Amikor a graffitikre gondolunk, érthető, ha először Dondi, Rammellzee, Jean-Michel Basquiat vagy a 70-es-80-as évek bronxi underground hip-hop mozgalma, esetleg a Colab jut eszünkbe. Habár a graffiti magasművészetként való értelmezését és a kortárs graffitik stílusát erősen befolyásolta ez a szubkultúra, a graffiti műfaja már az ókortól létezik. A graffiti elnevezés olyan köz- vagy magántulajdonba karcolt vagy festett rajzokat, feliratokat jelöl, amelyek jellemzően társadalomkritikát, politikai véleményt fogalmaznak meg, gyakran vulgáris stílusban. A modern graffiti a második világháborút követő években kezdett rohamosan elterjedni a nyugati urbánus világban, a híres „Kilroy was here” felirat is erre az időszakra datálható. Napjainkban ehhez hasonló módon bizonyos graffitiművészek egy olyan komplex szimbolikus versengésben vesznek részt, amelyben a vonatszerelvények legnagyobb számú megjelölése, valamint a legjobban végrehajtott beavatkozások, munkák segítségével szeretnének ismertté válni. Az intervenciókat dokumentálják és közzéteszik a közösségi hálókon is, főként az Instagrammon.

A graffiti szubkultúrájában a belső szimbolikus versengés elvére, a „Getting Up”-ra – mely a graffiti művészek a metró szerelvények sikeres megjelölésére használt kifejezése –  felfigyelő Craig Castleman az 1984-es megegyező megnevezésű „Getting Up” című munkájában arra keresi a választ, vajon melyek azok a közös értékek, mozgatórugók, amelyek újratermelik az egyéni jelenlét önkinyilatkoztató gyakorlatát a graffiti művészek körében. Angel R. Abundis Castleman és Henry Jenkins nyomán a részvételi kultúra és a gyakorlati közösségek fogalmi keretrendszerének megközelítésmódjából kiindulva vizsgálja a graffiti művészek jellegzetes tehervonatokon és metrószerelvényeken megjelenő feliratait. Munkájának fő kérdése, hogy hogyan objektivizálható azon egyének hálózata, akik a személyes kapcsolat hiánya ellenére osztoznak egyfajta transznacionális identitásban anélkül, hogy létesülne közöttük személyes kommunikáció, és akik a folyamatos részvétel, valamint az egymás munkáira adott reakció és értékelés révén mégis egy szilárd közösséget formálnak. A graffitik által az alkotók bonyolult és komplex kommunikációs rendszert működtetnek. A feliratok mennyisége és elhelyezése a láthatóság és ismertség kérdésével függenek össze; a közös etikai gondolkodásmód meghatározza, melyek azok a felületek, templomok falai, gépkocsik, házak stb., amelyekre nem helyénvaló festeni. Egymás munkáinak letakarása, a ráfestés provokációnak számít, konfliktushoz, versengéshez vezet.

A DH_BUDAPEST novemberi konferenciáján Abundis bemutatja, hogyan használ gépi tanulási modelleket a graffitik hálózatának vizualizációjához. A vizsgálathoz szükséges adatokat olyan Instagram-posztokból gyűjtötte, melyek az Észak-Amerikai régióban a teherkocsikra felírt graffitiket osztják meg a közösségi oldalon. Érdekes jelenség, hogy míg korábban a graffitik cirkulációját a tehervonatok helyváltoztatása tette lehetővé, vagyis a festett munkák a fizikai mozgás által váltak közismertté, láthatóvá, mára a web (is) biztosít ezeknek közzétételi és a dokumentálás révén keringési, népszerűsítési lehetőségeket.

A graffitik képi vizsgálatához Abundis két konvolúciós neurális hálózatot használ: az első egy az ImageNet adatkészletével előre betanított modell, mely olyan közös elemek megtalálását teszi lehetővé, melyek segítségével megérthetővé és leírhatóvá válik a dokumentált kontextus. A második egy olyan saját, betanított tárgyfelismerő modell, amely elkülöníti a tehervonatokra festett különböző típusú graffitiket. A feliratokat egy klasszifikációs modell csoportosítja négy referenciális kategóriába: földrajzi elhelyezkedés, identitás, önreprezentáció, és emocionális szövegek.

Angel R. Abundis módszere láthatóvá teszi, hogy létezik egy olyan földrajzilag szétszórt művészcsoport, amely használ bizonyos visszatérő szimbolikus elemeket a közzétett munkáikban. Ennek a csoportnak a tagjai dokumentálják a fizikai felületekre tett beavatkozásaikat és a digitális felületeken közzétéve interakcióba lépnek egymással. Ezáltal egy alkalmazott jelentésekből álló, dinamikus hálózatot hoznak létre. A vizsgálat emellett lehetővé teszi a graffitikben szereplő referenciák gyakoriságának, a graffitik típusának és a beavatkozások jellegzetességeinek mérését is.

A módszertan részleteiről és arról, hogy mi minden derülhet ki egy efféle kutatás során, Angel R. Abundis november 23-ai prezentációjából tudhatnak meg többet az érdeklődők. Az alábbi felületen pedig egy adatvizualizációt láthatnak a Abundis kutatásából.

Hálózati gráf