bezár
 

art&design / kiállítás

A kódexfestészet mágiája
A kódexfestészet mágiája
Pár nappal ezelőtt száznál is több középkori kódexekből származó miniatúrát láthattam testközelből. Az élmény gyökeresen átalakította a középkorról, a reneszánszról – és egyáltalán a festészetről – eddig kialakított képemet. Mivel – technikai okokból – igen ritkán szerveznek ilyen jellegű kiállítást, az élmény egyedülálló volt. A velencei Szent György-szigeten ráadásul még sokkal több meglepetés várt. Ha nem is egy sárkány, de valami ahhoz hasonló.
Kapcsok, kapcsolatok
Kapcsok, kapcsolatok
A GÉM/GAMEkapocs című kiállításra igyekezve átnézem holmimat, hogy semmit nem felejtettem-e otthon. Táskámban lakáskulcs, gyerekkoromból megmaradt kulcstartó. Fahatású műanyag majmok, akik nem látnak, nem hallanak, nem beszélnek. Talán másnak is van/volt ilyenje. Én még csak most kezdem érteni. A MODEM-hez érek. Tájékozódni próbálok, a portánál válaszokat kapok, olvasok, kiragadok. Szijj Ferenctől olvasom a tárlat leporellójában: „A tudás csak akkor jelenik meg az életben, ha elegendő / ideig látunk valamit.”  
Inspiráló őrület a reneszánszban
Inspiráló őrület a reneszánszban
A reneszánszkori Itália területén Firenzében és Ferrarában volt a legélénkebb udvari élet. Ez utóbbiban született az egyik legnagyobb olasz irodalmi remekmű, Az eszeveszett Orlando. A rímekbe szedett lovagregényben – humanista és antik hagyományoknak megfelelően – mindenki valamely vágy rabja, bolondja. A most 500 éves mű köré Ferrarában egy impozáns kiállítást szerveztek: a világ legnagyobb múzeumaiból kölcsönöztek festményeket, fegyvereket, dísztárgyakat, könyveket, kódexeket.
Velence egy neves műgyűjtő szemével
Velence egy neves műgyűjtő szemével
Vittorio Cini a huszadik század egyik legnagyobb olasz műgyűjtője volt. Néha megdöbbentő, jelentős műalkotásokkal vette magát körbe, melyek közül sok darab a gróf halála óta először került újra vissza a róla elnevezett velencei palotának a falára, így most elsőképp láthatja őket a nagyközönség.
A közösségi kertek képei
A közösségi kertek képei
Az ember régóta művel kerteket. Tízezer éve bizonyosan, de meglehet, kezdetei még régebbiek. Vélhetően akkor sem volt mindenkinek, sem saját, sem közös kertje, de bővében volt a térnek, a tájnak, az élő és holt természetnek. Erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, amikor régmúlt időket, vagy sajátunkat, a haladottságunkat vesszük tekintetbe.
A bőr érzéki természete
A bőr érzéki természete
Úgy száz évvel ezelőtt, a 20. század 10-es éveire, a klasszikus-modern ellentét forrásponting hevült. A modern törekvések számtalan formájának felbukkanásával, valamint az avantgárd mozgalmak megjelenésével a klasszikusokkal való szembenállás minden korábban tapasztaltnál radikálisabbá vált, és utólag látjuk, meghatározónak bizonyult. 
Mindig van keletebbre
Mindig van keletebbre
A Ludwig-múzeumok legkeletibb bástyájaként a budapesti tagintézmény kiemelt feladatként említik a kelet-európai régió, illetve a posztszocialista országok kortárs képzőművészetének bemutatását – ennek egyik eklatáns példája A bálna, amely tengeralattjáró volt, ahol a koszovói és albániai szcénából kapunk válogatást.
Picasso Budapestre érkezett
Picasso Budapestre érkezett
A Magyar Nemzeti Galéria legújabb időszaki kiállításán, a Picasso – Alakváltozások, 1895–1972 című tárlaton száz Picasso-alkotást tekinthetünk meg, ami az eddigi legnagyobb magyarországi Picasso-kiállításnak számít. Hasonló, nagyobb Picasso-tárlat a kilencvenes években volt utoljára Budapesten. 
A cipész és a faragó példája
A cipész és a faragó példája
Nagy Sándor Zoltán grafikus sokféle technikával kísérletezett az elmúlt évtizedekben, s ezek közül több is megjelenik a Sesztina Galéria friss kiállításán, persze korántsem egyforma mértékben. Meglepőbb viszont, hogy a színes és fekete-fehér linó- és rézkarcnyomatok, valamint akvatinták mellett a megmunkált rézlemezek is helyet kaptak a falakon, erre utal ravaszul az anyag elnevezése is.
Poszttraumatikus laboratórium
Poszttraumatikus laboratórium
„A szobrászatnak, eszközei szükségszerű következményeként, több hátránya van. Brutális és pozitív, mint a természet, ugyanakkor határozatlan és megközelíthetetlen, mivel egyszerre túl sok arcát mutatja meg” – írja Charles Baudelaire a Miért unalmas a szobrászat? című, 1846-os szalonról írt kritikájában. Az esztétikai-etikai nézeteit a produktív tevékenység tartós elutasítása által kialakító Baudelaire zavarán bizonyára enyhített volna, ha mintegy 170 évvel később megtekinti Sipos Marica kiállítását, ahol tudatosság és véletlen, keménység és játékosság, ipari környezet és poézis áll össze letisztult és pontos, de sosem didaktikus helyzetjelentésekké.
6   7   8   9   10   11   12   13   14 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés