irodalom / gondolat

Az a szerencse ért, hogy 2013-ban én képviselhettem Magyarországot Azerbajdzsánban, Bakuban a Fiatal Költőnők Fórumán, juhúú! Rövid, képes beszámolót készítettem az útról, a rendezvényről, hogy megpróbáljam bemutatni, milyen is volt.

Hölderlinre általában telente szoktam gondolni – Az élet felén miatt, mert amikor karácsonykor hazalátogatok, a befagyott Békás-tóról mindig a versben szereplő hattyúkjutnak eszembe. (Amit nem értek, mert ott sosem voltak hattyúk.) Bár, ha belegondolok, úgyis csak naptári és csillagászati értelemben van tavasz, úgyhogy nem csoda, ha most is csikorognak a fejemben a szélkakasok. Mindezt a márciusi Tiszatájnak köszönhetem, amelyben az osztrák irodalom dominál, a Palócföld idei első számában pedig kilenc oldalnyi Térey-líra és túlnyomóan szocio-ihlette próza viszi a prímet.

Az a költői magatartás, ami e verstételek mentén körvonalazódik, nem éppen korszerű. A sorssal szemben, mondhatni, tisztelettudó, s a szokásos arroganciát még nyomokban sem mutatja fel.

Se Wass Albertet, se lektűrszerzőket nem szeretnék olvasni, a januári lapszemle során viszont mindkettőbe belebotlottam. Természetesen nemcsak róluk lehet többet megtudni a Jelenkor idei első és a Könyves Magazin legfrissebb számából.

Holmit és Kortársat sodort elém a novemberi szél – és megígérem, a továbbiakban próbálom elkerülni a hasonló közhelyeket. Az idő ugyan borongós, a szemlézett lapok nem: a Kortárs külön blokkot szán az egykori és mai Budapest örömeinek, mégpedig lutheri szellemben (bor, dal, asszony), a Holmiban pedig elsősorban Illyés Gyula idáig publikálatlan regényének, valamint egy, Pascal Quignard francia író könyvét ismertető-elemző tanulmánynak örülhetünk. Szóval kakaós bögrékre, takarókba bevackolódásra, folyóirat-böngészésre fel, ha már fél évig este lesz, ahogy Nemes Nagy Ágnes mondaná (akinek nincs köze a mostani lapszemléhez, csak eszembe jutott, ha már épp atmoszférát próbálok teremteni).