bezár
 

színház

2019. 08. 30.
Sikerdarabjaival nyit a Játékszín
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sikerdarabjaival nyit a Játékszín Sikerdarabjaival nyitja a 2019/2020-as évadot a Játékszín szeptember 5-én; az első napon és utána még három alkalommal a Legénybúcsút játsszák, majd a hónap végén hatszor kerül színpadra a Menopauza című produkció.

A Játékszín a nyári szünetben huszonhárom tájelőadást játszott összesen negyvennégy művész, alakításaikat több mint tizennégyezer néző látta.

Szkéné színház

Mint írják, szeptemberben műsoron lesz az előző szezon két bemutatója: a hónap elején a Legénybúcsú négy előadása látható, a hó végén pedig hatszor játsszák legkeresettebb produkciójukat, a Menopauzát. A négy dívához a szezonban Falusi Mariann csatlakozik, Szulák Andreával kettős szereposztásban játsszák a musical vegetáriánus, homeopátia- és ezotériamániás karakterét.

A közönség láthat még Agatha Christie- és Hitchcock-adaptációt, a Szervét Tibor által színpadra írt Virágot Algernonnak című előadást, valamint hat klasszikus vígjátékot olyan alkotók rendezésében, mint Szirtes Tamás, Horgas Ádám és Szente Vajk.

A Színházak éjszakáján, szeptember 21-én 15 órától várják a gyerekeket a Bock Színpadon. A délutáni kulisszajárás, ahogyan az elmúlt években, folyamatos lesz egy-egy színész részvételével, a nagyszínpadon rendhagyó Beugrót játszanak Novák Péter vezetésével, ismét készülnek interaktív verses műsorral, majd házibulival zárják az estét.

Az októbert a Bock Színpadon Szervét Tibor és Kendi Lajos közreműködésével zenés irodalmi esttel kezdik, amelynek címe: Szerelem.info.com.

Kép forrása: szinhaz.org

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 43. számáról
gyerek

Magyarország animációfilmes fesztiválja
Az ismeretlen Gyóni
Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 42. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés