színház / előadás
2009. 02. 15.
Urbi vagy orbi? Hogy kinek készült a 9700, arra a kérdésre az irányítószám-jegyzékből kölcsönzött cím és a két szerző, Egressy Zoltán és Dömötör Tamás műsorfüzetben olvasható beharangozója is határozott választ ad: urbi. A városnak, vagyis Szombathelynek. Igaz, az előadás vége felé már az is elhangzik a színpadon, hogy „szombathelyieknek és nem csak...”
2009. 02. 12.
Alföldi Róbert sosem hagyománytiszteletéről volt híres, most viszont beleesett a sablonosság csúnya csapdájába. A metrós-prostis harmadik felvonással sem az a baj, hogy szándékoltan provokatív, hanem az, hogy felszínes és bután sztereotip. Hogy mindez éppen a János vitézben? Ami harminc éve még menő lett volna, ma már édeskevés.
2009. 02. 11.
Fűszőnyeg a földön, fűzuhatag a háttérben, négy kis kivetítő vászon, nem éppen fesztelenül mozgó énekesek, egy angol narrátor, félig árokba engedett zenekar, fél-opera, fél-rendezés – és egy félkész A tündérkirálynő előadás. De hogyan lehetne ebből egészet alkotni?
2009. 02. 08.
Zsúfolásig megtelt nézőtér: pótszékek és állójegyek is mind eladva. Három nő, egy álmokat kergető, elszánt húszéves, egy férjhez menni készülő, vágykeltő harmincas és egy házasságában megcsömörlött, ám kötelességtudó, kifinomult negyvenes ugyanazt a korosodó, szerencsés(?), sikeres férfit akarja. Mit tudhat ez a Solness építőmester, akire ennyien kíváncsiak?
2009. 02. 06.
...a sikerben, folytathatnánk az amúgy euripidészi sort. Történetébe egy héttel azután kapcsolódunk be, hogy sorsa az anyagyilkossággal megpecsételődött. A színpadkép: két „megfeneklett“, kitört kerekű teherautó, döntött tükörfalú épület és a háttérben terpeszkedő palotalépcső. Itt gázolnak könyékig a mocsokban, ide érkeznek pipiskedve a palotából vagy öles léptekkel a kikötőből a szereplők – s mindez mit sem változik az egy óra negyven perc alatt.
2009. 02. 03.
Sötétség, üresség, félelem, szívfacsarás – Shakespeare Lear királya monumentális méretekben. A bécsi Burgtheater előadása alatt az embernek van bőven ideje hátradőlni, élvezkedni, nézni, néha kicsit bosszankodni, de legtöbbször gyönyörködni – mindenesetre átadni magát a színház kínálta élménynek.
2009. 01. 31.
„Érdekes lenne fölmérni, kit mi fog meg az írekben. (…) A minden nyomorúságon áttörő életerő? Az önsajnálat, öngyűlölet, a heroizmus és önirónia különleges keveréke? Vagy az, ahogy az ír művész a létet és nemlétet, születést és halált, látható és láthatatlan valóságot egyben, egymás kiegészítéseként ábrázolja? Ahogyan folytonos átjárást teremt a tragikum és a komikum, a hősi és szánalmas, a komoly és nevetséges között?”
2009. 01. 30.
Irodában dolgozol, és úgy érzed, hogy a hétköznapok taposómalmában furcsa gondolataid, látomásaid támadnak? Szeretnéd ráborítani az asztalt a főnöködre? Szerelemre vágysz, de választottad meghódításához nincs elég pénzed? Úgy érzed, jobb sorsra lennél hivatott? A színházat is szereted? Ha a fenti kérdések legtöbbjére igennel felelnél, neked szól az Egy őrült naplója.
2009. 01. 30.
Ahogy Paul Haggis többszörös Oscar- és BAFTA-díjas filmjében, úgy Spiró Koccanásában is sorsok ütköznek. Csak míg Haggisnél a (melo)dráma kerül előtérbe, Spirónál a komédia, a sorokból kiolvasható drámával. A Koccanással Török Ferenc jóvoltából hamarosan tévéjátékként is „ütközhetünk”, hogy összevessük a Spiró-szöveget a színházi előadással vagy a filmmel.
2009. 01. 27.
Tovább mállik az, ami már eleve rossz volt: a vasút nem épül, a nyomorultak nyomorultabbak, a kicsinyesek kicsinyesebbek. Ez Gorkij pesszimista fekete szatírája ma Budapesten néhány jó színész és egy nem éppen csúcsformában levő rendező közreműködésével...
