irodalom / gondolat
2019. 06. 24.
Siklósi Kristóf újra szonetteket írt, és csak olyankor hagyta el írói rezidenciáját, mikor enni akart. Lehetne ez egy szép és igaz mondat. Ám az elmúlt napokban előbb a felhők kék, szürke és fehér pepitamintás pokróca omlott rá, aztán az áthatolhatatlan, pókhálószerű párában forgolódott, végül a zuhogó napfény ostroma késztette meghátrálásra. Feküdt a tétlen izzadság piros gúzsában. Ez a pillanat, a hétköznapok ihlettelensége, az élet szomorú, alkotásmentes zónája örökké tart majd.
2019. 06. 21.
A valóság felfedezése botrányt jelent az emberi önérzet számára. Az emberi létező konstitutív okoknál fogva hajlamos a tapasztalatok változatosságát identitás-alakzatokba rendezni. A valóság ez alapján akkor nyer értelmet, amikor valamiképpen vissza tudjuk kapcsolni azt a sajátunkként elképzelt identitásunkhoz. Az identitásképzés a valóság szelektív észleléséből származó fantázia-termelés. Szükségünk van identitásokra, valamilyen jellegű önazonosságra, így önmagunknak hozunk létre a vágyainknak leginkább megfelelő önazonosság-formákat.
2019. 06. 05.
Azt kérdezi Kristóf, leszünk-e barátok. Nincsen füvem, Kristóf. Szeretem azokat az embereket, akik nyílt lapokkal játszanak. Szeretném, ha tudnád, hogy szemed minden villanása, mikor odanézek terád, hazudik, pillantásod a világ összes hazugsága. Szerinted ez rendben van, hát nem érzed a kés pengéjét? Így énekelt 2006-ban a grizzly medve. Ursus arctos horribilis. Mint a tegnap esti cehhem.
2019. 05. 28.
Valamikor múlt héten vágtam bele a hajamba, vagy már az előtte levőn, nem pontosan emlékszem, csak arra, hogy végig tudtam, semmit sem tudok arról, amit éppen csinálni próbálok, igyekeztem véletlenszerűen, még ha ennek így nem sok értelme is van, ennek a szándékoltságnak, vagy talán egyáltalán az igyekvésnek úgy általában, és mégis úgy érzem, és már az előző alkalommal is úgy éreztem, hogy az én kezemben kell legyen, mármint az olló, a gyönyörű húsz lírás gém alakú olló, amitől mindig erősnek és törékenynek érzem magam, ha az ujjam köré fonom, és most látom, de már az előző alkalommal is láttam, látnom kellett, hogy ezek a hosszok semmilyen értelmezhető mintázatot nem adnak ki, végeredményben.
2019. 05. 28.
„Úgy tűnik, két olyan jelenség vált meghatározóvá korszakunkban, amelyek kihívás elé állítják a gondolkodást és mindennapi cselekvéseinket is” – ezzel a megállapítással indul a Huszonegyedik című sorozat, mely a klímaváltozás és a digitalizáció témáit járja körül a filozófia, az irodalom- és a kultúratudomány eszköztárával. Bár a témák valóban aktuálisak, az eszköztár hiányos: nem alkalmas sem a tematizált jelenségek, sem a róla szóló diskurzus társadalmi-gazdasági beágyazottságának leírására. Márpedig nem magától értetődő sem az, hogy közegünk (progresszív tagjai) figyelmének középpontjában ez a két téma áll, sem az a mód, ahogyan ezeket tárgyaljuk. Egyrészt számos olyan jelenség van – a különböző marginalizált csoportok elnyomásától kezdve a lokális háborúkon át a fasizmus európai megerősödéséig –, amely szintén kiemelt státuszt érdemelne, mégsem képezi a hazai kultúra és kultúratudományos diskurzus központi kérdését; másrészt a választott témákról való beszéd szinte teljesen nélkülözi a rendszerszintű és intézményi reflexiót. Erre márpedig szükség lenne, mert a felsorolt problémák nem függetlenek sem az ökoszisztémához való viszonyunktól, sem a kibertérben elfoglalt helyünktől.
2019. 05. 23.
Amikor csak arra járok, tehát legalább hetente egyszer, lenézek ide a Gellért térről, hogy ott vannak-e. Vagy ha nincsenek ott, akkor is meglesem, milyen állapotban van az a hullámtörő kövekből épített kis medence, ami felfogja a Gellért Fürdő használt termálvizét, hogy abban lubickoljanak itt, a város szívében, annak is a bal kamrájában.
2019. 05. 03.
Háttal nem kezdünk fotónaplót, szuggerálja felém ez a srác, aki a pláza árkádja alatt megáll, aztán tolat egy picit, előrelép, majd megint hátra. Segíteni akar, hogy biztosan jól sikerüljön a kép, mikor észreveszi, hogy belépett elém abba a csapdába, amit ezek szerint pont neki állítottam, mikor fél órája beálltam ide a tűző napról.
2019. 05. 01.
– Hánykor indul Almásról az első busz? – A reggeli harangozáskor tessék kiállni a templom elé, s mikor az lejár, azonba kell jöjjön.
2019. 04. 30.
Egyszer csak ott ült a hátamon, bazd meg, a hátamon. És ordított. Hogy a kurváknak ezt kell viselni. Hogy rám rakja a kurvabélyeget. Ezt mondta. Kurvabélyeg. Először fel sem fogtam, mi történik, csak a fájdalmat éreztem. Tépte a hajamat. Érted? Ki akarta tépni a hajamat. Meg akart kopasztani.
2019. 04. 25.
A sorozat elmúlt részei erősen érveltek amellett, hogy a cselekvőképesség nem csak az emberek kitüntetett tulajdonsága. Eszerint ha elismerjük a nem-emberek cselekvéseit is, nem csak valóságosabb képet kapunk a világ működéséről, sőt, nem csak visszaírjuk az embert egy olyan hálózatba, amiben mindig is volt, hanem egy etikailag is védhetőbb álláspontot alakíthatunk ki a globális felmelegedés és az általános digitalizáció korában. Ez az elképzelés nem csak okos-eszközeinket tartja cselekvésre képesnek, hanem egyszerűen mindent. Hiszen ezáltal ahelyett, hogy azt gondolnánk, mi ülünk egyedül a kormányrúdnál (és nem tesszük fel a kérdést: mire képes egy kormányrúd?), vagy hogy mi vezetjük az engedelmes autókat, felismerhetővé válik, hogy maga az irányítás is az autó (alkatrészei), az út és a mi összjátékunk eredménye. Azonban szem előtt tartva, hogy sokan megmaradnak egy antropocentrikus, modernista elképzelésnél, ami elhibázottnak és rémisztőnek tartja a cselekvőképesség vázolt kiterjesztését, ezúttal egy olyan szöveget közlünk, ami az önvezető autóktól is megtagadná, hogy polgárjogot nyerjenek a cselekvők közösségében. A huszonegyedik legújabb részében Véber Virág írása vitatkozik a sorozat eddigi alapfeltevéseivel.
