bezár
 

film

2016. 12. 27.
Megérkezés és elfogadás
A mindfulness és a buddhista pszichológia szemléletének kibontakozása az Érkezés című filmben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Valahai íróként nem szoktam szépirodalmat olvasni, sőt filmet is egyre ritkábban nézek. Nehezen tudok azzal a gesztussal mit kezdeni, hogy valaki más mutatni akar nekem valamit, amit nagy műgonddal, hónapok, évek munkájával rakott össze. Meditációtanárként az a dolgom, hogy olyan tereket hozzak létre, ahol más emberek megtapasztalhatják a tervezés- és koncepciómentesség előnyeit, s ezért eszembe se jutott, hogy ebben akár egy film is segíthet.

Az Érkezés narratívájának a középpontjában látszólag az idő kérdése áll. A történet szerint azért érkeznek az idegenek a Földre, hogy összefogásra ösztönözzék az emberiséget, mert 3000 év múlva majd utódainknak nagy szükségük lesz ezeknek a nyolclábúaknak a segítségére. Addig is itt hagyják nekünk a nyelvüket, melynek a megtanulása olyan módon változtatja meg az agyunkat, hogy képesek vagyunk az időt térszerűen, nem-lineárisan érzékelni – vagyis ahogyan például egyszerre láthatjuk egy táj különféle elemeit, úgy egyszerre tekinthetünk rá az idő különféle pontjaira is.

Nekem mint meditációtanárnak azonban sokkal fontosabb a film történetének az a személyes eleme, amely a főszereplő nyelvészhez, az Amy Adams által alakított Dr. Louise Bankshez kapcsolódik. Ahogyan halad előre a történet, és ahogyan Dr. Banks egyre jobban elsajátítja a heptapodok nyelvét, úgy bontakozik ki előtte a személyes jövője. A film végére megérti, hogy a jövőben családot fog alapítani azzal a fizikussal, akivel most együtt dolgozik (Jeremy Renner), lesz egy leánygyermekük, aki azonban egy ritka betegségben fog szenvedni, és ezért még kamaszkorában meg fog halni. Fizikus férje el fogja hagyni Louise-t, mikor rájön, hogy a nő mindig is tudta, hogy közös gyermekükre milyen sors vár, s ezért Louise-nak gyakran egymaga kell azzal a tudattal élnie, hogy a gyermeke idejekorán meghal majd. Mikor „összeérnek a szálak”, s mi, nézők is megértjük e tragikus történetet, a nyelvésznő mégis azt mondja, hogy üdvözli ennek az eljövendő életnek minden egyes pillanatát.

Érkezés

Különös kontrasztot alkot ez a fordulat számos időutazós scifivel, ahol rendszeresen azzal küzdenek a hősök, hogy az idő egyik síkján megváltoztassák azt az okot, amely majd nem kívánatos következménnyel jár az idő egy későbbi pontján. Sőt, ha így vesszük, akkor a film narratívája önmagával is ironikus viszonyba keveredik: míg a heptapodok azért jönnek a Földre, hogy – úgymond – megmentsék a jövőtől, addig Louise Bank nem hogy nem akarja elkerülni a személyes jövője tragikus fordulatait, hanem még szeretettel üdvözli is.

Miért? Miért „akar” valaki gyereket csinálni egy olyan férfival, aki el fogja hagyni, és még a gyereke is meghal, mielőtt egyáltalán felnőhetne? Ha képes „látni a jövőt”, akkor miért nem választ egy ennél „kellemesebb” szcenáriót? Vagy nincs is választás, ő mégis vívódás nélkül belenyugszik az elkerülhetetlenbe?

A civilizált ember hatalmas energiákat mozgósít, hogy biztonságos jövőt tervezzen önmagának. Különösen így van ez az első ipari forradalom kezdete óta. Tudomány és technológia fejlődése kéz a kézben jár, hogy kényelmes és veszélyektől mentes életet hozzon létre azoknak, akik hozzáférnek a vívmányokhoz. Az orvostudomány különösen gyorsan fejlődik, az elmúlt 150 évben a Föld sok területén megduplázódott a születéskor várható élettartam, amely még mindig növekszik. Ma már a terhesség korai szakaszában kiszűrnek számos születési rendellenességet, és a kismama eldöntheti, hogy megszüli-e a gyereket. Sőt Angelina Jolie leveteti mindkét mellét, mert genetikailag hajlamos az emlőrákra – igaz, tudjuk: ehhez a hajlamhoz még szükséges egy sor környezeti, szociális és pszichikai tényező, s a lehetőség csak akkor válik valóságos betegséggé. De a színésznő ezt már nem várta meg. Pedig mellrákosoktól tudom, hogy mennyi nehézséggel, kínnal, fájdalommal jár egy ilyen mellpótlás. E procedúra nagy részén még a filmsztárnak is át kellett mennie.

Érkezés 

Angelina Jolie – én vagyok. Angelina Jolie – ti vagytok. Mind Angelina Jolie-k vagyunk, amikor egy jobb jövőért dolgozunk ahelyett, hogy az itt- és mostban lennénk. Amikor a jelen átélése helyett azon morfondírozunk, hogyan lehetne azt megváltoztatni, vagy amikor a vélt vagy valós jövőbeli veszélyeket hárítjuk el, akkor tudatosan elhalasztjuk az élet jelenbéli megélését. Miközben az is lehet, hogy a következő percben a fejünkre esik egy virágcserép, agyoncsapva minket, és kiderül: hiába vetettük le a mellünket.

Amikor az Érkezés főszereplője üdvözli eljövendő élete minden egyes pillanatát – beleértve ebbe még meg sem született gyermeke korai halálát is –, akkor tulajdonképpen elfogadja az életét, ahelyett, hogy elutasítaná, vagy egy jobb jövőért sóvárogna. A buddhista szemléletre épülő mindfulness (tudatos jelenlét) központi eleme a fájdalom elfogadása. Annak a felismerése, hogy a nehézség, a tragédia az élet természetes része. És ez is elmúlik, mint minden más. Ha Louise Banks azon dolgozna, hogy elhárítsa a veszélyes jövőt, akkor nem tudna jelen lenni – itt és most. Így azonban minden egyes pillanatban ott lehet. Átélheti, megélheti az életet. Örömet és bánatot egyaránt.

Előrelátásával persze azt is tudja, hogy öröm és bánat egyaránt ideiglenes, ám az a vicc, hogy ezt mi is tudjuk, nem kell hozzá Louise Banksnek lennünk. Mögöttünk van már életünk egy bizonyos része, és láthatjuk, hogy a dolgok folyton változnak. Mégis: ha most rosszul vagyunk, attól félünk, most már örökre „így maradunk”, vagy akár rosszabbul is lehetünk, ha pedig jól vagyunk, akkor azon dolgozunk, hogy minden így maradjon, vagy még jobb legyen. Ritkán elég az, ami van, s azért, hogy később jobb legyen, gondolkodás nélkül feláldozzuk a mai napot.

Érkezés

Thich Nhat Hanh zen buddhista szerzetes írja az egyik könyvében, hogy a vietnámi kolostorokban az első években nem is tanítanak semmit a szerzetesnövendékeknek, jóformán még meditációt sem. Ehelyett a novíciusok kertészkednek, főznek, takarítanak, s arra biztatják őket, teljesen merüljenek el ezekben a tevékenységekben. Milyen a kapanyél tapintása, hogyan csillan meg a napfény a kiöntött vízben, milyen mélységek vannak a tea ízében? Az Érkezés személyes, anya-lánya jeleneteiben is gyakran hasonló képeket látunk: megélt, átélt pillanatokat, lényegében csupa semmiséget, ám ilyen semmiségekből áll az egész élet. Amikor Louise Banks üdvözli jövő élete minden egyes pillanatát, akkor ezt az átélést üdvözli. Egyik pillanat sem fontosabb a másiknál: egy hétköznapi szóváltás, ami jóra fordul; a vízparti kavicsokkal folytatott játék; a kétségbeesett gyász pillanatai, amikor végképp véget ér Louise Banks gyermekének élete – állapotok, amelyek jönnek, velünk maradnak, majd elmúlnak.

Szülnél-e gyereket, ha tudnád, hogy 16 éves korában neked kell majd eltemetned? Megházasodnál-e, ha tudnád, hogy a férjed öt év múlva elhagy, és neked kell majd egyedül felnevelned a gyereket? Sokszor érezhetjük azt, hogy jó lenne tudni a jövőt, ám mi van, ha a jövő tele van nehézséggel és fájdalommal? De miért is a kérdőjel? Hiszen kérdőjel nélkül is tudjuk, hogy a jövő tele van nehézséggel és fájdalommal. Betegek leszünk, és meghalunk – mi is, szeretteink is. És még ezernyi további nehézség lesz – ez egészen biztos. A fájdalom, a nehézség, a tragédia elkerülhetetlen. A tibeti buddhista mondás szerint: a halál oka – a születés. Nem kell ahhoz Louise Banksnek lenni, nem kell látnunk a jövőt, hogy tudjuk, milyen sors vár ránk. Sokkal jobb ezért, ha nem azon dolgozunk, hogyan háríthatnánk el a jövő veszélyeit, hanem inkább azt gyakoroljuk, hogy hogyan tudnánk elfogadni minden egyes pillanatot úgy, ahogy van, legyen az kellemes, kellemetlen vagy épp semmilyen.

Ennek a belátása sokkal többet jelent nekem az Érkezés kapcsán, mint bármiféle nyelvfilozófiai fejtegetés arról, hogy van-e nemlineáris nyelv, vagy hogy a tanulás és a neuroplaszticitás milyen kapcsolatban állnak egymással.

Érkezés

Nincs gyerekem, csak egy feleségem meg két macskám. Pár macskám már meghalt életemben. Megsirattam, eltemettem és meggyászoltam őket. Ugyanígy történt a szüleimmel, a nagyszüleimmel is. Sokszor volt nehéz a gyász, néha majd kiszakadt a szívem a helyéből. Még évek, évtized múlva is sajog, most is érzem. De már értem, hogy nem érdemes ellenállni ennek az érzésnek, sőt érdemes elmerülni benne. Majd ha meghalok, hasonlóan fognak érezni azok, akiknek fáj az elmúlásom. Érezni – ez az emberi élet alapvető jellemzője. Örülök, hogy az Érkezés című film kapcsán ezt ennyire egyszerűen meg tudtam fogalmazni.

A szerző Barta András meditációtanár – tudatossag.net

Érkezés (Arrival)

Színes, feliratos amerikai sci-fi, 2016, 116 perc

Rendezte: Denis Villeneuve

Írta: Ted Chiang novellája nyomán Eric Heisserer

Zene: Jóhan Jóhannsson

Operatőr: Bradford Young

Vágó: Joe Walker

Szereplők: Amy Adams (Dr. Louise Banks), Jeremy Renner (Ian Donnelly), Forest Whitaker (Weber ezredes), Michael Stuhlbarg (Halpern ügynök), Tzi Ma (Shang tábornok)

Korhatár: 12

nyomtat

Szerzők

-- barta andrás --


Más művészeti ágakról

Fehér Balázs Benő rendezése a Stúdió K-ban
Megjelent a Csaknekedkislány új albuma
Légrádi Gergely: Alkalomadtán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés