irodalom / könyv

2019. 11. 02.
Úgy látszik, ha őrjítően lassan is, de a könnyűzenét egyre inkább valid művészeti ágként kezdi kezelni a fősodrú magyar média és a kulturális és tudományos közvélemény (sőt, az állam is), és nem pedig, mondjuk, alkalmazott vagy szórakoztató művészi iparágnak, az irodalom egy ágának vagy a klasszikus zene elkorcsosulásának. Olyan önálló művészeti ágként tehát, amelynek saját története, történeti tudata, irányzatai, ilyen meg olyan képviselői vannak, amelyben a dalok nem egyenlők szövegeikkel és így tovább. Ennek a kanonizációs – vagy emancipációs – folyamatnak egyik fontos eleme pedig manapság az (az egykori lázadók „családbarát” állami kitüntetései mellett), hogy az arra érdemes popzenészek komoly kiadóknál könyvet adnak (adhatnak) ki, és nem csak összegyűjtött dalszövegeiket, hanem memoárt, önéletrajzi regényt, interjúkötetet, ilyesmit – azaz olyan kiadványt, amit inkább írók, színészek, sportolók meg politikusok szoktak megjelentetni.

2019. 11. 01.
A vége óta nem olvastam Bartist. Hiányzott. Hogy mennyire, arra leginkább akkor jöttem rá, mikor elkezdtem olvasni Az eltűnt idő nyomát és eljutottam a 3. bejegyzéshez. Ott le is kellett tennem egy pillanatra, ott érkezett meg az első olyan igazi gyomorszájon vágó Bartis-mondat. Képekről szavakkal, fekete fehérben: Bartis Attila Az eltűnt idő nyoma.

2019. 09. 16.
Közhely, hogy egy szerző első regénye mindig önéletrajz, ám a teljes megértésünket nem helyezhetjük a referencialitás mögé pusztán azért, mert véleményünk van az írás munkafolyamatáról – először is: mert ellenőrizhetetlen pillérekre helyezzük az érvelést, másodsorban: borzasztó idejétmúlt, harmadrészt pedig: mert korlátozni fogja a befogadást. Rendhagyó módon választ közlünk Nényei Pálnak a szintén a prae.hu művészeti portálon megjelent kritikájára.

2019. 09. 11.
A Jaffa Kiadó gondozásában megjelent a legújabb Szabó Magda-kötet, az Üzenet odaátra. Olyan szövegek kaptak helyet benne, melyeket eddig még egyáltalán nem, vagy csak folyóiratokban, újságokban olvashattunk. Fiatalkori novellák, búcsúírások, útirajzok. Darabok Szabó Magdából, az íróból, az emberből.

2019. 07. 25.
Dékány Dávid lusta. Persze távol álljon tőlem, hogy ismeretlen emberek pszichés kondíciót minősítsem, de e kötet hibáira aligha találhatnék pontosabb okot. Ezeknek a verseknek ugyanis a legnagyobb problémája a vázlatosság, a formátlanság és az olcsó megoldások, röviden a kidolgozatlanság – ami köztudottan nem a verejtékes munka hozadéka.

2019. 07. 25.
A közelmúltban jelent meg a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) és a Magvető kiadó közös gondozásában a zsidó textuális kultúra egyik legkülönlegesebb részének, a Pirkei Avot-nak, magyarul az Atyák tanításainak egy újrafordított és a magyarországi zsidó közösség hat vezető tagjának kommentárjaival ellátott verziója, amely a hazai zsidó és nem-zsidó közeg számára is érdekességgel bírhat.

2019. 07. 12.
Peer Krisztián előző könyve, a 42 talán az elmúlt évek egyik legmegosztóbb kortárs magyar kötetének számít. De mi történik két évvel később? Hogy alakul a Peer-költészet, ha lehull róla a „nagy visszatérés” címke? Recenzió Peer Krisztián Ünnepi Könyvhétre megjelent Nem a sajátod című kötetéről.

2019. 06. 26.
New Yorkban a zsidó kulturális élet múltjának felidézésével valamint a holokauszt-emlékezettel foglalkozó szervezetek, intézmények és események, az eddig politikatörténeti megközelítés helyett új kutatási irányt véve egyre inkább a mikrotörténelemre, az egyén történeteire fókuszálva kívánják feltárni és megérteni a történelmet. Ennek szellemében rendezték meg a vilnai megemlékezést a YIVO intézetben, ahol jiddis költők, többek között Shmerke (Shmaryahu) Kaczerginski és Avrom (Abraham) Sutzkever gettóbeli tevékenységét mutatták be. Olyan jiddis verseket és dalokat is lehetett hallani és olvasni, amelyek a vilnai gettóbeli hangversenyek nyertes darabjai voltak.

2019. 06. 19.
Végre a magyar olvasók újra kézbe vehetik a világhírű Philip Roth első (Isten veled, Columbus), illetve utolsó könyvét (Nemezis) Nemes Anna fordításában, hála a 21. Század Kiadónak.

2019. 06. 04.
Vida Gábor regénye fontos könyv. Emellett – épp ezért ? – nehéz róla írni. A megszövegezett témák úgy futnak – a kötet mondataihoz hasonlóan –, mint egy túláradt folyó: kiöntenek azon a limitált, párflekkes medren, amit a kritika műfaja megenged. Pedig Vida Gábor regénye megérdemli a figyelmet (meg is kapja, ami azt illeti). De még inkább érdemelne monográfiát. Szociológiait. Pszichológiait. Narratológiait. Történelmit. Annyi minden van benne.