art&design / kiállítás

A nyár inkább uborkaszezon a bécsi művészeti életben, hiába vannak a múzeumok – a színházakkal ellentétben – nyitva, az újabb nagy durranásokat inkább őszre tartogatják. A városi nyüzsgés azonban nem áll meg, egy ideje az úgynevezett KÖR (Kunst im Öffentlichen Raum), vagyis a köztéri művészetért felelős iroda tartja életben és frissíti a város látképét. Utcák, terek, falak, padok, megállók és feljárók. Bárhol bármi megtörténhet, a kánikulára való tekintettel maradjunk a hűs aluljárókban és metróállomások peronján. A túra télen a hidegre hivatkozva szintén kellemes körülmények között ismételhető meg.

Az idei Biennále címe: Az Enciklopédikus Palota. A fő- és kísérőkiállítások az Univerzum teljességét próbálták megragadni. A négy központi, belépővel látogatható kiállítótéren kívül szintén izgalmas programokat találhatunk, még akkor is, ha csak céltalanul kóborolunk a sikátorokban. Így fedeztük fel ázsiai művészek munkáit reneszánsz palotákban és barokk templomokban. Vajon ők fogják meghódítani az európai képzőművészeti piacot?

Aki van Gogh leghíresebb festményeit szeretné megtekinteni, a világ legkülönbözőbb szegleteibe kell elutaznia értük. Ha nem számolunk a távolságból adódó korlátokkal, és el tudunk jutni a párizsi Musée d’Orsay-ba, a New York-i Metropolitan Museumba, valamint az amszterdami Rijksmuseumba is, még akkor sem láthatunk mindent a rengeteg magángyűjtemény miatt. A leghíresebb művek közül most a több mint 200 digitálisan felújított képet tartalmazó, részben 3D-animációval is kiegészült van Gogh-kiállítás Budapestre érkezett. Kompromisszumos állapot: nem eredetiek, de színpompásabbak.

Napfény nélkül nincs árnyék, a tavasz pedig szeszélyes, s úgy tűnik, idén a nyár sem lesz különb. A művészet pedig már régen nem a szépségről és a jóról szól, talán nem is szólt erről soha. Ehhez mérten készüljünk az elkövetkezőkre, mert most nem lesz móka és kacagás. Vér folyik majd, amely lehet piros akrilfesték, de akár valódi is, a színek helyett pedig inkább a szürkék dominálnak, eltekintve egy-két bekúszó halványkék vagy ezüstösen csillogó gomolyfelhőtől.

László Melinda képein azt teszi vizsgálat tárgyává, aminek hiányában az általunk most érzékelt világ is örök hallgatásra volna ítélve, s az észlelés elmaradása miatt határtalan semmiként létezne csak. A debreceni Hal Köz Galériában annak a képét látjuk sokféle alakban megjelenni a falakon, aminek köszönhetően ebből a minden időbelit megelőző, paradox semmiből ki vagyunk rekesztve. Mindennapi figyelmünk elsődleges tárgyáról; kapcsolataink, érzelmeink és anyagi világhoz való hozzáférésünk médiumáról van szó a munkákon, az emberi testről, s különösképp a többi ember megfigyelhető testéről. – Alább Áfra János megnyitójának szövege olvasható.