bezár
 

gyerek

2023. 01. 17.
A magyar kultúra napja: családi programok a Cinema MOM-ban
Népmesevetítés, kiállítás, kézműves program és bábszínház a Cinema MOM-ban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Népmesevetítéssel és kiállítással, kézműves foglalkozással és élőzenés bábelőadással várják a családokat január 22-én, a magyar kultúra napján Budapesten, a Cinema MOM-ban.

A mozit működtető Pannonia Movie Kft. keddi közleménye szerint a programok célja az, hogy a fiatal generációhoz is közelebb hozzák a magyar kultúra napját.

prae.hu

A rendezvényen a Kecskemétfilm Magyar népmesék sorozatának egyik epizódját, a Cerceruskát láthatják a gyerekek a mozi emeleti folyosójának kivetítőjén, és a rajzfilm képeiből egy kiállítás is megtekinthető, melynek kurátora az epizód rendezője, Horváth Mária.

A kiállítás reggel 9 óra 20 perckor kezdődő ünnepélyes megnyitóján Mikulás Ferenc, a kecskeméti animációs stúdió alapító-vezetője mond köszöntőt, és a tervek szerint Horváth Mária, a Cerceruska rendezője is jelen lesz. A megnyitó után Szandavári Emese akvarellfestő és művészetpedagógus, az Art'Em Stúdió vezetője tart interaktív alkotóműhelyt a Cerceruska gazdag motívumkincséhez kapcsolódva.

A népmesevetítésen, a március 22-ig látható kiállításon és a kézműves foglalkozáson a részvétel díjtalan.
A kézműves programot követően 11 órától a Marcipán cica (és az oroszlánság) című élőzenés bábmesekoncertet adják elő. A látványos, interaktív előadásban a főszereplő énekes-zenész-színész házaspár, Zsámár Katalin és Gay Tamás mesélnek, énekelnek, gitároznak, szaxofonoznak, miközben megelevenítik Marcipán cica történetét.

A kép forrása: cinemamom.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

gyerek

A pályázat témája: utazás
gyerek

Minőségi gyerekirodalom irodalomterápiával ötvözve Szegeden
Somfai Anna A fal túloldalán című kötetéről

Más művészeti ágakról

színház

Porogi Dorka A színház ideje. Színészettörténet című kötetének bemutatójáról
Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés