A kötet a Várhegy Kiadó Pozsonyi mesék sorozatán belül jelent meg, melynek első része – egy másik híres, egykori pozsonyi lakos – Kempelen Farkas gyerekkorát mutatta be. Ezzel kapcsolatban felmerülhet a kérdés, vajon lehet-e (érdemes-e) az ismeretterjesztés eszközére támaszkodva újat mondani ahhoz képest, mint amit az ember az iskolában már egyébként is megtanult, esetleg a lexikonban vagy az interneten olvasott. A Bartók és a fából faragott királyfi ugyanakkor a fikció lehetőségeivel (is) élve úgy próbálja meg közelebb hozni és átélhetővé tenni a zeneszerző életéről szóló ismeretanyagot,  hogy mindebből mesét kerekít: egy kissé hiú és sértődékeny fabábura bízza a gyerekkor feltérképezését, s mint ilyen, az ismert dokumentumokból szőtt történet újramondását. Vagyis a szerző, Garajszki Margit műfordító-dramaturg Bartók első világháború idején keletkezett táncjátékának címszereplőjét középpontba állítva eljátszik a gondolattal: vajon az élettelen bábu – amelyet a kerettörténetben szereplő legenda szerint egykor a besztercei főerdész ajándékozott a kis Bartóknak – hogyan mutatná ma be régi játszótársát (későbbi megalkotóját). A továbbiakban tehát ezen játékszer reflexiói ékelődnek bele a híres zeneszerzővé és zongoristává lett Bartók gyermekéveiről szóló, nyolc fejezetből álló történetbe. A szöveg – az életrajzi kronológiát megtartva – főként a pozsonyi diákévekre koncentrál, így akkor ér véget, amikor a fiatal Bartók felvételt nyer a budapesti Zeneakadémiára.

Mindenekelőtt megismerjük az apa korai halála után anyagi nehézségekkel küzdő, zeneszerető család hétköznapjait, családi viszonyait, valamint a kis Bartók zenéhez való korai vonzódásáról is képet kapunk. A könyvben feltűnik a kamaszkori rivális-barát, Dohnányi Ernő alakja is, akivel Bartók Pozsonyban ismerkedett meg, továbbá néhány rövid, szórakoztató anekdotát is olvashatunk. Megtudhatjuk például, hogy a hároméves Bartók – aki a későbbiekben leginkább zongorán játszott – első hangszere egy játékdob volt, vagy hogy kedvenc selyemhernyóit egy dobozban tartotta, és friss faeperlevelekkel  etette őket. A fiktív barát, a fából faragott királyfi jelenléte, továbbá szintén mesei elemekkel kiegészülő víziói – melybe egy nyomozás is beletartozik – pedig némileg kiszínezi a valóságos történeteket. Példának okáért ide sorolható a Kalóztanya című fejezet, amelyben az ifjú (de még mindig csak tizenéves) zeneszerző Bartók meghívást kap Zichy grófhoz, akiben a fából faragott királyfi a félkarú Hook kapitányt véli felfedezni.

Mindez azonban, ha csupán a narrációt nézzük, nem minden hiba nélküli. E vállalkozással, azaz a történet újramondásával kapcsolatos probléma ugyanis mindenekelőtt az, hogy a szerző a néhány színes-szagos vagy olykor fiktív elem beemelésével, továbbá a megszemélyesített, s ennek megfelelően emberi  vonásokkal (is) felruházott figura szerepeltetésével együtt sem képes túllépni a már ismert kliséken. A fából faragott figura reflexiói (Matrka Simon kissé sematikus rajzainak tolmácsolásában láthatjuk), melyek sok esetben a didaxist sem nélkülözik, ellenben túlságosan hosszúra nyúlnak. Az eredeti történethez kevéssé kapcsolódnak a fából faragott királyfi különböző hasonmásairól – Paprikajancsiról, Pinokkióról és Petruskáról – szóló részek is. S bár tudjuk, hogy e meséből bábjáték is készült, melynek elsődleges célközönsége a pozsonyi kisiskolások voltak – és ennek tényét talán szintén nem haszontalan figyelembe venni – itt, a könyvben mégis kevésbé van helyük. Már csak azért sem, mert a történet előmenetelét nem igen segítik elő, inkább csak kizökkentik az olvasót.